SzívTudat Központ - Tanári beszámoló az oktatási rendszer bilincseiről - alternatív lehetőségek, és a leválás lehetőségei, lépésről lépésre...
 

 

Szeptember 01.

 

Virág írta:

Szia Anikó, és mindenki más, akit érint:)!

Az iskolán kívüli lét tavaly kezdett felmerülni bennem, hónapokon keresztül keresgéltem minden témában, ami ehhez kötődik. Annak idején olyan sulit  és tanítónénit kerestem Annának, ahol nem versenylónak nézik a gyereket, és mégis segítik kibontakozni a benne rejlő lehetőségeket. Szerencsére a körzeti iskola éppen induló németes osztálya ilyennek tűnt. Az első évben nem is volt semmi gond. Kivéve a hittant, amit én nem is erőltettem volna, de Anna és a párom ragaszkodtak hozzá, így a beírattuk rá. Nem szaporítom a szót, gondolom nem csak én tapasztalom a rendszer idiótaságait és időnként a vérboszi tanárnőket. Mire felmerült bennem, hogy Annát kivegyük a suliból, a "jó kis" osztályunkból versenyszakosztály lett (kihasználva a túl jó képességű gyerekeket), a közösség viszont néhány gyereknek köszönhetően is,szétesőben volt, bár ezt életkori sajátosságnak nevezték. Így Annát a nyár végén beírattuk a pécselyi Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskolába. Mivel a párom itthon dolgozik (vele én is), és itt vannak a nagyszülők is (ez persze nem minden szempontból jó, de egyelőre így van), nem jelent gondot, hogy a tíz éves Anna és a  három éves kishúga kivel van egész nap. Egyelőre szokjuk, hogy nincs feszültség suli idő alatt. Nem  megy zökkenőmentesen.

Első nap Anna sírva fakadt azon, hogy a többi gyerek még börtönlakó.

Viszont gyorsan érzékeli a szabadság édes levegőjét, és ahelyett, hogy "unatkozna", észrevétlen tanul minden pillanatban valamit, vagy éppen tanít nekünk vagy a kishúgának :). A pécselyi iskola igazgatónője, aki nagyon szimpatikus, kérte, hogy egy kivételével,  ne vegyünk tankönyveket, mindent elektronikus úton lehet elérni. Annánál nem gond a tanulás, önállóan tanult már egy jó ideje. Pillanatnyilag úgy tervezem, hogy majd a vizsgák előtt pár héttel foglalkozunk komolyabban tananyaggal, de nyilván, ha valami érdekli, abba bármikor belemerülhet. Amit szüneteltetünk most az a nyelvtanulás, pontosabban a német, amit a suliban tanult. Hiába imádta és ment neki nagyon könnyen, annyira az iskolához köti, hogy teljesen elutasítja jelenleg. De nem bánom, mert az a cél, kimosódjon belőle minden rossz érzés, ami az iskolára emlékezteti. Ez nem lesz könnyű, mert valamiért nehezen engedi el az életéből a sérelmeket. Nézegettük milyen múzeumba menne szívesen, de nem igazán találtunk semmit, így egyelőre engedjük, mi minden bukkan fel nekünk, ami érdekélné. Ha van még kérdés, szólj csak!

 ölelés

 

"Első nap Anna sírva fakadt azon, hogy a többi gyerek még börtönlakó."

A fiam ugyan így érez, hogy nem igazán tudja úgy jól érezni magát a kis világában, és a bőrében, ha a többi társa nem érzi jól magát.

A valódi Anyai Szív szintén így érez, egy anyai szívben nem csak a saját gyermekünk van benne, hanem Minden gyermek.

Egy valódi Apai Szívben nem csak a saját gyermek fér bele, hanem minden gyermek.

Egy valódi belső önmaga belső-gyermeki minőségét előhívott létező, vagy a saját kristály/krisztus magjába visszajutott létező, vagy már az eredetmagjába visszajutott létező, aki bizony akkor már mindenkit érzékel magában, mert tapasztalva tudja és érzékel mindenkit magán belül, az nem tudja valósan jól érezni magát úgy, hogy közben a többi kis társai, testvérei még nem érzik jól magukat.

Ez a Szív-Tér Tudat minősége, ahol akkor vagyunk igazán megelégedettek, ha körülöttünk is mindenki megelégedett.

A gyermekek ezt még érzik és tudják, tanuljunk tőlük!

 

HVG.hu cikkből részlet:

bővebben a hozzászólásokban...

"Az a helyzet, kedves gyerekek, fiatalok, hogy ezeknek a felnőtteknek semmi alapjuk nincsen, hogy mintát állítsanak elétek. Felelősségről, szorgalomról mantráznak, miközben évtizedek óta hitelből élnek, más, külföldi felnőttek tartják el őket. Hiszékenyek, mint egy kisóvodás a Mikulás-ünnep előestéjén, állandóan azt remélik, hogy egy hatalmasabb felnőtt majd elrendezi az életüket. Veszélyesek egymásra, károsak a környezetükre, és nem szeretnek senkit. Mivel hagyják, hogy így nőjetek föl, valószínűleg titeket sem eléggé. Én kérek elnézést."

 


 
1 db hozzászólás

hozzászólás |    
Shana

"a facebookról egy írás hozzá:

Ma reggel az iskolából hazabandukolva egy szülőtárssal arról beszélgettünk, hogy mennyire beteg dolog azzal igazolni az embertelen gyakorlatokat, hogy "kibírtuk mi is, lám, emberek lettünk." Gondolkodtam, hogy írok egy bejegyzést erről. Helyettem megtette a HVG. Kicsi reménysugár, hogy ez a cikk megszületett, hogy vannak akik egészségesen, kritikusan gondolkodnak.

Több iszlám államban van egy megrázó szokás, a női körülmetélésnek hívott brutális csonkítás, melyet kislányokon végeznek el. Nem a férfiak, hanem anyáik. Mert ők is kibírták... Erény születik az őrületből, és továbbkényszertítődik a fájdalom, a megaláztatás.

A magyar iskolarendszer kényszere és őrülete messze nem okoz olyan károkat, mint a háborúk, az éhínség, és a gyermekek munkára kényszerítése, és sorolhatnám a világ fájdalmait. (A magyar társadalom még mindig élhető a háborús övezetekhez, a kegyetlen diktatúrákhoz képest.)
Ezért hihetetlen FELELŐSSÉG van rajtunk a jobbításra, a mintaképzésre, az előrehaladásra. 
Igen, ellenállással ha kell. Az ellenállás ott kezdődik, hogy ahelyett, hogy összehúznánk magunkat, hogy kibírtuk mi is, szembenézünk a tényekkel, és azt mondjuk, hogy NEM JÓ EZ ÍGY. VÁLTOZTATUNK - szeretettel, értelemmel, de határozottan. Mit is javasolt Gandhi? "Légy Te a változás, melyet a világban látni akarsz."

Így lesz. Részemről így lesz, ígérem."

 

HVG.hu cikkből részletek:

"Lehet kárhoztatni a rémesen ellenszenves oktatásirányítást, nevetni, vagy szörnyülködni a tananyagon, ám az, ami az iskolákban történik csak következménye annak, amit az iskolán kívül is tapasztalhatunk.

Apa, kezdődik.

Szorongok. Próbálom előre fölmérni, mennyi kárt okoz majd ez a tanév. Az előzőnek a jellegzetes mondatait még őrzik a füzetlapok és az emlékezet: ügyes munka, jól dolgoztál, legközelebb még jobban kell teljesíteni, keményebben kell dolgoznunk. Árulkodó szóhasználat. Akikhez intézték őket: hat-hétéves gyermekek. Már csak a pici munkavédelmi sisak, kis futószalag, parányi blokkolóóra hiányzik. Máris készen állnak arra, hogy beillesszék őket abba az üzembe, amelybe nem kérték, hogy beillesszék őket.

Egyikőjük sem kéredzkedett a világra, és amikor megszülettek csak annyi volt az elvárás, hogy nőjenek föl, legyenek egészségesek és boldogok, ezzel szerezve örömet hozzátartozóiknak. Nem volt lábjegyzet, apróbetűs rész, hogy már gyerekként vadidegenek egyre nehezebben megokolható struktúráját kell elfogadniuk. Elmondhatatlanul sajnálom őket.

Nem értem, miért kell egy merev időbeosztáshoz igazodniuk, amely nincs tekintettel alvás- és mozgásigényükre, családjukra és barátaikra.  Miért kell végigülni az egyenhosszúságú 45 perces órákat, miközben köztudott, hogy koncentrált figyelmük legföljebb negyedóra, viszont ha nagyon belelendülnek egy mesébe, a nagyobbak valaminek a megtárgyalásába, ahhoz meg ez az idő éppen, hogy kevés? Miért kell megszeppenve vagy unatkozva gubbasztani a helyükön a teljesen ósdi frontális oktatás keretében? Miért kell fáradtnak lenniük? Miért kell életük körülbelül hatodában olyasmikkel tömni a fejüket, amelyeknek később az egy tizedére sem fognak emlékezni, és más módon sem ivódik be tudásukba? Miért kell már 6-10 évesen stresszelniük? Miért kell egy kitalált átlaghoz mérni őket, miért az elképzelt szabványnak való megfelelést honorálják, és az attól való eltérést büntetik? Miért kell hosszú-hosszú éveken át hallgatniuk, hogy ilyenek legyetek, olyanok legyetek, miért nem arra kíváncsi valaki, hogy ők milyenek?

Nem értem, mert mindez nem szükségszerű. Lehet ugyan azt mondani, hogy ez a biológiai reprodukció parancsa, és nem csupán az egyed, de az egyedösszesség, a társadalom is biztosítani akarja utódlását, látni akarja szokásai, életmódja, berendezkedése, előítéletei továbbélését. Csakhogy a szeretet ugyanilyen parancs, de legalább kellően konkrét, és társadalmilag semennyivel sem haszontalanabb, mint nevelés címén azt az alternatívát kínálni föl: „csavar vagy homokszem kívánsz lenni a gépezetben?”

"Az a helyzet, kedves gyerekek, fiatalok, hogy ezeknek a felnőtteknek semmi alapjuk nincsen, hogy mintát állítsanak elétek. Felelősségről, szorgalomról mantráznak, miközben évtizedek óta hitelből élnek, más, külföldi felnőttek tartják el őket. Hiszékenyek, mint egy kisóvodás a Mikulás-ünnep előestéjén, állandóan azt remélik, hogy egy hatalmasabb felnőtt majd elrendezi az életüket. Veszélyesek egymásra, károsak a környezetükre, és nem szeretnek senkit. Mivel hagyják, hogy így nőjetek föl, valószínűleg titeket sem eléggé. Én kérek elnézést."