2014-07-04 12:00 | TÉMA: Gyermek-Szülő

IV. Miért kell a gyereknek fizetnie a felnőtteknek hogy játszhasson? Ki találta ezt ki és mikor? Józan ész! Ébresztő!


2014.06.16

előzmények:

Pénz a Mátrixban. Összefoglaló sorozat

 

Köszöntelek Felnőtt-Gyermek!

 

Egy kis józan ész pezsdítő kérdéssorral kezdeném:

 

Amit most jelen pillanatban csinálsz, dolgozol, teszel, azt csinálnád e akkor is, ha nem ebből kéne megélned?

Hasznosnak érzed e a magad, és a tágabb környezeted számára azt, amit Te ma jelen pillanatban dolgozol?

Ha senki nem fizetne neked semmit azért amit most éppen dolgozol, teszel, akkor is azt csinálnád e?

Ha nem járna számodra semmilyen anyagi nyereséggel, haszonnal amit teszel, akkor is csinálnád e?

Ha nem azt csinálnád, vajon mit csinálnál ahelyett, ha holnaptól senki nem fizetne neked érte egy fillért sem, és nem hozna neked többé az eddig ismert módon hasznot?

 

Ha van gyermeked, szoktál e vele játszani?

És Te magad szeretsz e játszani?

Emlékszel e még rá, milyen érzés önfeledeten játszani, és jobbnál jobb, újabbnál újabb vicces játékokat kitalálni?

itt van egy zseniális újabb játék, ami létre jött nem rég:

 

Ilyen az ország egyedülálló vizes játszótere

 

Ez csúcs szuper...:)

lenne, ha nem kéne a gyerekeknek és a szülőknek fizetnie érte, hogy játszhassanak benne!

 

Kérdezzük meg most itt nyílt levélben a létrehozókat, és magunkat, hogy akkor is üzemeltetnék/nk e ezt a játszóteret, ha a gyerekek nem fizetnének érte?

 

Mi lenne, ha megfordítanánk a dolgot, és akik ezt létrehozták, nem ebből akarnának megélni, vagyis nem abból, hogy csak akkor játszhatnak a gyerekek önfeledten egyre mókásabb játékokkal, ha ezért fizetnek nekik?

 

A gyerekek fizetnek?!

 

Ki emlékszik rá, mikor fordultunk ki ennyire magunkból, hogy ezt bevettük?

 

Mutasson nekem ezen a bolygón valaki olyat, aki valaha nem volt gyerek, hanem egyből hasznot leső felnőttnek született...!

 

Erre most azt mondod, hogy de hát nem a gyerek fizet, hanem a szülő. Igaz?

Biztos ez?

Akkor miért az van kiírva minden fizetős helyre, hogy felnőtt és gyerekjegy vagy diák jegy.

A gyerek és a diák nem tud fizetni, akkor tőle miért is kérnek pénzt?

 

Álltál e kiskordban úgy valami előtt, hogy nem kaphattad meg, mert a szüleid azt mondták neked, hogy nekünk nem tellik rá?

És láttál e közben olyan gyerekeket akiknek a szüleinek meg tellet rá, és ő megkaphatta?

És láttál e olyat, vagy emlékszel e olyanra, hogy te elmehettél mondjuk egy fizetős játékra, mert a te szüleid tudtak neked adni pénzt, hogy befizesd magad, és a kis barátaid pedig nem tudtak veled elmenni, mert nekik nem tudtak a szüleik adni rá?

Ez milyen érzés volt neked?

És milyen érzés volt esetleg, hogy te nem tudtál elmenni, pedig milyen jó lett volna ha nem választanak el ezzel a barátaidtól?

És amikor nagyobbra nősz a testedben, és már azt hiszed felnőttél, akkor meg már te is kérsz a kisebb, és nagyobb gyerek barátaidtól pénzt?

Mikor kezdted el elfelejteni, hogy te is voltál gyerek, és hogy ott nem volt köztetek semmiféle szétválasztó?

 

Játszunk egy Át-Fordítós játékot itt először gondolatban:

 

Mi lenne ha nem a gyerekek fizetnének azért, hogy játszhassanak, hanem, mondjuk a játszótér létrehozói fizetnének a gyerekeknek, hogy oda menjenek játszani és ne máshova!

 

Miért lenne jó, az annak aki ezt létrehozta, hogy sok gyerek játszik ott önfeledten?

Mert az egy nagyon nagy boldogságot adó Élő-Energia!

Élet Energia! 

Forrás Energia!

Amiből az, aki ezt létrehozta töltekezhet!

 

Nem a pénzből töltekezik, az csak papír...

és nem is abból töltekezik, amit azon megvesz, hisz élő energia nélkül az étel is halott...,

ha nem lenne halott, akkor nem halnának meg az emberek, ha tudnának mindig enni.

De attól mert esznek, még ugyan úgy meg szoktak halni... 

Ez ugye belátható. És igen logikusnak tűnik. Igaz? 

Ha mégis meghalnak, hiába esznek, akkor csak nem abból nyerik az élethez szükséges erőt, míg élnek.

 

Akkor vajon miből is nyerik azt az ÉLET-ERŐT?

 

Valósan abból töltekezik, hogy ÉLŐ ENERGIA közelébe kerül.

 

Csak erről nem tud, erre nem tudatos.

Azért mert nem tud róla, attól az még van.

És csak addig játszhatja tudattalanul ezt a játétok, amíg nem tud róla.

Ha már tud róla is játszhatja tovább, csak már nem háríthatja át a felelősséget másra,

egy láthatatlan "nem tudok róla, akkor az nincs" kifogásra.

 

itt beszúrnék egy részletet egy korábbi írásomból:

"Gyógyítás:

.... megtapasztalva látszik, hogy

a valódi, legtisztább Gyógyító Minőség az a gyermeki minőség,

és csak addig, amíg nyitott, feltétel nélküli szeretet állapotában van, és lehet.

Addig gyógyítja a szüleit, és a környezetét a puszta jelenlétével itt a bolygón.

Ezt láthatjuk úgy, hogy a pici baba, és gyermek, mennyire ragyog, mennyire jó érzés ránézni, megfogni, és csak fürdeni a kisugárzott energiájában, ringatózni vele egységben.

 

Tehát a bolygó legnagyobb Feltétel Nélküli Szeretet által Gyógyítói a pici babák és a kisgyermekek!

 

Így a legnagyobb tisztelet, elismerés, és gondoskodás nekik járna, hogy meg tudják tartani ezt a minőségüket, és sok embernek segítsenek ez által.

 

Amikor már kezdnek bezárulni, és kiegyenlítésbe beállni, és még mivel kisebbek, és tisztábbak mint a felnőttek, ezért rajtuk keresztül kitüremkedik a felnőttek tudattalanba lenyomott érzéseik.

Mint egy közlekedő edényen keresztül jól felnagyítva jelennek meg a szülőkben lenyomott, rejtett minták.

Ebben a fázisban is gyógyító-segítség számunkra a gyermek.

Ekkor megfigyelhetjük rajta keresztül a saját lenyomott tudattalan rendszerünket, mert azt fogja egy az egyben felmondani, mutatni, megnyílvánítani, akár súlyos betegségeken keresztül látványosan eljátszani.  

Persze ez számára nem tudatos, így pont úgy fogja érezni magát benne, azt nézheti rajta keresztül a szülő, hogy érzi magát belül ő maga, amit nem tud magáról, amire nem emlékszik, és amit annyira lenyomott, hogy már nem is tudja érezni. Ekkor a gyermekeink igazi kis bátor hősök, hogy ezt értünk bevállalták és eljátszák nekünk.

Ha erről már tudunk, és ennek ellenére ebben tartjuk a gyermekeinket, már többszörösen vagyunk felelőssek azért, amiben eddig tudattalanul tartottuk benne őket.

Ilyenkor következhet a felszabadításuk!"

 

Mit kaphat még a  játék teret létrehozó, a gyerekek boldog játékából?

Megtanulhat újra játszani és újra boldognak lenni önfeledten, felszabadultan.

 

Mit kaphat a szülő?

Még felszabadultabb Élő, Játékos Energia Forrást a gyermekén keresztül, és ő is tanulhat a gyermekétől, hogyan játszunk önfeledten.

 

Szóval ki kinek mit és miért is fizet, ha ezt igazságosan, és logikusan nézzük?

 

Ki kinek fizet a legtöbbet?

Akinek nincs gyereke, de létrehoz valamit hogy a közelébe kerülhessen a gyerekeknek, ő fizet a legtöbbet!

 

Első körben a gyerekeknek, ők kapnának a legtöbbet.

 

Második körben a szülőknek, mert ők viszik oda a gyerekeket, ők vállalták hogy gondozzák ezeket a csodás ÉLŐ, TANÍTÓ Energiaforrásokat!

 

Na de ha a gyerekek kapnának a legtöbb pénzt azért, hogy ott játszanak, és ezzel adnak magukból jó sokat oda, mégis mit csinálnának a sok pénzzel?

Nekik erre nem nagyon van szükségük, ők anélkül is el vannak, és anélkül is jól érzik magukat.

 

Meddig?

Amíg meg nem tanítjuk nekik, hogy csak akkor érezheti jól magát, ha szegény szülője valahonnan kerít jó sok, számára(akkor még) teljesen értelmetlennek tűnő papír valamit, és csak akkor engedik a játék közelébe a gyermeket.

 

Ezt minden szülő megéli, igaz?

Hogy a gyermeke nem érti, miért nem nyúlhat ahhoz hozzá ami ott van az orra előtt, csak akkor, ha ezért valamit tesz, valami feltételt szabnak neki hozzá, hogy csak akkor lehet az övé, ami ott van tőle egy karnyújtásnyira.

Mi, felnőtt testben lévő gyerekek is sokáig nem tudtuk elfogadni, és először ezért egy tehetetlenséget éreztünk, egy akadályt, amit nem értettünk, mert semmi értelme nem volt számunkra valósan.

Hiszen ott volt az orrunk előtt.

Majd érezhettünk egyre erősebb dühöt, haragot, neheztelést, sértettséget, önsajnálatot, majd teljes apátiába, megadásba merülést, és lemondást, és közönyt.

És így fogadtuk el, adtuk meg magunkat mi is ennek a buta történetnek.

És amikor ezen így végig mentünk, ezzel meg is haltunk.

A lelkünk meghalt, bezáródott, és már nem voltunk olyan derűsek többet, és olyan önfeledtek, és egyre kevesebb lelkesedéssel és kreativitással kezdtünk játszani, egészen addig, míg el nem felejtettük mi magunk is.

Na de onnantól kezdve már nem voltunk mi sem ÉLŐ FORRÁS Energia se magunk, se senki számára többet.

Ezért egyre inkább rá kellett nekünk is csimpaszkodnunk olyanokra, akikből nyerhettünk.

 

És elkezdtünk fogyni, és sorvadni.

És akkor az okos felnőtt testben lévő gyerekek  erre azt hitték, mert mindig ezt mondták nekik is, hogy biztos betegek vagyunk, és jaj, valamit csinálni kéne ezzel a gyerekkel.

Ennie kéne, az a baja, biztos azzal van a baj, hogy keveset eszik, meg nem táplálót eszik.

Jó, akkor most tegye fel a kezét az a felnőtt gyerek, akinek nem voltak kiskorában evési gondjai, így vagy úgy.

 

 

Egyéni tapasztalatom:

Én konkrétan semmilyen szilárd ételt nem voltam képes lenyelni, kiszopogattam az ízét, majd mikor nem vették észre, a konyhaszekrény mögé köpködtem ki.

Leginkább húst nem voltam hajlandó enni, és addig is éltem, sőt, addig éltem igazán.

És a fiamon is megfigyeltem, ő egészen 5-6 éves koráig alig evett szilárd táplálékot, és semmi baja sem volt, majd akkor kezdett sorvadni, mikor elkezdett bezárulni, és már nem jutott a saját forrásából energiához.

Akkor kezdett rám csüngeni egyre erősebben, én meg ekkor kezdtem egyre inkább sorvadni. Aztán természetesen az anyai szívemen keresztül tudtam újra a FORRÁS energiába visszacsatlakozni, így lett tápláléka újra a gyermekemnek, de már hozzám láncoltan. De mivel a többi részemen be voltam zárva, ez azért már nem volt felhőtlen forrás, és igen kimerített jó sokszor, így azokon a részeimen ahol be voltam zárva, időnként jól fellázadtak, kiütődtek ettől a csimpaszkodástól.

A saját életemben mikor ezt felismertem, majdnem 3 évig hoztam lefelé magunkat róla. Magamat is a fiamról, és őt is rólam. Nem volt egyszerű, még most sincs teljesen meg, időnként visszakapcsol. Mivel ehhez újra kellett emlékeztetnem a fiam a saját energiájára, a saját forrására. De ő még nem annyira erős és tudatos ebben a kizártságban, és amikor a külső, erős nyomásoknak ellen kell tartania, akkor visszazárul. És akkor megint kell anya forrásenergiája. Mikor hazajön az iskolából, lefekszik, és kell 1 óra mire felszívja magát. De itt legalább van ÉLŐ Forrás Energia.

Akiknél otthon sincs, azok egymásba csimpaszkodnak, és egymást gyilkolják ezért az energiáért, vagy bármilyen energiáért, csak jussanak hozzá valamihez.

Miközben esznek, hiába esznek, az energiára sokkal nagyobb szükségük van.

Sőt az evés és az emésztés is energiát von el a szervezettől, többet, mint amennyi bejut. Ezért szoktak megfeküdni attól, ha túl eszik magukat, és elálmosodni, és kiheverni azt az energiavesztést.

Még egy téves logikai bukfenc ugye.

Ha valós lenne azaz információ, hogy az ételtől van energiád, akkor ha minél többet ennél, annál erősebbé és energikusabbá kéne válnod. Na de pont fordítva van, és ha megtapasztalod, hogy mondjuk ráveszed magad még akár csak egy elme-erőszak böjtre is, akkor is megkönnyebbülsz, kikönnyülsz és feltöltődsz energiával magadtól.

Hahó! Ébresztő!

 

Ha ezt így látjuk, felfogjuk, megértjük, még kevésbé van értelme pénzt kérni a gyermekektől, hiszen ez egy téves információ, ami valamikor, valahol az időben kisiklott, és eldeformálódott.

Most viszont kiegyenesíthetjük, egyhegyűvé tehetjük, tengelybe állhatunk ebben is.

Ezek szerint a felnőtt-gyerekeknek a kisgyerekeketől mégse pénzre van szükségük, és nem is azért hogy ételt vehessenek belőle maguknak,  hogy életben tartsák magukat ezen keresztül.

Hanem Élet-Energiára van szükségük a gyerekektől.

Így a pénz mint fizető és csere eszköz két ponton is kiesik a történetből.

Egyrészt kiesett mint olyan elem, hogy a gyerekeknek fizetnie kell azért mert játszanak, hisz adnak érte cserébe, sőt sokkal többet adnak ezért cserébe Mindenkinek, aki helyet, teret biztosít nekik hogy játszanak.

És kiesik még egy ponton a pénz mint fontosnak hitt elem - azok számára mindenképpen-, akik felfogják, megértik, és majd szépen lassan elkezdik megélni is, hogy nem kell ahhoz pénz, hogy ételt vegyen, és nem fog éhen halni ha nem tud pénzen keresztül ételt venni magának.

Van ennek a résznek még több eleme is, most azt még nem bolygatjuk.

Egyelőre ez forogjon bennetek.

 

A 11 éves fiam üzenete a felnőtt-gyerek társainak:

Mi nem kérünk cserébe semmit egymástól, hogy játszhassunk együtt. Senkit nem zárunk ki, nem közösítünk ki, és nem támasztunk feltételeket, hogy mit kéne adnia nekünk, hogy játszhasson velünk.

Nem irányítjuk egymást, nem parancsolgatunk egymásnak, elfogadjuk egymást úgy ahogy vagyunk.

 

Jelen pillanatban elképzelhetelen számára, hogy a mostani kis barátaitól egyszer majd pénzt kérjen bármiért is.

Azt mondja, hogy az étel megosztással úgy vannak egymás között, ha valaki kér bárkitől, bárkiéből, mert megkívánja, vagy mert éhes, ezen sem gondolkodnak, akkor megosztják, vagy megkapja az aki kéri. Sosem mérlegelnek, hogy ki kinek mikor mennyit adott, ezt nem is bírnák fejben tartani, ez számára értelmetlen.

Neki jelen pillanatban nincs pénze, és mivel már nem esik jól neki, hogy a szülei miatta kényszerüljenek pénzszerzésbe, hogy kipróbálhasson fizetős játékokat, így azt választotta, hogy inkább azok a játékok már nem is érdeklik. Talál magának, és mi találunk magunknak olyan közös játékokat, amihez nincs szükség pénzre.

Ez nálunk már évek óta működik. Például így nem viszem fizetős strandra sem. Csak olyan helyekre megyünk, ahol közvetlenül kapcsolódhatunk természetes vízzel. Apuka még viszi fizetős, csilivili műanyagcsúszdás látványparkokba időnként, de a gyermekben egyszerre van jelen a természetesség, és a műanyag világ csillogása.

Kényszerítés nélkül.

Ő fog dönteni belülről, hogy melyiket érzi igazabbnak magában, a fizetős csilivili káprázatokat, vagy az egyszerűbb, de közvetlenebb együttléteket a természettel és a szüleivel, barátaival.

 

Még egy kép a kisgyerekekről és a birtokviszonyról:

Figyeljétek meg a játszótéren a gyerekeket, meddig is érdekli egy játék, vagy egy-egy kis barát.

Meglátja, felkelti a figyelmét, kipróbálja, kivesézi amit lehet vele, majd lankad az érdeklődése, és szépen eldobja, és már kerül is át a figyelme másik játékra, vagy más játszótársakra.

Tehát nem cipeli tovább magával a játékokat, nem is rögzíti magát oda egy-egy játékelemhez, hanem áramlik, mozgásban van.

És nem érdekli már, hogy utána ki veszi fel azt a játékot, és hogy játszik e vele egyáltalán valaki.

Mert a figyelme már máshol van.

De nem is választja el örökre magát azoktól a gyerektásaitól, akikkel előtte még önfeledten játszott.

Csak arrébb penderül, majd lehet hogy vissza, és ide-oda, és máshova.

Mindenki szabad, és nyitott egymásra.

Mikor felejtettük el ezt a fajta természetes áramlásunkat?

Mikor kezdünk ragaszkodni egy-egy játék elemhez, egy-egy játszótárshoz, vagy annak az emlékéhez?

 

ezt már a következő fejezetben bontogatjuk tovább, és járjuk körbe, azokkal akik velünk tartanak

 

folytatás hamarosan...


UPDATE command denied to user 'szivtuda_szives'@'localhost' for table 'egysegtabla'