SzívTudat Központ - 444 Hazatérés, Összeadódás-Együttműködés Teremtés Hullám csomag CSELEKVŐ részének elindítása a 13. napos hullám előtti indítás 2014.07.26-28. a férfi társakkal

444 Hazatérés, Összeadódás-Együttműködés Teremtés Hullám csomag CSELEKVŐ részének elindítása a 13. napos hullám előtti indítás 2014.07.26-28. a férfi társakkal

                  hangfelvétel |  
 

2012.11.22-én indítottuk ezt a csomagot bolygó-kozmikus szinten, MI itthon a MAG-ban 47-en Dobogókő Fénytemplomban, összekötve a Solaraval Peruban, és az egész világon mindenhol.

A staféta is átadásra került, hiszen itt Magyarországon Fordulunk először Nemzet-Tudatsíkon egyben, Egy-Testként, Egy-Lényként összeadódva.

MOST értünk ennek a két évvel ez előtt elindított Kozmikus tervnek itthon valósan a CSELEKVŐ szakaszába.

Ez MOST ÉLESBEN TÖRTÉNIK, és minden társunk, aki ebben részt vett  annak idején energetikailag már kezd bejelentkezni, és a helyére állni a CSELEKVŐ Folytatásrészhez.

Leválunk egyben Kárpát-medence szintjén a 3.dimenziós mátrixról, erről a napokban már sokat írtam, beszéltem.

Ezért is írjuk ki az ehhez kapcsolód fizikai tüneteket, hogy értsétek.

 Ez történik mindenkivel aki ide van kötve ebbe a közös síkunkba.

Aki nincs, azok el fogják hagyni hamarosan ezt a területet, vagyis külföldre fognak távozni, és onnan fognak minket kiegyensúlyozni, vagy megfigyelni és majd később fog történni velük is, ha felállunk, beállunk  a saját helyünkre, és elindul a a tanítása kifelé, hogyan is voltunk képesek mi megcsinálni. (hát itt még nem tartunk, egyelőre még csak a cselekvő indításban vagyunk.. wink)

 

Ez a hangcsomag nagyon erős ellentartás energiákat tartalmaz.

Visszahallgatva jöttem rá, hogy a 3 fiú akikkel ezt összehoztuk, valami eszméletlen erős ellentartásban nyomott engem végig miközben beszéltem, úgy éreztem magam, mint akiből a szuszt is kiszorítják, hogy elhallgattassanak valahogy.(persze tudattalanul) na de nem sikerült szerencsérewink

Ez az ellentartás energia ennél sokkal több is, mert Nemzet-Tudatsíkon érezhetjük a feszülést, feszültséget köztünk, és a külvilágunk (értsd külföld) között is, akik visszahúzni, lenyomni akarnak, hogy ne mozdulj, maradjon minden úgy a helyén ahogy volt. Ez a nyomás adja valójában az ÁTFORDÍTÓ ERŐT is, csak irányt, medret kell neki adni a KÖZÖS-CSELEKVŐ-TEREMTŐ-FIGYELMÜNK által. Ennek az elindító programján dolgoztunk együtt az elmúlt 13 napban.

És akkor vissza a hanganyagban lévő energiához egyéni szinten:

Ez egy tudattalan nyomása, befojtása a nőnek, a női minőségnek, amire a nőnek két választása lehet, vagy ennek ellenére átadja az információt, mert valahogyan át kell adni, vagy elhallgat, és akkor nem jut el az adott információ az emberekhez.

Mivel több ezer éve ilyen ellentartás, elfojtás, lenyomás, összenyomás, ütés-vágás energiában léteztünk, ettől vagy nagyon kérgessé váltunk, és megerősödtünk és ettől erős hanggal mégis elmondtuk az információkat, vagy befojtottuk, megadtuk magunkat, és némává váltunk, teljesen bezárultunk. A kettő között pedig kialakult egy lavírozó, kígyótermészetű kommunikáció, ami vagy erősen manipulatív, negédes lett, vagy megadóan, megalázóan megfelelési kényszeres, amikor azt mondtuk inkább, amit hallani akarnak, csak szeretve legyünk.

De a nyitottság, a valós figyelem, az együttműködés hiánya miatt mindenképpen rosszul érezhettük magunkat, ha mégis próbáltuk a tiszta információt átadni.

Elfelejtettük ebben a működésben, hogy milyen érzés az Igazság egyszerű kimondása, sőt azt is elfelejtettük, hogy mi is egyáltalán a Mi Valós Legbelső Igazságunk.

Az alábbi hanganyag információhoz egy olyan energiát kapcsolok hozzá, hogy csak ahhoz juthasson el, aki képes ezt befogadni, akinek ezzel a fajta és szintű információval és megértéssel már dolga van, mert ott tart magában, és esetleg segítségére lehet önmaga  lélekfejlődésében.

Kerülje el az információ és a hanganyag azokat a társainkat, akik számára ez még további ellentartás réteget képzene, mivel még valósan nem tart ott, hogy ezt befogadja. 

Ez egy energetikai kísérlet is egyben, hogy tud e ma ez itt, ebben a bábeli zűrzavaros mátrixban történni.

Kérnék szépen a kísérlethez majd visszajelzéseket, hogy kikhez jutott így el, kik bírták kinyitni és meghallgatni.

Hasznos volt e számukra, megértést adott e, tudott e dolgozni a saját ellentartás, ellenállásain ezen keresztül, vagy bármi ami felmerül, hálásan megköszönöm, ha megosztjátok majd.

Javaslom, hogy mielőtt meghallgatjátok az adott részeket, mélyen figyeljetek be magatokba, és figyeljetek az érzésekre, érzékelésre, hogy nyom e valahol az adott hanganyag így látatlanban.

Ezzel az érzékelést, a megérzéseket is gyakorolhatjátok.

Ha bátor típus vagy akkor bele fogsz menni, hogy jól megnézd magadnak azt ami megnyom, hogy tudatosan dolgozhass vele, ha bátortalan, félősebb, zárkózottabb típus vagy, akkor meg sem mered majd nyitni, és akkor valószínű annyiszor fog vissza-vissza húzni az anyag, amíg kész nem leszel rá, hogy belemenj. 

Egy biztos, ha megjelent a teredben, akkor az a tied is, és most csak visszatér hozzád. Erről már sokat írtam, és már értheted, hogy miért...

itt emlékezhetsz rá a legtisztábban:

http://szivtudatkozpont.hu/korforum.php?id=5057453403829

1.

 444-es csomag megérkezik - kibontás - mátrixba átszűrődése.

2.

 Leválás a rendszerről, szülőkről, régi társakról - saját helyünkre fordulás, Tékozló Fiú Hazatér.

 hogyan történik valósan a "hagyd el értem anyádat apádat".. tanítás...

3.

  Lemúriai és atlantiszi - női és férfi működés

Női, férfi kollektív tudati minták zárása, bontása, a férfi-női tapasztalási ÚT összeadódódása 

Női-Férfi fájdalomkör minták megértése, felismerése jelen életünkben...

Hogyan íródhat ki a kollektív mintákból a női-férfi ellenállás, ellentartás teljes nagy hullám?

 4.

  Hazatérés csomag, Égi Bárka, Fénytemplomi előkészítő-munka

 444 teljes Hazatérés program kinyitása 

 5.

  Egyedi helyünk a magban, helyünk a térben, fonák tapasztalás

Életfilm

helyünk a TÉR-ben személyiség szinten, és a valóságban... Mikor hol vagy?

Eredetterv szerinti helyrekattanás

és mi van utána...?

Hogyan állunk ellen, hogyan tagadjuk meg és hogyan nem vállaljuk a felelősséget a saját teremtéseinkért, a saját, belőlünk született, teremtetődött eredettervünkért.... (beleérezhettek a beszélgetésen keresztül abba az ellenállásba, hogyan próbál az elme kifogásokat keresni, hárítani, ellentartani... így kívülről hallgatva ezt az ellentartás energiát felismerhetitek a sajátotokat ezen keresztül és megnézhetitek esetleg, hogy Ti a saját életetekben hogyan próbáltok meg minden mást keresni ahelyett amik Ti vagytok...)

nekem a fejem is megfájdult ettől az erős, mentális ellentartástól, ahogy az ember képtelen elfogadni azt aki Ő maga... huhh...

 6.

  2.es részből kivágás: Shogun energiák kiegyenlíatődése - a tékozló fiú hazatérése

 

 

 

És Bak Csilla Csodabogár küldi Nektek hozzá ezt a felszabadító videót nagy szeretettel:

 Shana és Nama’Ba’Ronis


 
5 db hozzászólás

hozzászólás |    
Shana

chaten kaptam az üzenetet... 

"Fekszem a kádban, hallgatom a 444_2_haza térés... hanganyagot. épp ott tartasz, hogy "anyuról le kellett válnom", amikor becsörög a telefonom. anyukám: tudod, hogy holnap megyünk dr. p-hez??? én: nem anyu: 3-ra jön a mentő, jössz velünk? én: anyukám, 5-ig dolgozom. anyu (negédes hangon): tudod hogy volt itt ma a kicsi lányod és a barátja nálunk? én: igen, tudom. anyu: felfogtad, amit mondtam????? és itt szétkapcsolódtunk

azóta bambán vigyorgok magam elé
 
Igen...
akkor ezt itt mondom el, hogy amikor valami VALÓSAN HAT rád, és valósan mozdul a világodban, akkor azok a kapcsolódások, akik eddig az adott módon voltak a támasztékaid, azok bizony ilyenkor megrándulhatnak.
megérzik, hogy változik a kettőtök közötti energetikai viszony, játszma, kapcsolódás, és ezerrel próbálják visszaépíteni. Sok fifikás módja van a támasztékok bepróbálkozásának.. (nevezhetjük kísértésnek is egy más fogalmi körrel-az energetikai értelmezése és jelentése ugyan az)
 
Viszont ebből is lemérhetjük, hogy valóban valamit átmozdítottunk e valósan magunkban, mert akkor bizony változik, és megmozdul az eddigi világunk valamilyen formában mindenképpen.
 
Amikor lefelé válunk, elhagyunk éppen egy támasztékot, poláris kapcsolódás mintát, akkor berántódnak és visszaépítésre akarnak ösztönözni extra figyelemmel. Ez a nehezebb eset, ekkor tudhatjuk, hogy a bennünk lévő bizonytalanságot, félelmet, ellentartó részeinket tükrözik vissza számunkra. Ekkor heves győzködésbe foghatunk kívülről, eljátszva, gyakorolva azt, hogyan győzzük meg saját magunkat a változásról.
 
Amikor indulatosan, ellenzően, acsarkodóan lépnek fel, akkor tudhatjuk, hogy tényleg jól dolgoztunk magunkban, és hatott a mozdulás, és már kínjukban egyre indulatosabban, hevesebben, kétségbeesettebben jelennek meg...
 
Ha nem történik semmi, nem mozdul semmi kívül, akkor bizony mi magunkkal ténylegesen semmit nem mozdítottunk át, csak úgy tettünk, mintha valamit ennénk, elhitetve magunkkal, hogy tettünk valamit...wink
 
 
hozzászólás |    

Hallgatom vissza a hanganyagokat.

A másodiknál (A tékozló fiú hazatérnél) elöntött a zokogás. A 19 - 28 perc közötti  részt 5 neki futásból tudtam végig hallgatni, mert megrohant sírás újból és újból.

Az első sírás, olyan "utállak, nem szeretlek, miért csinálod ezt velem!?" érzés volt benne, düh és frusztráltság. A 2.-4. érdekes volt, mert benne volt az a kiengesztelő fájdalom, hogy "de jó, hogy itt vagy, újból egyek vagyunk, mennyit szenvedtünk eddig, hogy most újból egyek legyünk", másrészt egy másik fájdalom, hogy "nem érdemlem meg a szeretettedet". Az ötödik érzés hullám más milyen volt, békesség volt benne, bizsergés hullám terült szét a testemen, valahol mintha most lett volna az áttörés és történt volna meg az egyesülés. Finom érzés volt, de nem olyan mint a múltkori, hanem olyan mintha egy magasabb síkba megvillan az, ami egy eggyel lejjebb síkon intenzíven, hullámokkal történik és csak békésen visszajelez, kattan egyet, hogy megtörtént a változás, helyére került és békés derűvel mosolyog egyet.

Az jött le még bennem, hogy az nagy fokú ellenállás ami van Gáborban veled szemben Shana, a mögött nagyon nagy fájdalmak vannak, ezt éreztem magamban.

 
 

Hallgatom vissza a hanganyagokat.

A másodiknál (A tékozló fiú hazatérnél) elöntött a zokogás. A 19 - 28 perc közötti  részt 5 neki futásból tudtam végig hallgatni, mert megrohant sírás újból és újból.

Az első sírás, olyan "utállak, nem szeretlek, miért csinálod ezt velem!?" érzés volt benne, düh és frusztráltság. A 2.-4. érdekes volt, mert benne volt az a kiengesztelő fájdalom, hogy "de jó, hogy itt vagy, újból egyek vagyunk, mennyit szenvedtünk eddig, hogy most újból egyek legyünk", másrészt egy másik fájdalom, hogy "nem érdemlem meg a szeretettedet". Az ötödik érzés hullám más milyen volt, békesség volt benne, bizsergés hullám terült szét a testemen, valahol mintha most lett volna az áttörés és történt volna meg az egyesülés. Finom érzés volt, de nem olyan mint a múltkori, hanem olyan mintha egy magasabb síkba megvillan az, ami egy eggyel lejjebb síkon intenzíven, hullámokkal történik és csak békésen visszajelez, kattan egyet, hogy megtörtént a változás, helyére került és békés derűvel mosolyog egyet.

Az jött le még bennem, hogy az nagy fokú ellenállás ami van Gáborban veled szemben Shana, a mögött nagyon nagy fájdalmak vannak, ezt éreztem magamban.

Shana
hozzászólás | |    

Ottó Drágám!


nagyon szépen felsoroltad az érzéstartamlakat egymás után


Hazatalálás, megérkezés, otthon érzés, egymás felismerése érzései:


-"utállak, nem szeretlek, miért csinálod ezt velem!" düh és frusztráltság.


-"de jó, hogy itt vagy, újból egyek vagyunk, mennyit szenvedtünk eddig, hogy most újból egyek legyünk"kiengesztelő fájdalom,


-"nem érdemlem meg a szeretettedet". fájdalom


-bizsergés hullám, békesség, áttörés, egyesülés...megtörtént a változás, helyére került és békés derűvel mosolyog egyet.


Ebből MOST azt látom, hogy ezek szerint ez a közös hanganyagunk erre is segítség lehet, hogy belemennek a társaink, addig hallgatják, többször, több lépcsőben esetleg, amíg már ide megérkezhetnek általa? Ebbe az érzésbe?


És ha még hozzárakjuk azt, amit Jani látott közben, hogy mindenki körben boldogan táncolt körülöttünk!


Az jött le még bennem, hogy az nagy fokú ellenállás ami van Gáborban veled szemben Shana, a mögött nagyon nagy fájdalmak vannak, ezt éreztem magamban.


Igen, én is ezt érzem... de nyilván nem velem szemben, hiszen mindenkié a magáé... ugye... Sőt, én magam is sokat jelenítettem meg belőle, többször, és nem csak én még egy kedves társnőm is nagy bátran... Nem kis érzéstartalmak ezek...


Amikor egybe kapcsolódtatok nálam, és én is egy szívben voltam veletek, én tartottam és egyensúlyoztam ki, vagyis hárman voltunk egy szívben, az annyira természetes volt számotokra, számomra is, hogy Gábor észre sem vette, hogy egyben vagyok vele is. Igaz? Majd amikor felém fordult,


és bekapcsolt neki az agya "ez NŐŐŐŐ" "programja" 


egyből ütött-vágott az elme vetítés programból. Majd Te magad mondtad ki neki, mikor rákérdeztünk, hogy na akkor ez vajon mit is jelent?


Azt mondtad: Gábor te nem Shanának tartsz ellen, és


 nincs értelme falat húzni közénk, mert köztünk nincs fal. 


ezzel még nem tudom, hogyan tovább...


 


ezt meg lehagytad a hozzászólásból, pedig szerintem nagyon fontos információ, ami ehhez kapcsolódik:


"Érdekes volt így végig hallgatni, hallani benneteket, Gábort és a saját megnyilvánulásomat kívülről. Azt éreztem, hogy mind a ketten a valós jelenlétből beszélünk, míg Gábor teljesen hárít, intellektuálisan védekezik, mintha egyszerűen nem akarná megérezni, milyen csodálatos dolog történt a szeme előtt, ami igazából róla szól."


Ez egy nagyon tiszta és ÉRTÉKES,  hasznos felismerésed!


 


Minden hárítás, védekezés, ellentartás "intellektuális", vagyis ELME-PROGRAM, ami nem VALÓS a JELENBEN, a jelenlétben nincs jelen az elme, ott tudatos-megfigyelő-érző-tapasztalás van.


Az ellentartás, hárítás, az nem most van, és nem arra amire vetíti az ember...


Maximum jelen helyzetben éppen azt a felületet használja kifogásnak.. legközelebb meg másikat.. majd megint másikat... Az elme így próbálja meg fenntartani magát.


De a Gábor társunk, "tanító társunk", aki nagyon komoly programot hoz... Komoly kihívás...


De tényleg az összes ábra így tudott megszületni.. ha ezt nem hozza ennyire erősen, akkor hogy a csudába tudnánk a teljes mentális program működést feltérképezni, lebontani.. ? Ti bontó minőségek is vagytok ugye... Ott van a nevetekben, ego-bontók vagytok. Ha nem megyünk végig a programokon, a teljes spektrumon, akkor nincs meg a teljes hullám egyben, amiből a mentális mátrix felépül. Amíg nem ismerjük az egészet egyben, addig nincs mit lebontani. Vele tudtam eljutni addig, hogy kisétáljak a mátrix "kapuján".. lásd vihar sztori...


 


A másik amit ebből elő lehet hívni, az a legmélyebb elfogadó szívminőség.


Akit akkor is ugyan úgy szeretünk (én biztosan), ha bármit mond, bármit tesz, bárhogyan, mert én tudom, hogy ki Ő, akkor is, amikor ő ezt nem akarja még tudni, és ezért hárításból, védekezésből ítél.. stb... 


 


Csak legfeljebb egy kicsit nehezebben haladunk egy-két részen addig... wink


Könnyű szeretni, kedvelni egy olyan minőséget, aki behódol, aki kép mutat, aki lavírozik azért, hogy békesség legyen.


Ez az ábra is rajta keresztül készült el, VELE EGYÜTT, majd újra felrakom a teljes körítéssel.


 



Azt a külső részét már lebontottuk (ez volt az anyu-arc máz), a maszatolós...


és most tartunk az apu-ütöm-vágom a NŐT, és a "nekem te ne mond meg mit csináljak" dacos résznél...


Itt ütődik ki, és megy el mindig ugyan-úgy, és ugyan-úgy azzal a beakadt programrésszel, amin nem tudjuk átfordítani sehogyan sem...


De közben minden alkalom után eszméletlen sokat haladunk a nagy egésszel, a tanítással, és a honlappal, és sok-sok mindennel.


 


Most akkor jó vagy nem jó ami történik köztünk?


Nekünk látszatra nem annyira, na de másoknak?


 


Ha mindig csak margarétát szednénk a rózsaszín mezőkön, felhőket kergetve és habcsókot majszolva, eszméletlen szeretetben egybeforrva... akkor bizony ki csinálná meg azt, amiért mi valójában beszülettünk így együtt? (megjegyzem többször kértük, hogy lehetne, hogy inkább csak ez a része legyen innentől? wink)


Ha nem együtt születtünk volna be erre, akkor találkoztunk volna e, és történnének e velünk ezek a dolgok, ami alapján egy SzívTudat Központ létrejött, és elindult a tanítás rajta?


De most komolyan..?


Józan ÉSz!


 


 

 
 
hozzászólás |    

Sikerült egyben végighallgatnom minden anyagot, amiket most küldtél. Volt, amit már hallottam Tőled, a többinél pedig teljes nyugodtsággal elöntött az "aha" érzés. Teljesen rendben van minden. Annak külön örülök, hogy megteremtettem magamnak a lehető legideálisabb körülményeket ahhoz, hogy ide tudtam figyelni.

Gábor egyértelműen nagyon erősen ellentart Neked, sértődött, elfojtott, kicsit sírós a hangja. Soha nem találkoztam vele még ebben az életemben, csak a hangja rezgése alapján érzem. Köszönöm ezeket az anyagokat is :)

 
 

Sikerült egyben végighallgatnom minden anyagot, amiket most küldtél. Volt, amit már hallottam Tőled, a többinél pedig teljes nyugodtsággal elöntött az "aha" érzés. Teljesen rendben van minden. Annak külön örülök, hogy megteremtettem magamnak a lehető legideálisabb körülményeket ahhoz, hogy ide tudtam figyelni.

Gábor egyértelműen nagyon erősen ellentart Neked, sértődött, elfojtott, kicsit sírós a hangja. Soha nem találkoztam vele még ebben az életemben, csak a hangja rezgése alapján érzem. Köszönöm ezeket az anyagokat is :)

Shana
hozzászólás | |    

Anikó!


"Köszönöm ezeket az anyagokat is :)"


Kinek Drágám?


Nekem, Janinak, Gábornak, Ottónak?


A tárhely szolgáltatónak...? Az internet feltalálójának? .... shalala.. shalala...


Szerinted Te ebben mennyire vagy benne?


Mutatok egy közös pontunkat:


Lara


Te Lara’Ana


Gábor kutyája: Lara


Erika-Myriel kiscicája szintén Lara...


és ez is most jött be egyszerre...


Mi van?


És a mai nagy pörgést kivel is indítottuk el?


Az egy dolog, hogy én írom ki... (mert mindig Shana van előre tolva ugye.. ő mondja, ő hibás, akire lehet mutogatni.. stb.., kaptam ezt eddig ugye leginkább, egészen szombatig, mikor is ezt végre nyakon csíptük a tesóimmal, és kidolgoztuk belőlem a fájdalmát... hála érte!)


Na de te voltál nálam tegnap este, és az egészet veled indítottuk el, pörgettük meg minden részét, mindent érintettünk és sok Igazságot is megszültünk, kimondtunk.. stb...


Most csak ennek a cselekvő, kommunikáció része indult el, hogy valósan is meg tudjon történni az ÁTÍRÁS az adott pontokon... 


Isten hozott a VALÓS KÖZÖS MUNKÁBAN ANIKÓ!


A MAI NAP TERMÉSÉBEN VASTAGON BENNE VAGY!


Jah, és mindenki más is aki olvasta, akihez eljut, aki így-úgy kapcsolódik hozzá...


Azért mert én vagyok a szócső, ez a TIETEK IS, SŐT!