2014 Július 12.-ai Energiamunka naplózása

Shana
találkozók | | 2014-07-13 18:33    

Gyermek-Szülő találkozó 2014.07.12. gyors összefoglaló, összegzés Shana módra wink


 A Fő energetikai kérdéskör, és vezérszál mint kiderült ezen írásomhoz kapcsolódott.


 IV. Miért kell a gyereknek fizetnie a felnőtteknek hogy játszhasson? Ki találta ezt ki és mikor? Józan ész! Ébresztő!


 Hogyan történik a valós energetikai találkozásunk a térben, időben?


Mit hisz a fej, milyen információ az odacsalogató, hogy valóban ott legyen az, akinek az adott ponton és időben ott kell lennie a legmagasabb perspektíva szerint?


 


Hogyan működtünk eddig, hogyan szerveződtek eddig a találkozások, és mit hittünk róla?


Személyiségek találtak ki fejben programokat, ehhez kitűztek az időben egy jóval későbbi időpontot, és elképzelték, megtervezték, hogy mit szeretnének akkor ott majd a jövőben együtt csinálni. Vagyis fejben előre gyártottak különböző elvárásokat, személyenként, ki-ki a magáét, majd elmentek az adott találkozóra, és aztán történt ott valami, ami egy összeadódott elvárás halmaz volt, és akkor az vagy egyezett az egyéni elvárással, és akkor úgy ítélete meg, hogy jól sikerült a találkozó, vagy nem egyezett az előre elvártakkal, és akkor úgy ítélete meg, hogy nem sikerült jól a találkozó. Így működtek a személyiségek kitalált találkozói.


A valós eredetterv és jelen magasabb perspektíváink szerinti találkozókkal ez Fordítva történik és nagyon máshogyan.


Először is a magasabb perspektíva becsepegtet egy olyan információt, ami arra késztet, hogy szervezzünk találkozót.


Mivel az embereknek szükségük van még előre információkra, így ki kell találni neki egy nevet, egy nagyjából témát, hogy egyáltalán megszólítva érezze magát az a társunk, akihez még nem fér hozzá a magasabb perspektívája közvetlenül, így kívülről kell a lelkét megszólítani, hátha rárezonál valahogyan, és megérzi hogy ott kell lennie. A témát a találkozó energetikai mintája, lényege adja, amit érzékelni lehet, így kerül nagyjából kiírásra, hogy milyen energiákba is vagyunk, mi a fő csapás, és ezért csatolok hozzá téma írásokat, ami alapján még mélyebben lehet ráhangolódni.


Az is máshogy történik, hogy kinek kell ott lennie egy adott találkozón.


A legmagasabb perspektíva szerinti találkozásoknál csak és kizárólag azoknak kell ott lennie, akinek energetikailag ott van dolga, hogy a legmagasabb szintű közösségi feladatok haladni tudjanak.


Aki még erre nincs kész, aki még alacsonyabb, egyéni, vagy akár személyiség szintjén próbálna csak kapcsolódni, az még nem tudja hozzárakni magát tudatosan a legnagyobb közösségi összeadódáshoz, azok általában nem tudnak végül eljönni ezekre a találkozókra.


Az energia egész egyszerűen kilöki őket, kitolja őket. Ez úgy történik praktikusan, hogy hirtelen más dolga lesz, vagy valamivel akadályoztatva lesz, hogy eljusson az adott találkozóra, vagy azt érzi, hogy még sincs kedve eljönni wink ezek csak trükkök, a magasabb szintünktől, hogy távol tartsa azokat, akinek tényleg nincs ott dolga, bármit is képzel a fejében, vagy bármire vágyna személyiség szintjén. 


Tehát a legmagasabb perspektívájú találkozókon azok lesznek ott kizárólag, akiknek ott kell lenniük fizikailag is.


Van ennek egy másik szintje is, mert nem csak a fizikai jelenlét számít összeadódásnak, hanem bizony bárki aki bekapcsolódik közben bármilyen formában, akár telefonon keresztül, akár közben üzengetve, akár csak mélyen érzi, hogy abban az időpontban sokat gondol ránk, az ott van velünk, mint energia és tudatosság, csak magasabb szintünkön van jelen, úgy, hogy a fizika része közben máshol van. 


Ennek szokott a legegyértelműbb jele lenni az, ha a fizikai rész nem megy el oda, ahol lennie kéne (vagy éppen nem is kell ott lennie, csak összekacsolva velünk, és közben máshol rezegnie az információt), hogy bizony megfekszik otthon, bealtatásra kerül, és kivonódik a testből a tudata, hogy átcsoportosítódhasson a társaikhoz, a közös feladathoz. Kinek ismerős? cool


 


És akkor a tegnapi nap:


bizony a gyermeki énünkről szólt, mindenkijéről, akár felnőtt-gyermek, akár még gyermek-gyermek.


A városligetben vicces módon arra napra, pont arra a területre amit mi is meghirdettünk, egy ingyenes gyerekprogramja volt meghirdetve egy újságnak (nem emlékszem rá szerecsenére melyik az cool) , ahol sokféle gyermekjátszó SZOLGÁLTATÓ tartott ingyenes bemutatót magából, vagyis ingyen használhatták az eszközeiket a gyerekek. 


Erre még ráültek különböző szépség ápolási termékeket ránk tukmáló cégek és többféle "egészségesnek" címkézett portékákat árulók mint körítés, amolyan árukapcsolásként.


Tehát a Fő vezérszál ami mentén kitalálták LÁTSZATRA, az a Gyermekek, akiknek behúzzák az ingyen játszathatsz a játékainkkal mézesmadzagot, amire a szülő elviszi a gyereket, majd hozzáragasztottak egy csomó mindenféle árut, portékát, amivel ott bombáznak közben, hogy azt vedd meg tőlük. 


És akkor most tényleg emlékezzünk vissza a korábbi írásomra:


Kérdezzük meg most itt nyílt levélben a létrehozókat, és magunkat, hogy akkor is üzemeltetnék/nk e ezt a játszóteret, ha a gyerekek nem fizetnének érte?


"Mi lenne, ha megfordítanánk a dolgot, és akik ezt létrehozták, nem ebből akarnának megélni, vagyis nem abból, hogy csak akkor játszhatnak a gyerekek önfeledten egyre mókásabb játékokkal, ha ezért fizetnek nekik?


A gyerekek fizetnek?!


Ki emlékszik rá, mikor fordultunk ki ennyire magunkból, hogy ezt bevettük?


Mutasson nekem ezen a bolygón valaki olyat, aki valaha nem volt gyerek, hanem egyből hasznot leső felnőttnek született...!"


Tehát itt egy fordított csavarral találkozhattunk, ahol behúzzák a szülőket az "ingyen játszhat a gyereked ma a portékáinkkal", hogy rászokjon, aztán majd nyafogjon neked utána, hogy még akar olyat megélni, de akkor már fizetősen juthatsz csak hozzá...


Komolyan, akik ma még a gyerekekből élnek meg, talán így egyre inkább kellemetlenül kezdik majd érezni magukat,és talán egyre nyilvánvalóbbá és cikibbé válik ez a fajta hozzáállás, hogy miből is és hogyan akarja fifikásan, átverősen fenntartani a saját létét.


 


Zsuzsa hozta el a három gyerkőcét, ők voltak a reprezentánsok, akikkel megéltük és akiken keresztül megfigyeltük, hogyan hatnak rájuk ezek az átverős trükkök, és dolgoztunk magunkon keresztül a bennünk felmerülő érzéstartalmakkal tudatosan, és megszültük a TeremtőNŐ anyai szívünkben, és a Belső Gyermekünk(Aranygyermek-Kristálygyermek) szívminőségében, hogy mit és hogyan szeretnénk ehelyett a továbbiakban, és magukon keresztül bizony lebontottuk ezt a fajta manipulatív megélhetési módot.


Ki is mondtuk a SzívTudat magasabb perspektívájú Igazságot a Térbe, és ezt energetikailag is bedolgoztuk, pontosabban kiáradt a szívünkön keresztül. Ami bizony az ott levő embereknek tudattalanul berezgett, és az egész kollektív tudatba berezgett ezen keresztül.


Szóval dolgoztunk wink


A gyerkőcök dobták fel a mintákhoz az adott szituációkat, amik alapján dolgoztunk, Zsuzsa látta, és közvetítette, én csináltam tudatosan a szíven keresztüli átírást, engedtem át magamon hozzá a megfelelő energiákat, Yvette tartotta a figyelmet, és adta hozzá a szívigazságát, Jani szintén tudatosan bontott magán keresztül, és Ottó pedig ott volt mint csillapító, áthidaló energia minőség köztünk és a térben lévő emberek között. Nagyjából ez volt az energetikai közös összeadódott képünk.


 


A lényeg amik átírásra kerültek a legmagasabb perspektíva szerint:


"Álltál e kiskorodban úgy valami előtt, hogy nem kaphattad meg, mert a szüleid azt mondták neked, hogy nekünk nem telik rá?


És láttál e közben olyan gyerekeket akiknek a szüleinek meg tellett rá, és ő megkaphatta?"


Kimondásra került:


Minden gyermeknek Egyetemes, Univerzális Joga minden erőforráshoz ami a bolygón fellelhető saját EGYEDI JOGÁN hozzáférnie, amire bármilyen helyzetben, szituációban, térben, időben, szüksége van.


 


folytatás hamarosan...


ahogy feldolgozás folyik, és ahogy már le tudja fordítani a rendszerem fogalmi síkra...


De kirakom, hogy addig is rezegjen másoknál is, akinek volt tudatosság és energetikai bekötődése, hogy ezzel a megértéssel tudja  saját rendszeréből hozzárakni a részét.


kérjük is, hogy írjátok le ami nálatok van, volt a tegnapi nappal kapcsolatban...

 
 
találkozók | | 2014-07-13 16:18    

2014 Július 12.-ai Energiamunka naplózása