BLOG | 2017-01-06 21:38  

Az inspiráló hanganyag: http://www.szivtudatkozpont.hu/dat/audio/A2_Michel_Eloff_Sors_12_osvenye_Ter_birtokviszony_batosag_lepese.mp3


Érdemes a sorozat többi hanganyagát is meghallgatni: http://www.szivtudatkozpont.hu/mediatar.php?id=10492049605526


Új Sorsösvény hanganyagok 2017-re jó nagy lendületet adva 1-2-3-4-5! Indulás!


A negyedik hanganyaghoz kapcsolódva…


Rengeteg meditáción, spirituális olvasmányokon, gurun, és úgy nevezett átmeneti segítő technikát (coaching, théta, acces bar, jóga, energiával való gyógyítás, stb.) tanulva, kipróbálva, - a meditáción kívül, amit három évig gyakoroltam, igazából egyikkel sem volt hosszabb „kapcsolatom”, (talán még a coachinggal egy picit mélyebb) – egy légüres térbe jutva, 2015 nyarán egyszerűen nem volt hova tovább.


Minden tanfolyam, és technika, amit addig csináltam, jó volt, és hasznos, és valamilyen formában hozzám adott, mégis mindennel kapcsolatban volt bennem hiányérzet, nem találtam a helyem, és valósan nem segítettek, bármennyire „főállásban” működtem is már spirituálisan.


Azt viszont észrevettem, hogy mintha egyre távolabb kerülnék mindentől, egyre beljebb zárkóznék, és azt is, hogy egyre inkább nincsenek, vagy nem működnek már az addig biztonságot adó dolgok körülöttem. Csak futom ugyanazokat a köröket, ugyanott, ugyanúgy.


Ebből a légüres térből ugrott elő számomra egyszer csak a Szívközpont, és a Szívtudatközpont. Akkor még fogalmam sem volt, mi is ez, nem értettem az itt leírt folyamatokat, nem ismertem a benne tevékenykedő embereket, nem értettem, mi közöm van nekem, az én kis mindennapi életemnek az ott párhuzamba állított ország és bolygó szintű eseményeihez, helyeihez, de az anyagok vonzottak, és csak toltam, toltam át magam rajtuk napok, hetek, hónapok alatt.


Volt, ami többször is visszaköszönt, és volt, ami még hónapok elteltével is új és ismeretlen volt. Arra pedig, hogy az egészet legalább valamilyen szinten átlássam, esélyt sem éreztem, ahogy arról sem volt fogalmam, hogy lettem Shana klienséből néhány nap személyes konzultáció után a munkatársa, ráadásul a legeslegkalandosabb, legeslegnagyobb rugalmasságot és kitartást igénylő, a legvadabb kalandregényeket felülmúló szituációban, éjjel - nappal összezárva, szinte minden előzetes mélyebb személyes ismeretség nélkül.


Hiába voltam erre az országjárás túrára már a három dimenziós munkám során, - mikor hat megyényi területet jártam az országban, - gyakorlatoztatva, hogy úgy mondjam, hiába nem volt ismeretlen számomra, milyen az, mikor máshol vagyok, máshol dolgozom, máshol alszom, más emberekkel kapcsolódom, mint akik a standard életemben körülvesznek, ez az ország bejárás minden addigi tapasztalatomat, vagy képzeletemet felülmúlta!


Olyan rugalmasságot, éberséget, kitartást, bátorságot, és az együttműködés, és az együtt egymásért legszélsőségesebb formáit éltem meg, annyit tanulva, kamatoztatva, tapasztalva, élő képességekké téve magamban a fent felsorolt képességeket, mint még azelőtt soha!


Ugyan tudtam már az eredetnevemet, és Shana mesélt róla, hogy Myriel testvéreim már szellemi és demó szintjén évekkel ezelőtt elindították vele ezt a folyamatot, aminek most a fizikai szintű lejárásában vagyunk, mégsem értettem az egészből szinte semmit.


Hiába éreztem azonban sokszor nagy falatnak ezt a küldetést, és hiába nem értette a fejem, hogy is csöppentem bele, hinnem kellett a saját szememnek, érzékeimnek, mert minden pillanat szembesített vele, hogy ez bizony nem csupán egy ártatlan véletlen, hogy ott vagyok, benne vagyok, és bármi van, bármi adódik, bizony gyerekekkel, és kutyával is képes vagyok, képesek vagyunk rá, hogy menjünk benne.


Olyan élő, éles gyakorlatozása volt ez a kicsi emberi hitrendszerek elengedésének, mint még soha. Hiszen bármit gondoltam is addig bármiről, ez alatt az időszak alatt olyan cáfolatokat, olyan lehetőségeket és olyan új tapasztalatokat kaptam helyettük percről percre, magától a való élettől különböző szituációk formájában, hogy egész egyszerűen kénytelen voltam teljesen felülírni majd mindegyik addigi hitrendszeremet szinte azonnal, és ennek megfelelően átalakulni, átkódolni az addigi önmagamat.


A legcsodálatosabb az volt számomra, amikor az energiákat érzékeltem. Ahogy elkezdtem tudatosan átlátni, hiába is gondol, vagy mond az emberi fej bármit is magáról, vagy a lakhelyéről, vagy, hogy mi hogyan van az életében, az energiák mindig megmutatták a valós valóságot, amit semmivel nem lehetett elfedni, vagy megmásítani.


Még így is sok idő telt el, mire értékelni kezdtem ennek a munkának a gyümölcsét, a benne való kitartásomat, a mély alázatot, amivel kész voltam szinte feltétel nélkül engedni, és követni Shana útmutatásait, a saját egós veszteségeim folyamatos fájdalmának megélése közben is, amik szükségszerűen következtek be, és gyógyultak, és oldódtak fel hihetetlen gyorsan ez alatt az úgy is mondhatnám gyakorlati, kiképző időszak alatt.


Végig éreztem, és tudtam, hogy ez a szó szerinti, a fizikai síkig megtörténő utazás akkora élményt, akkora tapasztalati tudást, akkora magabiztosságot és bizonyosságot ad számomra minden nehézségnek megélt próbatételével, ismeretlenségével, külső szemlélő által őrültségnek titulált történéseivel, amit senki nem vehet el tőlem!


Feltétlenül szükséges volt megélnem ezt a hatalmas, és nagyon intenzív kalandot ahhoz, hogy megtanuljak magamban, és a létezésben való bizalomban, és biztonságban élni, - ami a legeslegnagyobb biztonság és érték a földön, - mindentől és mindenkitől függetlenül.


És azóta is azt tapasztalom, hogy ez az egyetlen tőkénk, ami valósan megtart bennünket az életünkben minden, az anyagi és a fizikai létben biztonságnak hitt biztonság helyett. Az önmagunkba és a létezésünkbe helyezett bizalmunk az egyetlen támpont, ez az egyetlen biztonság, ez az egyetlen olyan erő, mellyel minden mást magunk köré rendezhetünk, amire csak szükségünk van, és amellyel minden okkal körénk rendeződött körülményt, és lelket el tudunk fogadni, mert ezzel a bizalommal tudatosan tudjuk, hogy minden értünk van. És ez immár tapasztalati tudássá érett bennem.


Azt is tudom, hogy egyedül ezzel az erővel sikerülhet megteremtettségem okát, a bátorság lépését beteljesíteni.


Hab a tortán:


Amikor nemrég megkérdeztem a nagyfiamat, hol lakna, ha nem lennének az apukája által meghatározott megkötöttségei, azt felelte: mindig máshol.


 

 
 

   

BLOG | 2016-07-18 15:14  
Shana

Államigazgatás fordításhoz jegyzet, Körök begyűjtése:


 


Inspiráció:



 I. KÖR:







Judit Shana Pásztor

2014. július 18., 8:27 · 
 na ne... Mikor az alábbi hanganyagaimban










http://szivtudatkozpont.hu/mediatar.php?id=994437331909


a "retardált", kifejezést kellett alkalmaznom, még kicsit úgy éreztem túl erős.. nem is vagyunk úgy kezelve... 
Hát de, még annál is jobban akar valami butuska vezetőgárdát játszó hülye gyerek csoport, még hülyébbé nyilvánítani mindenkit... 
Ez már nem csak a sima centralizmus és kontroll, ez sokkal több...
Ez a teljes és totális hülyének nézése minden embernek, és azt feltételezi, hogy itt valaki aki most azt hiszi valami vezető pozícióban van ő normális, és mindenki másnak meg kell mondnia le kell írnia mit tegyen és hogyan, mert mindenki más hülye rajta kívül.



Szóval már azt is meg kell mondni mindenkinek, hogyan és mikor nyírhat füvet, mert magától különben annyira hülye lenne, hogy még december 24-én kiakarna menni nyírni... :)
Viszont ezzel a mindent leírok, bekorlátozok, még a napszakban is, mettől meddiggel azt érik el, hogy az ember teljesen leszokik arról, hogy természetes, józan paraszti ésszel gondolja végig, hogy basszus, lehet, hogy nem kéne esetleg késő este füvet nyírnom.. sötétben, mikor mások alszanak és amúgy sem látok semmit.. és még a végén kimegy éjszaka nyírni...
és egyáltalán...
komolyan mit nem szabályoztunk még be kívülről?
Én ezt már annyira unom, de leginkább az embereket, hogy meddig van még birka türelme mindent elfogadni államanyunak? Nem létezik, hogy emberek ennyire féltsék a megélhetésüket, ennyire már nem lehet szánalmas senki... vagy mégis?





 


II. KÖR:


2016.07.18.


Államigazgatás. Külső és belső rend. Hivatalok, Törvények, jogszabályok, rendeletek struktúrái a mátrixban és Te az Államigazgatási mátrixban. Hol vagy benne érintve. Tudsz e róla. És milyen érzéssel tölt el, hogy benne vagy, és meddig tartod. Büntetések, szankciók, bírságok, szabálysértések téma köre..


inspiráció 2 évvel korábbi cikkre reagálásom:
ugyan elvileg ma 2 éves cikk, hír.. de nézzük meg mi és merre változott azóta?
Kevesebb, vagy több, az életed minden pontját kívülről beszabályozás jött létre azóta, nem csak fűnyírás tekintetében, hanem általánosan nézz rá, a magad kis életére..
Mennyi szabályt kéne fejben tartanod, betartanod, egyáltalán követned és tudnod róla napra készen, hogy nehogy megbüntessenek már megint valamiért, amit tegnapról ma reggelre virradóra hoztak neked új szabályként, helyi rendeletként, új törvényként?
Bújod e napi szinten a Magyar Közlönyt, hogy hátha kiderül van-e valami olyan jogszabályi, vagy bármilyen szintű változás, picurka, nyúlfarnyi módosítás, amit beraknak, és bizony ha nem vagy rá szemfüles, lehet, hogy holnap már bírságolnak is miatta. Nem csak állami szinten, hanem követed e napra készen a helyi, önkormányzati rendeleteidet, mit szabad és hogyan a saját kis helyi közösséged területén, speciálisan.
Nem?
Nem szoktad a napodat azzal kezdeni, hogy na lássuk, milyen újabb szabályokat hoztak ezek a drágák ma reggelre nekünk?
Milyen újabb kis csalafinta trükköt sikerült kieszelni, ötölni, hatolni , hogy valamilyen módon még pénzt szedjenek ki belőletek?
Nem? tényleg nem teszed?
És az nem zavar, hogy de hát ebben élsz, ezt működteted napi szinten, ehhez asszisztálsz minden nap, amikor bemész a munkahelydere, amikor fizetsz mindenhol, amikor elfogadod szó nélkül, tudattalanul, bambán, megadóan egyre hajmeresztőbb szabályokat is...
Tudod meddig lesz ez így?
Addig, míg te felelőtlenül, vagyis a saját életedért nem felelősséget vállalva hagyod, hogy ezt tegyék veled.
legyintesz, és hátrébb húzódsz, hogy én ehhez nem értek, ők az okosok, majd ők kitalálják nekem..
Pont ezt használják ki az okosnak látszó kisfiúk, és akkor itt msot javaslom tényleg hallgasd meg a hanganyagomat ha eddig nem tetted volna. Hogy legalább értsd már meg, miben vagy, kezdj már el egy kicsit fentebbről rálátni a saját életedre a mátrixban.
Ehhez pont ma kiraktam nektek egy nagyon kis tudati fókusz váltó segítséget. Használd, a saját életedre tudatosan.
és nézz már rá a saját helyi területedre, fentről, hogy lehet, hogy neked hoznak helyi rendeletként olyat, amiről a szomszédos kerület, vagy szomszédos településnek fogalma sincs.. És ha te ugyan úgy akarsz működni a szomszédban is, akkor már lehet hogy meg is büntetnek érte.
Érted?
nem azzal van a baj, hogy hagyod, hogy olyanok irányítsák a helyi és egyre nagyobb, tágabb közösségeket, vagy szabályozzák, hozzanak közös szabályokat, azzal van a baj, hogy pont ugyan olyan kis felelőtlenekre bízod, mint amilyen te magad is vagy..
Ezzel az erővel te is lehetnél az, aki hozza a szabályokat.
És kiszabhatnál te magad is büntetést a többi társadra, mert nem követik azokat a szabályokat, amik tegnap még nem is léteztek, de ma reggelre megálmodtad, mert mekkora királyság ennyi büntit beszedni, mennyire királyság, hogy mindenkinek én mondom meg hogyan működjön, és ha nem azt teszi, nem úgy, mert mondjuk van magától is van józan esze, akkor megharagszom rá, hogy nem akar rám hallgatni, hogy csak azon az egy fajta módon működjön, ahogy én gondolom.
Hm..
Vicces királyság lenne, ahol mindenki maga akarná meghatározni mindenki másra, hogy hogyan működhet szerinte, mi lenne az ésszerű, szerinte, mert ő így működik.
ismerős?
Mind egyedi kiskirályok lennétek, és mindenki midnenki mást büntetne, ha nem azt teszi amit te és nem úgy ahogy te.
Nah, jó játék drágáim?
Kipróbáljuk?
Hol vannak ennek a valódija, hogyan működnétek, ha nem mindenki mással foglalkozna, és mindenki mást akarna beszabályozni, és mindenki mást akarna büntetni bármilyen módon is ha nem úgy működik ahogy ő szeretné,v ag ami szerinte normális.
És akkor mindenki más hülye aki nem azt teszi. Ugye.
Nah, hol van az a királyság bennetek, ahol már a saját belső királyságotokat igazgatjátok, és nem a másét, a saját belső rendedet szabályozod, és nem a másét., és saját magadat világítod át, tárod fel, és nézed meg, és nem másokat bírálsz meg kívülről, és ítélsz el, büntetésekkel....


 


 

 
 

    Együtt-Egymásért Hozzájárulás

BLOG | 2016-04-07 12:49  

2016. április 07.


Nosza Gabi 5000Ft
Mojzes Lajos 1000Ft
Böröcz Anna 3000Ft
Niederfriniger Lajos 10000Ft
Pásztor Judit 3000Ft

 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2015-03-07 01:02  
dudás flóra

Most értettem meg az 5, lépést,azaz az 5, kérdést amit megválaszolva megkapjuk az életfilmünket......egyik nap álmomban megjelent egy férfi és azt mondta.......,,elmondom miért nem sikerült az életed,,...felébredtem,valahogy nagyon valós volt az álom,nem is álom volt,,,,és most ma megértettem,megirva az életfilmemet hogy ezt mondta el előzetessen,az elmondotakra ébredéskor nem tudtam visszaemlékezni...a felismerést viszont megkaptam,,,,.köszönöm Shana hogy meghivtál az álomból az ébredésbe.

 
 
2 db hozzászólás

    2014.október eleje Energiák Kollektíven, ami látszik... Gyakorlati javaslatok szülőknek. Központi Fókuszban a Gyermekeink, vagy a Belső Gyermekünk gyógyulása

BLOG | 2014-10-01 09:50  
Shana

részlet:Csillagnemzetségek - Lélekcsaládok   "2014. október 1.



A gyermekek oltalmazó sugara…"

"...anyai, ősanyai energia lehet minden embergyermek és minden gyámoltalan, szenvedő teremtmény kísérője, gondozója és gyógyítója. A gyermekeknek amúgy is kiemelten szüksége van a Fény védelmére és tiszta hangú vezetésére ebben a súlyosan manipulált világban, amelynek most ők a legveszélyeztetettebb generációja. Mi pedig ennek az energiának lehetünk tiszta szívű közvetítői a szívünkön, a tudatosságunkon és az érintéseinken keresztül. …"


Megerősítem, hogy valósan pont ez történik...
És mondom, hogy nálunk mi is van most gyakorlatiasan és a javaslatom esetleg más szülőknek, ha elfogadják, és egy kép a jelenleg zajló kollektív, nagy energia mozgásokról, hol állunk éppen:


Nálunk most egy kicsit talán meglepő módon az anyai gyógyító, tiszta tudatosságot sugárzó energiám mellett bizony ÉRTÉKES, valódi segítő Férfi minőségekkel is találkozik a fiam, akik lelkileg próbálják megerősíteni, hogy merje felvállalni a kis erejét a manipulációval szemben, az agresszív, erőszakos, akaratos szülői elnyomással szemben.. Bátorságot, kiállást, és kitartó támogatást kap éppen szerencsére egyre több férfi minőségtől.


Fontos, hogy a gyermekeink ne csak a két szülői mintát lássák, és ismerjék, ráadásul egyiket a másikhoz képest, mert akkor választania kell a két szülő között, ami szétszakítja. Ne csak ezen a nagyon beszűkült lehetőségen belül lássák a valóságot és a megoldási módokat, kapcsolódási módokat. Fontos, hogy a fiú ne csak egy fajta férfi minőséget lásson az apán keresztül, hisz ha azt hiszi csak az van, akkor azt hiszi mindenki ugyan így működik a világban, hiszen sosem látott mást, és akkor nagyon tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezheti magát és könnyebben elhisz minden információt abból az egyetlen nézőpontból, lehetőségből.


Ha ehhez a szülőnek erős akarata és manipulációs energiája van, akkor a gyermek tényleg elhiszi, hogy ez van, csak ez van, és betörik, megtörik, lefekszik, és megadja magát.


/Megjegyzem ugyan ez történik nagyban is az alvó tömegekkel, ahol az agyongondoskodó, agyon szabályozó, túlkontrolláló apa-anya állam megmondja azt az egyetlen lehetséges variációt, amit a központi irányítás képzel, és mindenki csak aszerint gondolkodhat, csak aszerint létezhet. Ez ugyan az a szülői minta, ami otthon is megjelenik, ahol a gyermek kénytelen megadni magát a két szülőnek, és ennyi az összes mozgástere. Az állam anyu-apu által irányított tömegek számára is csak két lehetőség van, vagy megadja magát neki, betörik, belehal, vagy erőn felül ellenáll, és az ellenállás által emésztődik fel minden energiája, amíg bele nem pusztul./


Fontos, hogy a fiú sok férfi mintát és sok megoldási módot láthasson, ami alapján kitágul a világa, a lehetőségek és megoldási módok, és nagyobb teret kap a férfi társai figyelmén keresztül arra, hogy vajon ő maga ki is lehet egyedien, ha ennyiféle férfi van, és így már tud tudatosan választani magából kiindultan, hogy egy beszűkült egyetlen variációt fogad e el, ami az apai férfi minta, vagy egyre erősebben képes lesz önmagát egyedien képviselni a többi férfitől függetlenül.
Szóval tágulás van, és gyógyulás az eddigi beszűkült nyomásból.
Nem könnyű mert a beszűkült nyomás nyomulna folyamatosan, de már szűköl, és remélhetőleg minél előbb feladja, hogy az Élet és a Szív sokkal erősebb energia mint az akarat, az agresszió, és a manipuláció.


/ezt szintén rávetíthetitek a közös nagy képre, a kinti vezetőkre/


Mivel kollektíven sokunk által egyre inkább bomlik a régi minta, és így annak szűkül a tere, aki nem képes abból kilépni, egyre erősödő nyomást élhet meg, ami kihat a velük együtt élő gyermekeikre is.


Javaslom minden szülőnek, hogy fokozott figyelemmel forduljanak oda a gyermekükhöz, mert egyre erősödik a régi energetikai rendszer összenyomó energiája, ami bizony a kis lelküket és a fizikait testüket egyre jobban megviseli.
Ha nem tudatos a szülő akkor ezt betegségnek fogja majd fel, és ha nagyon nem tudatos, akkor orvosi szintű megoldásokat fog választani. Ezzel még több tudattalan súlyt és terhet rakva a gyermekére.
Még talán azt is javasolnám, hogy most egy kis időre ha tehetik, maradjanak otthon, csak együtt, egymással, hogy legyen tér, legyen esély a gyermekeknek kinyílni, valósan kapcsolódni, hogy belőlük is feljöhessenek az elnyomott, lenyomott érzések, minták, amiket sokszor a tudattalan szülők helyett dolgoznak át magukon...
Azt is láttam az elmúlt időszakban, hogy sok tudatos szülő, aki a rendszer túlnyomásától próbálja védeni gyermekét, ezt egy betakaró, szinte fojtó, befojtó védelmező, óvó energiával teszi.
Gondoljuk végig logikusan, hogy a szülők eleve erős nyomás alatt vannak a rendszer által, a megélhetési kényszerük miatt, ami egy bennük lévő erős nyomás, félelem, tudattalanul.


Ha ezzel a belső nyomással, energiával próbálják a saját gyermeküket védeni, óvni, beburkolni, akkor bizony ez a védelem még kisebbé, még elszigeteltebbekké teszi a gyermekeket, immár a szülői teljes nyomással és az óvó védelmi burkával együtt.
Remélem érthető a kép, hogy olyan, mint amikor a szülőre omlik éppen a ház, és ráfekszik a gyermekére, hogy a testével védje az omló törmelékektől, de közben a saját testével és az őt agyon nyomó törmelékekkel együtt ható erővel nyomja agyon saját maga a saját gyermekét a legjobb szándékkal.
Szabadság.
Kinyílás.
Tér adás.
Lehetőség adás.
ELENGEDÉS.
Erre van szüksége a gyermekeinknek, és igazából nekünk is.


Tehát a gyermekeknek a szülő általi felszabadulásra van szüksége, a felnőtteknek meg az állam-anyu-apu szülő alóli felszabadulásra.


Adjuk meg magunknak és adjuk meg a gyermekeinknek is a teret, lehetőséget erre a szabadságra.


 


Tehát összegezve amit látok és javaslok energetikailag erre az időre és a továbbiakra:
Férfiaknak, apáknak: valós figyelem a gyermek felé, erő, akarat, leginkább az eddigi hitrendszereik, eszméik, ideáik nélkül, azok elhagyása, lebontása, de a gyermekre semmiféleképpen nem nyomása, hiszen ezek az eddigi információk, és minták éppen bontódnak, már ne akarja senki a gyermekére erőltetni... Tehát információ átadás nélküli odafordulás, csak a puszta megengedő figyelem tere...
Nőknek, anyáknak: az agyon féltő, agyon gondoskodó, agyon oltalmazó, birtokló szeretetből visszavétel, tér adás a gyermekeknek... elengedés, bizalom a gyermekben és bizalom önmagában, hogy a gyermek önmagában is tökéletes, úgy jó ahogy van...
és mivel egyszerre van bennünk a nő és férfi minta, így mindenkire igaz mindkettő :)


Kívánom mindenkinek a legmélyebb és legtisztább Kozmikus Anyai minőség átérzését, abba beleoldódást, és most teszek egy olyan felajánlást, hogy a 2014.10.04-05. hétvégén kinyílik a Shana ház, és mindenki, aki úgy érzi szeretettel látjuk, bejelentkezés nélkül, egész nap, akár csak egy ölelésre, akár pár órára, ha egy kis felszabadult tér-energia tapasztalásra vágyik, vagy kérdése van, vagy gyógyulni szeretne a "hazatérés kanapéján.." vagy ha csak szeretne élőben találkozni Shana ősanyai energiámmal, vagy csak egyszerűen kíváncsi... 


A lényeg a teljes szabadság... bárhogyan, bármikor, bárkinek...


FELTÉTEL NÉLKÜL


a cím: 1163. Bp. Hétvezér u.3.


telefon: + 36 20 33 44 392


 Shana



 

 
 
1 db hozzászólás
2 db hozzászólás

    Mit tenne most a szeretet?

BLOG | 2014-09-10 08:31  

Mindannyian hallottuk elégszer és némi tudatossággal tapasztaljuk, éljük is, hogy az ÉLET az ITT és MOST-ban zajlik. A figyelmemet most erre helyezem: a jelen pillanatban lévő tágas valóságra, a lehetőségek tengerére hiszen ha képes vagyok tudatosan jelen lenni a pillanatban, akkor nem reagálok automatikusan, hanem eldönthetem, hogy ki és mi akarok lenni, hogyan , kinek akarom megtapasztalni önmagam ebben a pillanatban. A választás, döntés a kezemben van....Így leírva milyen egyszerűnek tűnik, de milyen könnyű elveszíteni a tudatosságot  :))


Ebből kiindulva filozofálgattam, hogy  mi volna, ha az a kérdés vezetne az utamon: Mit tenne most a szeretet? Ez a gondolat nem most bukkan fel bennem először, sok kérdést felvet bennem. Pl. a segítség adás kérdését. Hogyan tudok úgy segíteni, hogy azzal ne gyengítsem, ne megfosszam a másikat az erejétől? A SZERETETszámomra jelenti aMEGÉRTÉSt, FIGYELMET, ELFOGADÁSt, JELENLÉTet...Pl. mikor a koldus pénzt kér: vajon tényleg azzal segítem, hogy pénzt adok neki? Én úgy gondolom, hogy ezzel csak beleragasztom a koldus létbe...ugyanakkor a legtöbben ellenállnak minden más lehetőségnek.  Akkor segítek jól, ha azt adom amit kér vagy ...??????


Ahogy tágul a világ látásom, úgy egyre inkább azt látom, hogy semmit sem tudok pl. arról, hogy ki miért éppen azt az életet éli, amit. Hogyan ítélhetek meg bárkit is? Miből gondolom, hogy meg kell menteni bárkit is? ....és akkor megint csak az a kérdés, hogy hogyan szolgálhatok jól?


Most ebben a pillanatban jött felismerésem, hogy mindez, amit itt eddig csináltam a spirituális egóm agyszüleménye....Ha valóban jelen tudok lenni a pillanatban, kinyílva a világ, a másik felé, akkor gondolkodás nélkül tudni fogom, hogy mit kell tennem, mi a jó a másiknak, nekem, a Világmindenségnek :)


 

 
 

   

BLOG | 2014-09-09 18:35  

Szia János!


 


Igen mondhatom azt hogy hirtelen ébredés és mégse..Valamikor onnan indul a történet amikor külön mentem a páromtól, nagyon nagy törés volt az az életemben hirtelen egyedül maradtam 3 gyerekkel gonddal és problémával...(akkor ezt így éltem meg).Édesanyám lélekgyógyítással foglalkozik , így nem ismeretlen ez a terület számomra. Sokszor kértem a segítségét, de éreztem és tudtam nem ő az aki tudna nekem igazán segíteni , de az is lehet hogy én nem hagytam....Aztán egy szép napon Fabijenna belibbent ebbe a szép nagy multi cégbe ahol dolgoztam és kolléganők lettünk.Nem tett ő semmit ... csak figyelt és mi magunktól közeledtünk felé szinte olyan volt ő mint egy mágnes .... vonzott minket  :).Az összeomlásom úgy gondolom neki is köszönhető hosszú folyamat volt mire fel ismertem , hogy segítségre van szükségem, és mertem is kérni. Tudtam tudatosan hogy nem egy gyógyszer fogja megoldani azt a sok sok mindent ami bennem akkor volt, tudtam és akartam a változást.Ma úgy gondolom , hogy a jelenléte az apró mindennapi ébresztések elindították bennem a folyamatokat és kellett az összeomlás hogy fel tudjak állni.Valamikor június környékére lehet tenni mikor édesanyám áthívott magához, hogy mi történik velem , mert látja , hogy valami nem jó..... Igazából elmondani sem tudtam fájdalommal feltörő zokogó görcs tört elő belőlem...Ő nem csinált semmit megfogta a telefonját és azonnal elintézte hogy júliusban vele utazzak el Hédervárra.Eközben Fabijenna jelenléte folyamatos volt az életemben (nagy részt a munkahelyünkön)nyitogattuk a kis "fiókjaimat" , olyan élményekkel és felismerésekkel gazdagodtam mellette ami leírhatatlan.Nem keltet ahhoz varázspálca vagy hokusz- pók az ő részéről , hogy ébredésre "ösztökéljen" engem.Semmi mást nem csinált csak segített hogy a feltett kérdésekre magam meg tudjam adni a választ. Hát eljutottam Hédervárra... féltem is meg nem is vegyes érzelmek voltak bennem úgy mond egy "kívül álló" belehuppant egy energia bomba közepébe :)


-Az első élményei azok voltak , hogy milyen csodálatosak ezek az emberek, mekkora szeretettel vettek körbe -az egymásra való figyelem... 


- a következő már a napi előadások és meditációk helyszíne  egy hatalmas sátor ami alatt a sok sok mosolygó szeretet energiát kibocsájtó ember.. köztük ülve szinte belefájdult a lábam ahogy a talajtól éreztem amint kúszik fel az energia


- na és itt volt egy tavacska és nagyon sokszor ki ültem a gyógyítók közül és le ültem a  tó partjára és itt történt meg velem a csoda  :) ültem és néztem ki magamból és megláttam ahogy körülöttem minden él táncoltak a falevelek a vízben a nád a fűszálak...és ahogy ott ültem egy nagyon meghitt jó érzés futott rajtam keresztül (teljesen egyedül voltam) akkor még nem tudtam hogy hogyan működhet ez de Fabijenna le ült mellém a vízparton és fogta a kezem fizikálisan éreztem a  jelenlétét... tudtam jó helyen vagyok és tudtam nem vagyok egyedül és tudtam hogy ő végig mellettem van és segít az utamon...Nagyon sok tapasztalást kaptam akkor és ott , de nem ez volt ami igazán felébresztett!! ez csak elindított...Hazaérkezésem után több személyes találkozásra tettünk szert Fabijennával már az otthonomban...az amikor ültem vele szemben és játszottunk a tárgyakkal hogy figyeljek mit érzek.... és kezembe adott egy kagylót.... és akkor ott megtudtam ki vagyok ÉN VAGYOk!!!Innen már felgyorsultak az események , már érzem más emberek érzéseit , persze még sokszor nem igazán tudom hogyan kezeljem , csak átengedem és figyelek. De a legutóbbi "gyógyítás" alkalmával vele voltam egy nagyon kedves ismerősömnek segített és mivel ott voltam gondoltam besegítek a barátnőmnek és megfogom a kezét ..leültem törökülésbe kezeim az ég felé szerettem volna kiszállni magamból hogy fogjam a  barátnőm kezét de nem engedték... visszanyomtak ..de nem volt rossz akkor és ott fehér forró fény tört elő a kezeimből , nagyon nagy boldogság töltött el..Nagyon sok élményem van Fabijennával leírhatatlan amin vele ő általa keresztül mentem , de igazából egy a lények ma ÉN Vagyok  :)És már azt is tudom nekem mi a dolgom , egyre több és több ember kéri az én segítségem úgy mond "toborzom " Őket... 

 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-09-09 16:26  

Éltem a mindennapokat, ahogyan azt elvárták , vagy ahogyan én gondoltam hogy elvárták tőlem.Sikeresen eltudtam juttatni magam abba az állapotba amit nyugodtan mondhatok összeomlásnak!!!Már semmi nem számított monoton végeztem a napi teendőket, a munkámat....Szerencsés embernek mondhatom magam , mert nagyon sok jó ember vesz körbe ...de ekkor itt és most nem kellet senki és semmi.Kaptam egy nagy lehetőséget elutaztam Hédervárra egy ezoterikus táborba(ma már tudom teljesen mindegy lett volna hol vagyok akkor ,akkor is végig tudtam volna menni mindezen a fázison amin ott).Pillanatképeket próbálok kiragadni abból az egy hétből....


-Megérkezés.... Furcsa bizsergető érzés kapott el , nem értettem nem is tudtam mi ez vagy éppenséggel ki az... Megkaptam a választ  :) 


-Ülök a tó partján ahol sikerült olyan szintre fejlesztenem magam hogy semmi mást nem érzékeltem csak a fák leveleinek táncát és akkor ott valami olyat kaptam amit soha sem gondoltam volna ...igazán csak néztem kifelé "kikapcsolt állapotban" és akkor ott valaki megfogta a kezem és akkor már azt is tudtam mi/ki volt az az érzés amit érkezésemkor éreztem ő nem más mint Fabijenna .Végig kísért az utamon nem tett ő "semmit"  csak fogta a kezem és hagyta hogy felébredjek.Ma eljutottam oda, felébredtem itt vagyok megérkeztem  :)


Ma vissza mosolygok magamra és néha még felteszem a kérdést , hogy ezek az érzések ezek amiket látok érzek ezek mind bennem voltak eddig is?? :) Boldognak tudom mondani magam -belenézek a tükörbe -látom magam -érzem magam-szeretem magam. Ezáltal , hogy én felébredtem a környezetem is elkezdett ébredezni és ettől még szebb és jobb minden nap ..... már nem túl élni akarom a napot hanem megélni :)


Köszönöm neked Fabijenna, mellettem voltál vagy és leszel még  :)

 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-09-07 21:07  

Sziasztok!


És itt a folytatás: szeptember 1-e óta nincs 3 d-s munkahelyem. Egy kicsit furán érzem magam, mert ezalatt az 1 hét alatt folyamatosan teszem azt amiért VAGYOK. De ezek az energetikai (értékbecslések) ( a zárójel azért, mert Shana találta meg a megfelelő kifejezést, a belső tudásomra) nincsenek tervezve, olyan felgyorsított gyakorlatozásnak tűnnek. Ami egy egészen friss élmény, szombati, az egyik barátnőm költözött és megkért, hogy mielőtt az első éjszakáját ott tölti a lakásban, nézzek rá energetikailag, és ha van átminősíteni való energia akkor tegyem a dolgom. Sokan voltak segíteni a költözésnél. Volt egy srác is akinek infarktusa volt márciusban a felesége elhozta magával. Ő főzött nekünk. A srác lepihent valamikor délután a nappaliban. Én valamikor 1-2 órával később mentem be a szobába, és oda ültem le ahol ő pihengetett előtte. Hát nem telt bele sok idő úgy el kezdett zsibbadni mind a két karom a lábaim, és szorítani a mellkasom, hogy már szinte lebénultnak éreztem magam. Éreztem, ahogy a srác lebénítja saját magát. Elkezdtem törni a fejem, hogy a túróba hozakodjak elő egy beszélgetéssel, mivel a fiúval akkor találkoztam először és nem akartam ajtóstól rontani a házba. Majd úgy döntöttem hagyom az egészet. Tüsténkedtem tovább, és amikor kimentem kávézni az erkélyre, oda jött hozzám ez a fiú, és csatlakozott hozzánk a felesége is. Hú szédületes iramban beindult a beszélgetés, a bontási folyamat és az átfordítás. Drága kozmikus anyám úgy tolta az energiát, hogy majdhogynem leszaggattam egész Újpalotát a 3d-s mátrixról. És belegondolni is hajmeresztő, hogy mi lett volna ha ezt az Ő házukban érzékelem, az ő bútoraik, falaik között.


És végre a kifogyott bio cuccaimat is pótolni tudom. A héten minden nap gyártottam valamit. Ja bővebben, pár évvel ezelőtt úgy kb 3 éve bekattant nálam valami és elkezdtem kutyulni magunknak a tisztítószereket, az illatszereket, a sajtot, a túrót. És amit még nem csináltam, Shana lesz a teszt alany a hajfestéket fogom neki megcsinálni. A beszámolót biztosan fogjátok látni.Ma csoda jó szappant főztem, és szedtem gesztenyét, mosószerként fogom kipróbálni, bár a zuhanyozásnál is használtam, és olyan lett a bőröm, mint a baba bőre.


Szóval tök jól alakult hetem. Azt teszem, amiben jól érzem magam.


Ölelés mindenkinek


 


 


 

 
 

    Ági-Fabijenna

BLOG | 2014-09-05 20:17  

Az átalakulás folyamatát reméltem segíteni azzal, hogy kértem az eredetnevem...nemrég megérkezett:


Eredetnév:                                      FABIJENNA


Jelentése:                                         A FEHÉR FŐPAPNŐ


Kozmikus szülők:                       JÉZUS és LADY NADA
Eredet frekvenciája:                 CHRISTUSI FREKVENCIA


Mikor megtudtam egy ideig csak sírtam, sírtam...nem igazán tudom miért . Őszintén, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval....leginkább ellenállást éreztem. Ateista családba születtem. A nagymamám mesélt nekem Jézusról és a szeretetről. A szívem olyankor megtelt szeretettel. Kisiskolás voltam mikor megkérdeztem az osztálytársaimat, hogy mi az a hittan, ahová ők jártak. Mikor megtudtam, hogy ott Jézusról tanulnak, aznap beirattam magam hittanra. A szívemben gyúlt fényt, tüzet vittem haza, érezte anyukám is. Az élet úgy hozta, hogy egyházi gimnáziumba jártam. Ott a katolikus egyház keretein belül sok Jézus ill. Isten élményben volt részem. A vallás maga életem váza lett. Erre épült a házasságom is (a férjem a piaristáknál tanult). De idővel az egyház és a vallás (Istennel való kapcsolat) számomra teljesen különvált. A katolikus egyház Istent kívűlre, felülre tette(ítélkező Isten). A félelem és bűntudat mélyen belém gyökereztek általa....Azután kezdődött egy befelé való utazás...


A történetet azért írtam le, mert így talán érthető, hogy az eredetnevem kapcsán miét voltak ellenérzéseim . Ugyanakkor számos dolog a helyére került bennem : a segítő identitásom, szolgálat (sokszor önmagamat teljesen feláldozva) az elesettek megmentése (leginkább a gyerekek )...még gyerekként (15 évesen) dolgoztam a Szeretetszolgálatban...fogyatékos gyerekeket nyaraltattunk, aztán 18 évesen állami gondozott gyerekekkel foglalkoztam...jelenleg óvónő vagyok és nem mellesleg van 4 saját gyerekem is .


Dr. Czeizel Beatrix, Greskó Anikó: Szólok hozzád című könyvét azért vettem meg, hogy Jézusról és Mária Magdalénáról többet tudjak meg.A könyv teljesen új perspektívát nyújt, tágítja a tudatom és közben azt érzem, hogy a bennem mélyen leülepedett, elfelejtett katolikus neveltetés újból a felszínre tör és hatalmas káoszt okoz bennem. Úgy érzem ez egy nagy, hatalmas csomag, ami nem csak az én mostani életemről szól, hanem sokkal régebbről és nemcsak a sajátom, hanem az összes eddigi közös "teremtés csomagról"ami Jézushoz,ill. a katolikus egyházhoz kapcsolódott. Most ezt a káoszt élem, érzem és nagyon nem látom merre vezet....


 

 
 
2 db hozzászólás

    Szívközpont-OM

BLOG | 2014-09-04 14:11  
Shana

visszatértem a Szívközpontra írni.. mert kezdtek szétszóródni nagyon az írásaim, és már egyre kevésbé láttam át egyben...


Meg, ahogy Ági is érezte, ha én itt tolnám ki magamból azt ami jön, akkor az bizony mindent elnyom..


Mert nagyon sok, nagyon mély tudati információim ezek..., olyan erősen áramlik ez a belső forrás, mint egy gejzír úgy tör fel, és árad... csak győzzem követni wink


Ez a mindent elnyomás viszont pont ellentétes cél lenne, mint amire a létbe hívódott a SzívTudat Központ.


Fontos, hogy segítsük, hogy Ti is teret kapjatok, és az értékeitek, vagy a folyamatrészeitek egyben látszódjanak, egymást segítve, erősítve!


 


nah, szóval felkerültek a Verseim összerendezve:


Versszerű


ezek amolyan tudati és lélekfázisaim esszenciális kibuggyanásai belőlem, sűrített összefoglaló tanítások.. talán?


 


És egy mai friss, ropogós, már a Folyékony Kristálytudati létezésre előre mutató írás:


A folyékony-kristály tudati könyv formája vajon milyen lehet?

 
 
1 db hozzászólás
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-08-29 11:04  

Visszavonulásomnak több oka is volt: az egyik, hogy elkezdődött az ovi és rengeteg figyelmet, energiát lefoglal az életemből...többet, mint amit örömmel beleteszek...


A másik ok, hogy egy olyan hullámfázisba kerültem, amiben elbizonytalanodtam magamban és megkérdőjeleztem annak a fontosságát, hogy én ide leírjam önmagam tapasztalásait, megéléseit....Igazából régi, ismerős érzés ez, amikor összenyomom önmagam, értéktelennek, jelentéktelennek tartom magam....(összehasonlítva Shana írásaihoz képest, aki már egy jóval magasabb szinten lát rá a dolgokra... ) Nos az összehasonlítás soha nem vezet sehová (leginkább elfelé önmagunktól)..tudom, hogy mindenkinek meg van a maga rendeltetése, helye, dolga a világban és az én egyetlen feladatom, hogy hű legyek önmagamhoz...


Önmagamhoz visszavezető gondolat, illetve annak megértése,elfogadása, megélése az, hogy nincs mit tenni, nincs hova menni, mert pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, teszem, amit tennem kell és vagyok, aki vagyok...


Adamus Saint-Germain-t idézve: "Minden jól van a teremtés egészében." :)

 
 

    Köszönjük, nem kérünk a megmentőkből kintről, mert ITT VAGYUNK! Abban segíts, hogy kapjunk teret MI IS a saját országunkban!

BLOG | 2014-08-21 18:10  
Shana

Egész Magyarországot megváltoztatjuk



 "81 évesen pályafutása legnagyobb kísérletére készül: egész országok pesszimizmusát és apátiáját szeretné megváltoztatni, a több helyszín közül Magyarországon a legnagyobb a kezdeményezés. "


 "Azt kell megértenünk, hogy mi van abban a hordóban, ami megrontja őket: ha a jó embereket gettóba, börtönbe, rossz iskolába rakjuk, a helyzet rosszá teszi őket. A nagyobb kérdés pedig az, hogy ki tartja fenn a hordót, vagyis teremti meg az embereket megrontó helyzetet. "


"A magyarok 80 százaléka nem kötődik civil szervezethez, majdnem felük érzi úgy, hogy nem tudja befolyásolni napi dolgait, 84 százalékunk szerint senki sem törődik a másik emberrel."


"Magyarországon jobban fog működni a projekt, mint a világon bárhol, nagyon izgatottan várom a fejleményeket. A prezis Halácsy Péter, aki hallotta az egyik TED-előadásomat, kérdezte meg tőlem egyszer, hogy meg lehet-e változtatni a magyarok hozzáállását. Én pedig rávágtam, hogy persze, át lehet fordítani a pesszimizmust, passzivitást, cinizmust optimista, jövőre koncentráló, hősies képzeletbe. Valami naggyal kell kezdeni: fesztivállal, médiafelhajtással, utána pedig az iskolákban folytatni.


Felajánlottam, hogy ingyen fogok dolgozni az ügyön, de megmondtam a legelején, hogy nem lesz egyszerű: soha senki nem állt neki dolgozni azzal az célkitűzéssel, hogy megváltoztatjuk egy egész ország hozzáállását, hogy mindenki hősnek érezze magát, aki minden nap tesz valami jót. A kidolgozott iskolai tananyagunkat nemsokára országszerte kipróbáljuk a gyakorlatban, a sikerességéről méréseket is készítünk, hosszú távú tervünk, hogy az anyag a tanterv része legyen."


 


Még a 80 és a halál közötti öreg pszichológus bácsinak is több lelkesedése, ereje és tettkészsége van, mint nekünk, és bátorsága.

 

Már Ő unja ott Amerikában, hogy Mi itt milyen kis ratyeszek vagyunk...

 

 

Miközben nem!!!!

 

 

Ezt az öreg nem tudja..!

 

 

pl:

meg lehetne neki írni, hogy köszi, de itt vagyunk, és köszi, de azt is tudjuk miket kéne tanítanunk az iskoláinkban,

 

nem ott van a gond és baj forrása!

 

 

Köszi!

 

Abban segíts Öreg, hogy bejussunk a saját világunk társai közé valahogy, mert itt vagyunk!

 

És már nagyon nincs szükségünk rá, hogy valaki Amerikából mentegessen minket.

 

Semmilyen külső, kintről jövőző információra nincs szükségünk valójában semmilyen szinten.

 

Most nem.

 

Már nem!

 

Mert pont addig, amíg elhisszük, hogy nekünk kinti tanítókra, kinti gyógyítókra, kinti megmentőkre van szükségünk,

 

addig itthon a valódi csodás Mag-Mágus-Krisztusi és az összes többi tanítónk, egyszerűen nem kap teret, lehetőséget, és

 

könyökölnie kell, hogy láthatóvá váljon a sok kintről összehordott spirituális és mindenféle segítő információ dömpingben.

 

 

Én magam is itt vagyok Életerős, Hatalmas Teremtést beindító Energiával, Életöröm Forrás, SzívTudat Forrás, Kozmikus Tudás megosztó, Gyakorlati átváltozás megosztó, Tanító minőség ként.

 

Nem tanult, hanem Valódi.

 

Hiszen ezért születtem be Shanaként, mint aranyfrekvenciás tanító.

 

 

És erre jön Amerikából az öreg tanult papi, -aki nagyon cuki, és csodás dolgot tett le eddig az asztalra, és örök hála érte neki- és ő akar engem, és minket megmenteni?

 

Ezt már azért észre kéne vennünk mennyire vagyunk a  fejünk tetején kishitűségben, és besz@riságban.

 

Én biztosan, de ez a teremtettségemből fakad, gyárilag van bennem kódolva.

 

És mivel pont azt a valódi szívprogramot hozom be, hogy mi van az után, ahogy eddig működtünk, naná, hogy ott, a régiben nekem nincs helyem és ott nem érzem jól magam.

 

És aki már ugyan ezt érzi, az bizony nagyon jó nyomon jár magában. És nem bennünk van a hiba!

 

 

Az idős bácsi nem tudja, hogy nem a pesszimizmussal van a baj, és nem is azt kell orvosolni.

 

Az már csak a következménye annak, amilyen kollektív lélekfejlődésen megy át, halad át éppen a magyarság.

 

Mi már nem leszünk úgy mond "boldogok" a régi világunk értélnemzése, és ismerete szerint.

 

Nincs is velünk semmi baj!

 

Mi jól vagyunk. 

 

Éppen egyre jobban vagyunk, ahogy egyre inkább szabadulunk a régi világunk általi gúzsba kötöttségünkből.

 

 

Mindenki csak saját magát tudja felszabadítani, így a bácsi sem fog tudni minket kívülről, az tuti.

 

Nem is értem, hogy gondolja.

 

Azt hiszem inkább valami más húzza ide őt is, csak a feje egy kicsit fordítva van bekötve a mátrixba, hisz mindent a megmentő, segítő, terapeuta fogalmi struktúrán keresztül tud maga számára értelmezni.

 

A bácsi haza vágyik, vonzza, húzza a MAG-Mágnesünk, és egyre többeket fog húzni, és vonzani, mert már beindultunk és 2013.03.14-óta benne vagyunk a FORDULÁSBAN.

 

Tehát nem azért jönnek kívülről hazafelé a különböző spiri tanítók sem, és csatornázók sem, mert nekik kéne nekünk valamit átadniuk.

 

Nem!

 

Fordítva!

 

De addig, míg a psirituális-egó mátrixba van kötve a fej, kifordult tudati állapotba, addig minden információt ami bejut hozzá, pont fordítva fog értelmezi.

 

Mit látunk még?

 

Hol tartunk most jelen pillanatban?

 

Ez most a segítőknek, tanítóknak szól kifejezetten:

 

Ehhez szükséges tisztán látni és megérteni, hogy eddig olyanokkal találkoztál mindig, akik ellentétben álltak veled. 

 

Úgymond nem a saját "fajtáddal" voltál együtt, hanem leginkább olyanokkal akik között azt érezted idegen vagy, nem értenek meg, teljesen máshogy működnek mint te, és mint egy rút kis kacsára, úgy néztek rád.

 

Vagy úgy élhetted meg, hogy nagyjából mindenki "nehézkes, lelassult, tehetetlen, vezetésre szoruló szerencsétlen" körülötted.

 

Hosszú ideig voltatok ugyan ebbe a tudati és meghatározottsági pozícióba rögzülve, és szinte automatizmusként működik bennetek, hogy már mindenkivel úgy beszéltek, mindenkihez eleve úgy fordultok mint egy "hülyéhez", mint egy pácienshez, mint egy klienshez, mint egy vezetésre szoruló, segítségre szorulóhoz.

 

 

Most viszont olyan kinyíló sávba érkeztünk kollektív tudatilag, amikor már nem csak az ellentétekkel találkoztok, hanem egyre inkább az azonos pozícióba rögzült társaitokkal is.

 

Sokakkal találkoztam mostanában, és nagyon mókás volt, mikor megtapasztaltam többektől, hogy próbált meg velem is első körben, mint egy félkegyelmű hülyével beszélni, akit nagy türelemmel, végtelen tanítói nyugalommal kell kísérni.

 

 

Én meg csak mosolyogtam, és alig bírtam kirángatni az illetőket a berögzült, beragadt szerepükből, hogy hahó, ébresztő, most velem beszélsz, ugyan azzal az oldallal, és most már pihenhetsz, egy kicsit felszabadulhatsz. lazíthatsz,

 

és lehet simán, egyszerűen, nyíltan, tisztán beszélni egymás között.

 

 

Nekünk nem kell egymás egóját, egymás mentális bemerevedettségeit körbe udvarolni, hogy egy tisztább információ bemenjen. 

 

Jó?

 

Ez a lényeg drágáim, hogy kezdjetek el leszokni róla, hogy ti vagytok a megmentők, ti vagytok a segítők, és mennyire egyedül vagytok.

 

Egyre többen vagyunk, egyre talpraesettebb, egyre tisztább képességekkel,

 

és már azért találkozhatunk, mert már az összeadódásunkat gyakoroljuk. 

 

Shana

 

 

 
 
 

    Hitelesek a Tapasztalat megosztók

BLOG | 2014-08-20 17:22  
Shana

egy régebbit ide, hogy el ne vesszen...:


 


 



 


Nincs olyan, hogy hiteles tanító senki számára...


Miért?


Mert a "tanító" fogalom csoporttudati energia olyan szennyezett, hogy millió érzéstartalom kapcsol be, ha ezzel az elvárással szemlél bárki bárkit, hogy tanító e, és hogy hiteles e. 


Mihez képest?


Kinek mi a hiteles? 


Talán ha ezen az elváráshalmazon túl az ember csak egyszerű nyitottsággal fordul mindenkihez, és túllépünk a valaki mondja meg a tutit, és akkor maradhatok butuska kisgyerek, akit valaki majd vezet kívülről, és irányít(guruizmus), és akkor nem kell felelősséget vállalnom soha.. , és hibáztathatok bárkit, ha még sem tetszik amit mondott.. vagyis nem lesz majd hiteles, pedig hittem neki.. stb.. 
ezek anyuci-apuci-kisgyerek hármasság programok felnagyított verziói csupán... 


Legyen csak nyitottság, és legyen csak TAPASZTALAT megosztás... ennyi.. semmi több. 


Nem gondolat megosztás, 


hanem TAPASZTALAT. 


És maga a tapasztalat az mindig hiteles, bármi is legyen az... 


és mindenki VALÓDI tapasztalata bármiről is nagyon érdekes...


Amennyi tapasztalást megfigyel, megél, megnéz az ember, annyival önmaga lesz gazdagabb,


egyszerűen belekerül az a másik Te, 
akinek a tapasztalatát átéli a megosztáson keresztül. 


Így nincs tanító, nincs ki kinek mit tanítson...
csak megosztják egymással az emberek a kis felfedezéseiket és örülnek neki és egymásnak mind együtt... 


Így figyeltem én is végig a fiam eddigi felfedezéseit, tapasztalgatásait, amiből újra emlékezhettem arra, hogyan is fedezzük fel gyermeki módon és hogyan osszuk meg elvárások nélkül magunkat egymással, feltétel nélkül egymás örömére...


Mély döbbenettel szemlélem minden percben, hogyan lesz egy 11 éves gyermek bárki "mestere", "tanítója", emlékeztetője a puszta létével... 


Ha ebben a megosztásban van némi "tanítás", talán annyi, hogy hogyan hagyjuk és engedjük és támogatjuk, hogy a gyermekünk azzá váljon aki ő valójában, és az a mi megváltásunk kulcsa, hogy mi is magunk lehessünk... legalább arra a kis időre amíg a gyermekünk megfigyelésében merülünk el...

I


sten hozott otthon, a valóságban, aki érti és érzi, miről mesélek...

áhítat, hála, végtelen nyugalom és békesség...

megérkezés...

Shana


 


 
 

    Genetikai szintű valós energetikai leválás... Támaszték elhagyása... BIRTOKVISZONY mint poláris támaszték miben tart megrekesztve

BLOG | 2014-08-19 11:43  
Shana

huhh...


ezt muszáj lejegyeznem... mert ez most nekem is nagyon erős... és majd nyilván ha idejuttok, hasonlóan fogjátok érezni magatokat...


Ahogy tegnap leváltam a Húgomról, mint támasztékról:


ma reggelre minden sejtem, minden porcikám sajog, fáj, alig bírok menni, mint akit agyba főbe vertek...


Hát igen.. Hány évnyi energetikai egymásnak feszülésből oldódtam most ki? 35 év...  


hogy érthető is legyen, mit jelent a támaszték, és meddig is vagyunk ebben a beállásban, bármit is hiszünk:


 


"Amikor beszületünk ebbe a tudati térbe, már egy olyan térbe jövünk be, amit anyu és apu teljesen kitölt energetikailag.  Te, miközben úgy érzékeled magad, hogy kerek, egész és teljes vagy, és minden te vagy, eközben az anyu és apu poláris, egymásnak feszülő energiája már alapból jelen van. A két szülőt ugyan az a hiányállapot rántja össze, ahol az egyik túlműködteti a másik pedig alul az azonos gyökerű hiányenergiákat, és ezt te érzed, bár nem vagy rá tudatos. Te egy magasabb frekvencián rezegsz egy ideig mint pici baba, és azokat a hiányokat megpróbálod tudattalanul kitölteni, kiegyenlíteni a térben. Így próbálod anyut és aput magadhoz képest kiegyensúlyozni, és őket is egymáshoz képest. 


 


Mutatok róla egy képet, ahol a kozmikus szüleim segítségével megnézhettük, hogy annak idején amikor beszülettünk, hogyan álltunk be, hogyan torzultunk be energetikailag a térbe, egyedien, a szüleinkhez, és testvéreinkhez, és a látszólagos külvilágunkhoz képest.



Teljes írás itt...: 


A TEST-ed csak következmény!


 


ezt is ide másolom.. a Támaszték szintekről:


"2013. januárjában ledemóztatták a magasabb perspektíváink (Myriel) egy kis csoporton keresztül, hogy melyik tudati meghatározottságban hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hogyan támasztjuk egymást.

 

3 nagy fázis van.

 

Az első a poláris (anyu-apu-kollektív tudati), ellentétes pólusok hiánytudati kapcsolatai. 

 

Az ezt követő kapcsolódások a duális, kettészakadt lélekrészek mentén jönnek létre (, itt történhet az első nagy váltás az életünkben, munkahely elvesztése, párkapcsolati váltás, elindulás a spirituális önmegismerés útján)

 

Mind két esetben jellemző a külső támaszték, akik körülvesznek minket,

 

a poláris támasztékaink, kapcsolatainkban nagy feszültség, nagy ellentét van jelen,

 

a duális kapcsolódásainkban leginkább a fájdalmas lélekrészek mentén támasztjuk egymást, vagy a közös spirituális hitrendszerek mentén.

 

A harmadik fázisban, ezekről a támasztékokról leválva önmagunkban válunk Teljessé.

 

A saját magunkba, a saját tengelyünkbe állva, mások támasztékai, kiegészítései nélkül állunk meg.

 

A harmadik fázisban tudunk az eredetmag társainkkal kapcsolódni, és ott már csak a szíven keresztül kapcsolódunk, minden más korábban ismert kapcsolódási mód elhagyásra kerül.

 


 

Hát most érzem igazán, milyen érzés egy 35 éve fennálló, poláris támasztékról leválni valósan... 

 

Mikor van erre valós módunk?

 

Ha ténylegesen előhívtunk minden olyan belső minőséget, ami már belülről tart meg, és már nem zárjuk ki többet magukból, már nem határozzuk meg hozzá képest magunkat,

 

például a testvér esetében: ténylegesen megszűnt bennem az az információ, hogy van testvérem..

 

Ez egy BÍRTOK viszony kapcsolódás, nekem van, egy ilyen-olyan kapcsolódásom, aminek vannak társadalmi mátrix információban kritériumai, fogalom tára, hogy mitől testvér egy testvér, és ott van a mátrixban a kollektív tudatban minden a testvérhez kapcsolódó történelmi szintű emléktárunk, ami közös...

 

És abban van minden amit erre a bolygóra bárki bármikor testvér kategóriában betolt. Amíg van bennem ilyen kapcsolódás meghatározottság, addig bizony nem csak az én egyedimet kapom, hanem az egész mátrix hat rám.

 

Ennek egyik nemzet tudat síkú hatása például ami hat a kollektívből a testvár harc, a testvár háború, sőt a magyarság eredettörténetéből legfájóbb kollektív minta emléktár ami rezeg, az az amikor az ikrek (Tur és Ír, Nimród iker gyermekei, vagy ismerhetitek hunor és magor, vagy a későbbi korszakokban megjelenve Attila és Buda..s tb.. ) , tehát az iker pár közül az egyik leszúrja a másikat.

Melyiket is? A szellemi-tudó testvért szúrja hátba bal oldalon, a szívben, a másik testvér akinek a feladata a kifelé cselekvés, a harc, a gyakorlatias uralkodás... 

Hát bizony ez a minta mindenkiben ott rezeg, ha tud róla ha nem.. ha van testvére ha nem...

És amíg erre nem vagy tudatos, addig ez hat rád, és be fogsz állni mindig egyik oldalra, és azt fogod megélni, majd annak a poláris ellentétét, váltakozva. 

 

/amikor kint voltam apunál, azt mesélte, hogy a napokban azt álmodta, hogy hátulról leszúrták, sőt; az én bal hátam szív tájékon egész életemben fájt egy ponton, akár mit csináltam vele; majd volt sok kliens akiknél ott volt ugyan ez a pont-fájdalom; szóval sok oldalról láttam meg, és látszott, hogyan is van jelen bennünk ez a közös minta...)

 

 

Amíg idáig vissza nem bontod a saját egyedi emléktáradat, és tudatosba fel nem hozod az egész ehhez kapcsolódó nagy-lélekszintű emléktárat, és el nem hagyod az bizony ott lesz, rezeg, és hat... és teremti a szituációkat körülötted, mint Életfilm-kollektív életfilm közös mozi vetítés egyében megélve... .

 

Na de hiába oldozgattam ki mindent, hiába húztam fel mindent, láttam meg mindent, és ürült ki a rendszeremből, mégis jelen volt, még pedig azért mert maga a testvér információ fogalom, és jelen élet fizikai testvér támaszték még élt, vagyis ez benne tartott, és visszaártott állandóan ugyan olyan tapasztalásokba, megélésekbe... már el sem tudtam képzelni, mit kéne még felismernem, hogy végre abba maradjanak az unos untalan ismétel mintájú történésnek mindig másokon keresztül... 

Hát most értem el a végére, le kellett válnom valósan a poláris fizikai, genetikai testvérről teljesen, valósan... És bizony ki kellett mondanom, hogy nekem nincs ilyen formában többet testvérem, nincs ilyen többet a rendszeremben.

kemény menet volt, de ez kellett ahhoz, hogy valósan el tudjam hagyni az össze eddig mindig visszaköszönő programokat ami a rám is hatott.

 

Önmagamban vagyok teljes támasztékok nélkül, másokkal való birtokviszony nélkül.

Amíg bárkivel emléktár szinten, vagy fizikai szinten, genetikai szinten birtokviszonyban határozzuk meg magunkat, addig az támaszték, és támasztjuk egymást, és poláris játszmákba ránt vissza, vagy tart meg minket. Minden más ami erre rakódik, megmentős, adakozós, vagy behódolós, megfelelős szerepkörök, már mind csak következmény... Az alap, a gyökér a birtokviszony meghatározottság.

 

A birtokviszony emberekre, családtagokra, tárgyakra, területre mindig POLÁRIS, Nekem van-Neki nincs támasztékban egyenlíti ki magát pozitív-negatív töltésen. ennek köszönhetjük és ez a gyökere amúgy a szegény-gazdag poláris ellentétnek is, ami egymáshoz képest létezik.

 

Húúú, nagyon fura érzés, ezt most tapasztalom VALÓSAN energetikailag és Tudatosságban élőben, milyen is ez amikor tényleg eljutunk a gyökeréig, és tényleg leválunk...

 

Lehet számba venni, hogy mennyi mindennel is vagyunk tudattalan birtokviszonyban?

 

1. Lista készítés ...

2. felismerés, hogy miben vagyok és kivel vagyok bármilyen jellegű birtokviszonyban és hogyan 

 pl: feleségem, férjem, gyerekem, anyukám, apukám, barátom, testvérem, szerelmem, házam, autóm, munkám, pénzem, területem, eszközeim, végzettségeim, képességeim, tudásom, tapasztalatom... stb... eszméletlen hosszú a lista...

 

Ez mind megköt, ez mind behatárol, ez mind támaszt, ez mind hat rád, és mind benne tart szerepekben, benne tart helyzetekben, benne tart terekben, benne tart a 3.d-s mátrixban.

 

még huhh....

 

most megállok...

 

folyt köv...

 

Az jutott még eszembe, hogy :

 

MIÉRT NEM ÉRZÉKELI és ISMERI FEL az ember a saját EREDET-TERV, Eredet-feladatát, amiért beszületett valósan?

 

Mert tele van a rednsezre ezekkel a birtokviszony réteg információkról magáról, mint egy hatalmas gólem ott van a lelke és a valódi lénye kzött, mint elválasztó réteg.. Jó nagy, hatalmas, és ez bizony rángatja ide-oda, benne tartja helyzetekben, terekben, kapcsolódásokban...

 

Amíg erre nem lesz tudatos az ember, amíg ezeket fel nem ismeri, el nem engedi, el nem hagyja, le nem válik róluk teljesen, addig, a közelébe sem tud kerülni az eredetmag szerinti, szívkapcsolódásoknak.

 

A lélekterve szerint berántódhat, még akár részt is vehet közös munkákban, kapcsolódásokban, de ami körülötte még nincs lebontva, elengedve, elhagyva, az bizony vissza fogja rántani, sőt addig fel sem ismeri, hogy már a valódijában volt.

 

Mi az egyetlen tökéletes Mérce, hogy a valódidban voltál, és az eredettervben voltál, vagy?

 

Az, hogy ott az összetartó erő csak és kizárólag a SZÍV és MAG szintű érzések, semmi más.

 

Ami alapján meg kiütődsz belőle, az a birtokviszonyos, poláris, duális rétegeid, amit nem bontottál le.

 

Szóval lebukás van... :)

 

Innentől tudhatjuk tisztán, egyértelműen, hogy mi az, kik azok akik valódi kapcsolódásaink, és kik azok amik még poláris, duális birtokviszony kapcsolódások.

 

Ha leválunk ezekről ténylegesen, akkor derülhet ki valósan, hogy van e valósan magasabb szinten is közünk egymáshoz.

 

ha igen, akkor azok a minőségek, társak vissza fognak térni, de már egy másik módon, és ott már elindul az együttműködés a SZÍVTÉRBEN.

 

Aki nem volt valós kapcsolódás, csak amolyan "statiszta" támaszték, azok bizony eltűnnek, és szinte idegenné válnak energetikailag...

 

fura ezt látni.. de ez történik, így látszik, ahogy velem éppen történik.. huhh...

 

és MOST teszünk egy próbát Janival, aki eredetmag szintű tesó.. a Közös energiánk Myriel, akinek ezeket a képességeimet, tudásomat, és energetikai ismereteimet köszönhetem.

Ha számomra Myrielből jött ez a képesség, tudás, információ, és az alapján mentem rajta végig, akkor msot jön az az eredettesó kísérlet, hogyan tud úgy leválni, hogy neki nem kell az egészen végig menni egyediben, hiszen egyben vagyunk és összeadódó módon jöttünk be részekkel, és hogyan tud megjelenni benne, előhívódni benne az ami ezen közös képességünk kozmikusan...

 

Ehhez egy emlék Robiról, aki szintén azonos Janival:

mikor Robi a duális világában van, ott szüksége van arra, hogy elméből, fejből, az eddig összememorizált információkból dolgozzon, mert csak az biztonságos számára.

Mikor együtt voltunk, elég volt cask egy térben lennem vele, vagy egy kis figyelmet rárakni, és egyből biztonságosan engedte el az elme kontrollt, a tanultakat, és anélkül dolgozott a kis technikáival, amit szeret csinálni. csak ennyire hatunk egymásra energetikailag, és ennyi biztoságos egy valós szív és eredetmag közegben elengedni az elmét. 

De most tovább megyünk, és azt nézzük meg, hogy képes lesz e Jani rekord idő alatt beintegrálni a leválás és az előhívás folyamatát, ahogy összeadódunk.. 

kalandra fel...wink

 

 

 

 

 

 


 


 


 


 

 
 

   

BLOG | 2014-08-19 08:32  

Sziasztok!


Megérkeztem. 10 napot töltöttem Erdélyben, egy csodálatos, tiszta térben Énlakán, Erdély szívében :)


17-en voltunk. Az ott lévő emberek mindegyikében önmagam tükröződéseit fedeztem fel. Sok-sok felismeréssel ajándékoztak meg önmagamról. A legnagyobb tanítóm egy 8 éves fiú volt :) Nekem idáig nehezen ment önmagam felvállalása (ki vagyok? mit is akarok?...) Nos ez a kisfiú minden egyes pillanatban közölte a világgal :) Csak egy egyszerű példa amikor megkért:  "Ági simogass!" Én ezt a mondatot még soha nem ejtettem ki a számon, pedig nagyon sokszor vágytam rá....


A másik dolog amire tanított, hogy kiálljak magamért még akkor is, ha ezért a másik haragudni fog.Szintén egy példa, hogy értsétek: szeretett volna valamit játszani, de nekem akkor nem volt hozzá kedvem és ő ezért megharagudott rám és ennek hangot is adott. Jaj de nehéz volt megélnem, hogy "nem szeret". Láttam, éreztem, hogy ez egy olyan minta, ami sokszor jelen volt az életemben és ami visszatartott önmagam felvállalásától.


Hálás vagyok minden egyes tapasztalásért, mert ezek közelebb visznek Önmagamhoz...

 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-08-16 10:42  

Sziasztok!


Shana azt írta, folyt.köv.A folytatás a kezdet. Hogyan is jutottam el eddig. Életem elmúlt kb 10 évében a hitelezésben dolgoztam. Igazán sosem tudtam, hogy miért végzem, de ami feltűnt számomra, hogy az ügyfelekkel pillanatok alatt olyan kapcsolat alakult ki, mintha 100 éve ismernénk egymást, és a mai napig örömmel üdvözölnek. Ugyan érdekes dolog, hogy a banki szférában dolgoztam, de mindig úgy alakítottam, hogy az átverés a becsapás minél kevésbé legyen jelen a munkámban. Már nem fér bele az értékítéletembe, hogy én azért kapjak fizetést, hogy emberek átveréséből tartsak fent egy bankot és egy hipermarketet. Végigjártam a spirituális üzlet zegét-zugát is. Élvégeztem a reiki tanfolyamot, mesteri fokozatnak hívják a rezgést amin lehet működni, ami számomra érthetetlen volt a tanítások kapcsán, hogy miért mondják meg mit kell éreznem, amikor érzékelek. Miért nem bízzák rám, hogy én tudjam mi az amit érzékelek.Most már tudom, hogy a helyrekattanáshoz, ez is kellett. Masszőrként is dolgozom, és mindig rácsodálkozok, pedig már 1996 óta masszírozok,hogy mennyire tökéletesen érzem, a test minden rezdülését. Az egészségügyi szakközépiskola elvégzése, már látom, hogy mire volt jó.Az anatómia a kisujjamban van:-)))). Visszetérve a reikire, fizettem azért,ami már bennem volt, van,lesz. Egy másik oldalról is megmutatom, hogy ez így van. Elkeveredtem táltosokhoz, akik lengyel pálcával tanítottak vízereket, hartmann sugarakat bemérni. Testen, földön és még ki tudja hol. Amikor az volt a feladat, hogy a párok a csoportban a pálcájukkal nézzék meg egymáson, hol megy át a testükön vízér v.hartmann sugár, akkor mindenki ezerrel elkezdett dolgozni a másikon. Az elemzéseknél figyeltem ki mit mond. Én a társam mellett ülve, nem csináltam semmit azon kívűl, hogy hozzáértem a combjához és figyeltem, mit érzékelek. Hát biztos nem fogjátok elhinni, nem volt a kezemben lengyel pálca. Itt is bebizonyosodott, hogy nincs szükségem kívülről jövő eszközökre, ahhoz, hogy a saját egyedi képességem megmutassa magát. Semmi mást nem csináltam, csak magamon belül, felismertem és oldottam azokat a hitrendszereket és másolt mintákat, amik által éltem az élethelyzetemet.


Folyt.köv.


Sziasztok 

 
 

    ÉLETFILM-hez Kérdés-Válaszok, Minta a saját Életfilmem átfordítva a valóságra... Hogyan segítjük egymás Értékeinek előhívását...

BLOG | 2014-08-15 11:29  
Shana

Mi van akkor, ha még nem képes az 5 kérdés alapján összeszedni a saját történetét?


 


Az 5 kérdés egy nagyon egyszerű vonalvezetést ad ahhoz, hogy leírja az eddigi történetét vázlatosan, röviden, összegezve.


Még annyira sem bonyolult mint egy önéletrajz.


Ha ennek ellenére esetleg még nem képes ezt egyben leírni, az csupán csak annyit jelent, hogy még nincs ott az illetőben ez a szándék, elhatározás, hogy ezt megtegye.


Egyszerűen még nem született meg benne a vágy, az igény, hogy saját magára ránézzen, és esetleg változtasson tudatosan, valósan az eddigi fonák teremtés vetítésén..


Ezért a Fonák Oldal Életfilm összegzés egy alap.


Addig nem tud sehova sem jutni, és nem tud semmit sem bezárni, és nem tud alóla előbújni a valódi képessége, készsége, és a valódi életterve, amíg nem képes egyben rálátni és összegezni az eddigi életfilmjét.


 Hiszen akkor nem tudja, hogy mit hagyjon el, és mibe is forduljon át helyette.


 


 


Hogyan segíthetjük egymást a valódi, egyedi, belső Értékek előhívásában?


Akkor tudunk bármit bárkiből meglátni, mint belső értéket, ha látjuk, hogy mi volt eddig, mit csinált eddig, minek hitte magát. Erre szolgál belépőként az 5 kérdés.


Ha ezt még esetleg nem érti, és még nem tudja saját magának összerakni, addig senki sem fogja alatta meglátni, hogy ki is lehetne azon túl. Addig hozzá sem fér sem az illető önmaga valódijához, sem senki nem fog belőle látni semmit, csak azt, amit mutatna magáról, ami a fonák személyiség történet ember.


Tehát az egyedi értékek előhívásában akkor tudunk egymásnak segíteni, ha felvállaljuk azt, hogy együtt dolgozunk magunkon és egymáson, azzal a nézőponttal, és fókusszal, hogy a figyelem elsődlegesen arra irányul, hogy meglássuk egymás egyedi értékeit, és annak egyre több teret és lehetőséget adjunk egymás között. Ezzel az egyéneknél kevesebb idő marad a programokba és a mentális életfilm vetítésbe visszaesni.


 


Miben segít az Életfilm 5 kérdése?


 Azért kapja mindenki a sablon 5 kérdést, és azért írja meg mindenki az alapján az eddigi teremtés-szövet fonák történet sztoriját összegezve, hogy majd  ebből is jól láthatóvá válhat egy idő után, hogy mind ugyan azt AZ EGY TÖRTÉNETET ÉLTÉK eddig A FONÁK OLDALON.


Minél több ilyen rövid fonák-életfilm  kerül fel, egy idő után már könnyen felismerhető lesz bárki számára,hogy mindenki ugyan azok szerint a programok szerint működött eddig, csak a történet, a szereplők, és a díszlet volt más és más.


Így tudja majd mindenki egyre könnyebben elhagyni, hogy egyre többeknél látja ugyan azt a műsort.


Ha másokon keresztül lát rá, egyre inkább eltávolodik tőle, egyre inkább személytelenné válik az eddig annyira egyedinek, annyira dramatikusnak megélt története.


 Devalválódik, és egyre kevésbé fog azonosulni vele, majd finoman el tudja engedni.


Akkor  NYÍLHAT ki majd egyre inkább mögötte, hogy KI Ő EZEN TÚL VALÓSAN.,vagyis a valódi ÉRTÉKE.


 


Könyvekből, szerzőktől, tanítóktól idézni:


Lejárt annak az ideje, hogy olvassunk sokat valakitől, és azt osztogatjuk meg egymásnak, mert az nem valós. Ez volt az úgymond elméleti felkészülési fázis. Itt már élesben, valósan nyilvánulunk meg, egyre inkább azt gyakorolva, hogy saját magunkat próbáljuk felvállalni, edzeni az egyre egyedibb meglátások, felismerések, , tapasztalások, összegzések bátor megosztására.


Vagyis ha felmerül egy téma, egy kérdés, egy szituáció, jön egy megoldandó problémában segítségkérés, legalább két dolgot lehet tenni, hogy ebből valós "segítség" váljon gyakorlatiasan, élően bárki számára:


 


1. vagy írtok a témában egy saját magatokon átszűrt frappáns összegzést, ami benned már leülepedett, és belőled jön ki egyedien a téma kapcsán,


vagy


2. leírod, te hogyan csináltad meg, vagy jelen pillanatban hogyan csinálod gyakorlatiasan, a saját életedben, te milyen megoldó kulcsot hívtál elő magadban az adott kérdéskörben.


 


Tanult, másolt technikákkal kapcsolatban:


Amikor megszületik a belső szándék, hogy az egyedi és megismételhetetlen képességeidet hívd elő, és azzá válj aki te egyedien vagy a teremtésen belül, akkor ott már nincsenek tanult, másolt tudások, információk és technikák sem.


Hiszen az nem te vagy, hanem másnak, és addig a tied nem tud a felszínre jönni, amíg ezzel veszed körül magad, és ezeket a külső, szerzett tudásokat használod.


 


Az eddig végzett tevékenységeid, munkáid csodásan fogják megmutatni, hogy mi is lenne a te valódid. Pont annak a fonákját csináltad, végezted eddig.


 


Mondok egy példát a sajátomból:


17 évig könyvelő irodám volt. Ahol saját magam ura voltam, nem volt főnököm, aki megmondja, mit tegyek és hogyan.


 Fordítás a VAlóságba: Minden hatalmam visszavettem magam felett, és nem vagyok kiszolgáltatva a külvilágomnak


 


Az ügyfeleket egész végig vezetgettem, tanítgattam, kísértem, segítettem, támogattam a saját dolgaik igazgatásában:


Fordítás a valóságba: eredetfeladatom az embereket a felébredésbe vezetni, lélekmentés, kísérés, tanítás.


 


Ezen kívül folyamatosan mérlegeltem, kiegyenlítettem, eszközök és források egyensúlyával foglalkoztam, likviditással, aktívákkal és passzívákkal.


: Egyéni szint:anyu-apu kettősségek, személyiség páros kettősségek, bennünk élő nő és férfi kiegyensúlyozása.,


 Most energetikai mérlegeket készítek, és érzékelek minden síkon és szinten, és tudom-látom-érzem egyben.


Látom és érzékelem egyedi, emberi szinten az anyu-apu polaritás mérleget,látom és érzékelem alatta a programokat, meg is tudjuk ezt jeleníteni energetikailag.


 


Ezen kívül bármilyen más jellegű vállalkozásba kezdtem, egy idő után körém gyűltek, és nálam dolgoztak, és együtt csináltuk a közös tevékenységet szabadon, kötetlenül, együttműködően, egyenrangúan.


: Egytest-Egylényként egyediek közösségi szervezése, kapcsolatteremtés, egységbe rendezés, helyükre rendeződés segítése.


Az együttműködéshez szükséges akadályozó személyiségrészek bontsa


Közösségi szint: tudom-látom-érzékelem és dolgozok nemzeti, és bolygó szintű energiamozgásokkal, kiegyenlítések, bontások, zárások, előhívások, Új Hálóra beszülések, tanítások


 


 


A rövid-hosszútávú likviditás, cash flow, üzleti tervek helyett lett az


energia csere minden síkja szintje érzékelése, kidolgozása, tanítása, ezeket olvashatjátok a pénz a mátrixban írásaimban.


Eredet terv szerinti beszületési, életfeladatom terve szerinti éteri és emberi síkkal való együttműködő átalakulás, felébredés, átvezetés, tanítás, kísérés, átfordítás tervben központi összefogó szerep vállalása, és cselekvés.. lásd SzTK 


 


hát kb így…


Azt hiszem látható, hogy mekkora különbség van ÉLŐBEN a poláris világ nagyon szűk lehetőségeket, tapasztalásokat adó, túlélő üzemmódú élet és aközött amit ma csinálok jelen pillanatban.


Aki még csak a poláris világot tapasztalja, el sem tudja képzelni talán, hogy van az után is ÉLET és még az után is....


Pedig itt vagyok, itt vagyunk azért már egyre többen.


 

 
 

    II. A HÁZ rezgése, Energetikai Értékelése folytatás...

BLOG | 2014-08-15 00:46  
Shana

előzmény: http://szivtudatkozpont.hu/blog.php?id=4908654620323


 


Fabijenna írta:  http://szivtudatkozpont.hu/blog.php?id=5242382381960


 


"Amikor Shanánál jártam energetikailag végigjártam a lakását és megnéztem, hol van olyan rezgés ami miatt még nem tud elköltözni."


Hát ez tényleg csúcs volt...


A Hálószobám: előtte pár nappal költöztem oda vissza, hogy Fabijenna megnézte volna...


Már legalább 2 éve vendég szoba volt, mindig azok laktak ott, akik hozzám beköltöztek egy-egy időre...


Még jó, hogy jött és megnézte. Befeküdt az ágyamba is, és mint utóbb kiderült, az én oldallom nagyon jól érezte magát, egybe olvadt a Mindennel érzése volt.. békesség, szeret, megérkezés.. stb...


A férfi oldal viszont hideg volt, és azt mondta, hogy fojtogatja valami ott...


De itt nem álltunk meg, beletörődve, hogy eddig ilyen minőségek rezegtek velem abban az ágyban, lenyomatot hagyva ott erősen.


Egyszer csak elindult neki a nagyon erős Jézusi energiája.. szólt, hogy "itt van apu" wink


Na mondom, akkor gyere, feküdj be velem az ágyba, és odafeküdt a férfi oldalra, megfogta a kezem, és eszméletlen erős szeretetbe kerültünk együtt, egyben. Majd mikor úgy éreztük ott kész vagyunk, mentünk a háló falához, amit szintén nagyon hidegnek érzett, és két oldalról közrefogva egybesimultunk a fallal. Ömlött a szívünkből a krisztusi szeret energia. 


A fiam szobájára, amiben addig laktam annyit mondott, hogy itt egy nagyon erős összetartozás, egybe tartozás szeretet van jelen. Hm...


A tanulság nekem ebből az volt, hogy ahol én vagyok ott hazatérés, összetartozás, megérkezés, egybeolvadás energia van jelen, és azt rezgem mindenhova magamból.  Viszont még a saját teremen belül is figyelnem kell arra, hogy meddig nem figyelek egy-egy területre, részére, és kiket és hogyan engedek be oda, vagy ha beengedem, akkor tudatosan alakítsam át, vissza a saját rezgésemre az egész teremet egyben, mert bizony hat, kihat, és ott marad a lenyomata mindenkinek mindenhol. Ez most kicsiben a házamban is nagyon szépen megjelent.


Komoly energetikai felismerés, tanítás volt számora is.


És ez egy ÚJ ház, 3 éves. Amikor beköltöztünk a párommal Behangoltuk MAG-unkra az egész házat, tudattalan tudatossággal persze, de mégis, mintha tudtuk volna mit kell tennünk, csak jöttek  belőlünk  szívhangok.


És ennek ellenére, pár hónapos itt lakások rezgései ennyire kihatottak az adott szobára, térrészre?


Akkor mennyire lehet jelen a saját otthonukban, vagy mások otthonában a program, az energia lenyomat, és az mennyire hathat ránk, ha abba bekerülünk? Vagy oda visszamennek innen? Bele se merek gondolni...


Na de azért másoknak javaslom, hogy gondolják végig, mert így már eléggé világossá válhat, miért olyan nehéz mozdulni, miért ragad be mindenki annyira az adott programokba... miért esnek unos untalan vissza egy-egy beragadt részletbe, rögzültségbe... ehhez nagyon nagy tudatosság, elszántság, figyelem szükséges, hogy felfogja az ember egyrészt miben van, és hogy azon tényleg tudatosan változtasson, és ténylegesen kibontsa magát belőle.  


Vagy sürgősen hagyja el azt a teret egy olyan TÉRBE átemelődve, átmenve, ahol már sokkal magasabb rezgés, frekvenciák és tudatosság van jelen. 


Persze eddigi tapasztalatomból azt láttam, hogy attól még nem szűnik meg az adott egyén programja, hogy átmegy egy másik térbe, de fontos, hogy távolról nézhessen rá, és hogy legyen hol helye, tere, ahova kioldódhatnak belőle az adott, lenyomott programok.


vagy arra már van példa, hogy mondjuk poláris kapcsolati energiatérből szívtér-kapcsolódás terekbe, esetleg újra hangolva, újra rezegve, átalakítva az adott eddigi tereket, lehet átminősíteni tereket.


És MOST újdonságként, oktáv váltásként jött be, és hívtuk elő egyre jobban Fabijenna ez irányú képességét, aki pöccre megmondja miben van az illető, és azt is, hogy min változtasson.


Most hogy belegondolok, ez egy nagyon régi, ősi képességünk, mint minden, van ennek elme által tanított verziója is, többféle módon, feng shui... Vasati... térrendezés, így úgy.. beméregetés... stb... Sokfélével találkoztam már... és sokat mókáztam némelyiken...


De az mind csak amolyan játék-demo verzió ahhoz képest, amennyire ez VALÓS.


Ahogy haladunk önmagunkban egyre inkább befelé, egyre valósabb minőségünkbe, úgy találkozunk és tapasztalunk magunk körül is egyre valósabb minőségeket. 


 folyt köv..


 

 
 

    MEGÉRKEZTEM!

BLOG | 2014-08-14 11:43  

Sziasztok!


MEGÉRKEZTEM!


Amikor már nem tudod ki is vagy és miért azt a munkát végzed amit végzel, és már nem működik semmi az életedben, elindulsz visszafelé, egészen mélyen befelé, lefelé.


Persze ha van bátorságod magadban körül nézni.


Hát én ezt megtettem,TESZEM és fogom tenni.


Így jutottam el a jelenlegi 3 d-s illúziómból a saját egyedi képessségeimhez mag-omba.


Ezek felébresztéséhez Drága nénikém Shana kihagyhatatlan volt, van, lesz. Köszönet érte!


Már egy jó ideje azt érzékeltem, hogyha bárkivel, vagy bármivel fizikális kapcsolatba kerülök, szinte egybeolvadok vele, és a rezgéseit átveszem, összehangolódok eggyéválok vele és megfogalmazódnak szavak., mondatok ,érzelmek," gondolatok".


Shana-nak van egy kanapéja, ami a szeretet terében rezeg, és ha azon csücsülsz, képes vagy úgy önmagadba tekinteni, hogy nincs dráma, csak a valóság és megtapasztalod ön-mag-adon belül a harmóniát, a szeretetet. Amikor Shanánál jártam energetikailag végigjártam a lakását és megnéztem, hol van olyan rezgés ami miatt még nem tud elköltözni.


Találtam két szobát, ahol a rezgést át kellett transzformálni.


A szobák rezgése a bennük lakó egyének rezgései miatt olyanok, amilyenek.


Természetesen az ágyak is visszarezgik, hogy milyen érzelmekkel élik az emberek az életüket.Hiszen ahogy bent úgy kint.


Felébredésem folyamatában,ahogy magamon dolgoztam, megtaláltak emberek és egyénenként segítek az átfordulásban.


Ami a vicces, hogy ahogy felmondtam a 3d-s munkahelyemen az egyéni beszélgetések csoportossá váltak és nem általam tervezve. Csodálatos amikor egyszerre dolgozhatok több emberrel együtt és ahogy együtt rezgünk. Ilyenkor nincs én vagy te, hanem én és te, mi így együtt.


És még valami érdekes dolog, nem is tudtam, hogy ezt is tudom, egy barátnőm lakás vásárlásba bonyolódik, és felhívott, hogy átküldene képeket a lakásról, amit megvenne, nézzek rá, hogy szerintem milyen. Megnéztem a fotókat és energetikailag éreztem, hogy melyek azok a helysegek, amelyeket okvetlenül át kell festeni és melyeket kell átrezgeni. Még azt is tudtam, hogy a tulajdonosok külföldön élnek, ez fura volt mikor rákérdeztem, de a barátnőm akkor még nem tudta, csak amikor elment megnézni a lakást, akkor mondta neki az ingatlanos. 


Hát most  ezt teszem be a közösbe 


Ölelés mindenkinek


 

 
 
1 db hozzászólás

    X.01-09. nap összegzés. Még van 4 nap, amikor fordíthatsz tudatosan a saját hozzáadódódásodon a közös teremtés hullámhoz

BLOG | 2014-08-08 20:38  
Shana

13 napos Fehér Varázsló Hullám


ma vagyunk a 9. napon.



Azt látom, és tapasztalom, egyre intenzívebben és tisztábban, hogy az amit ebben a 13 napban EGYÜTT összerakunk, mindenki, bárki, aki ide bárhogyan, bármilyen minőséggel kapcsolódott, kapcsolódik, az belekerül a Hullám-Teremtés MINTÁBA, és innentől az a MINŐSÉG az benne lesz ebben a hullámban.


Eddig 367-en csatlakoztak bele valamilyen formában, az indítónapi hullámba, legalább is a számlálónk szerint.


Miután ez az ELSŐ KÖZÖS TUDATOS ÖSSZEADÓDÓ TEREMTÉSÜNK,


amit valósan láthattok, és tapasztalhattok, hogy


KI MIT ÉS HOGYAN RAK HOZZÁ A KÖZÖSHÖZ EGYEDILEG


TUDJÁTOK, 


hogy ez a MINTA amit Ti beleraktatok, akár ellenző, akár segítő, akár együttműködő, akár támadó, akár támogató, akár hátráltató, akár Tudatosként, akár tudattalanként, az mind-mind benne lesz ebben a


KÖZÖS-TEREMTÉS HULLÁMBAN.


Senki sem lesz belőle kívül.


Ha te olvastad, ha te ránéztél, ha te bármilyen, a legkisebb formában is hozzákapcsolódtál ehhez a 13 napos Hullám Információhoz, akkor


TE BENNE VAGY!


Mégpedig pont azzal a


MINŐSÉGGEL VAGY BENNE A KÖZÖSBEN EGYEDIEN, ahogy 


KAPCSOLÓDTÁL.


Ha azt mondtad, neked ehhez nincs közöd, és ellenálltál neki, netán másokat is lebeszéltél róla, akkor


TE BIZONY EZT ADTAD HOZZÁ A KÖZÖSHÖZ, hogy egy


TISZTA-SZÍVBŐL-KIÁRASZTOTT EGYÜTTMŰKÖDŐ-ÖSSZEDÓDÓ TEREMTÉST hozzunk létre,


Hazatalálás, Mag-unkban, Egy-másban, az EGY-SZÍVBE...


akkor te ennek e lebeszélője, és hátráltatója leszel a közös történetben.


Egy negatív figura, aki ezt ezek szerint nem akarja.


Ha ennek bárki ellentartott, akkor ő egy ELLENTARTÁS ENERGIÁT és SZÁNDÉKOT adott bele a közösbe, azt hogy ő ennek ellen tart, és így az fog majd nagyban, és még nagyobban megjelenni a hullám vetületében, amit most teremtettünk. 


Aki viszont a


 SZÍVÉT a TISZTA SZÁNDÉKÁT,


az EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT,a


HOZZÁADÓDÁSÁT, a saját TAPASZTALATI RÉSZÉT adta hozzá TUDATOSAN,


Ők lesznek azok a pozitív, valós, előremozdító TEREMTŐK akik miatt mégis történni fog majd a Nagy Közös KÉP-ben, és az egyre nagyobb képben mondjuk lélekcsaládok, majd nemzet, majd nemzetek, majd bolygó szinten, majd csillagtudatosság szinten, majd kozmikus szinten az ÖSSZEADÓDÓdásunk.


A többiek pedig, a hátráltató, kifogás kereső, nehezítő energiamintákat hozzáadók, amitől majd esetleg lassabban, nehezebben fog menni...


 


És ha most ezek utána mindenki MAG-ába NÉZ, már MOST tudhatja, hogy Ő mivel és hogyan is járul hozzá a közös teremtéshez, a


KÖZÖSSÉGI TEREMTÉSHEZ VALÓSAN.


Már most, itt a MAG-ban, amikor INDÍTJUK, már itt látszik, és majd jövő ilyenkor, az 1 éves körön, majd a további évek körein mindig vissza lehet nézni, évről évre, ciklusról ciklusra, személyre szabottan akár, hogy ki mit is adott hozzá, és attól hogyan is néz ki a közös KÉP az adott teremtési-hullám évben.


Meddig fog menni ez a Hullám amit most elindítottunk?


Amíg ÁT nem Fordul Mindenki az 5.dimenziós Kristályhálóra.


Szóval hosszú távú teremtés-tervnek az indító magját rakják le most azok, akik ebbe belekapcsolódnak.


Mindenki Egyedi Felelőssége lesz, és visszanézhető, visszakereshető lesz ezen a honlapon, hogy egyénileg kicsoda mit is rakott hozzá, és már most mondom, hogy bármikor visszamehet bárki egészen a magig, és bármikor a kiinduló MAG-ban ÁTÍRHATJA a történetrészét, a magáét, ahogyan ő kapcsolódott első körben.


Ez a TUDATOS TEREMTÉS-EGYÉNI RÉSZE A KÖZÖSSÉGEN BELÜL!


ÉS most nézzétek meg azt a képet, és azt a hullám-mozit, vetítést, amit most néztek, amiben most léteztek.


Ezt ugyan így Együtt hoztuk létre, csak nagyon régen, és ez a MOZI nagyon régóta fut.


És TE és Mindenki ennek a jelenleg még futó MOZINAK ugyan olyan része, ugyan olyan felelős teremtő része vagy, senki nem mondhatja rá, hogy neki ehhez nincs köze, hiszen benne van. Ha benne van, már pedig ha látszik, és van, és létezik, és itt él ebben a nagy történetben, akkor neki köze van hozzá.


A történeten belül az látható a fentiek fényében, hogy nem lehet változtatni a történeten belül valósan.


Ott csak játék van,


mondjuk "változtatás játék",


de attól az alap-hullám természet, ahonnan a MAG-történet indult, az futni fog, egészen addig, 


míg mindenki ki nem lép belőle,


 és le nem válik róla,


 és el nem hagyja a mozi termet,


ahol ezt a vetítést nézi,


és össze nem szedi a saját részeit benne,


amik belőle vetülnek ki a közös nagy képre,


 és vissza nem ér abba  a magjába, ahol az ő összeadódó teremtésrésze kezdődött,


és ott ki nem írja magát a sztoriból,


és ÁTLÉP egy új történetbe, ami már HAZA-felé megy,


 ami már nem egy fej-akarat mentális, 3.d-s mozi,


hanem az 5.dimenziós Kristály-HÁLÓ mozira átkapcsolás.


Mivel MINDENKI EGY-TUDAT-HÁLÓBAN van rögzítve, így senki sem tudja magát kivonna az egységből.


Se a mentális 3.d-s mátrix közös tudat-egységből, azon belül, se az ÁTMENETI-SZÍV-TÉR ÚT, Átvezető KAPUK-ba bejutás, és az ÁTFORDULÁS Egységéből.


Azt látjuk, hogy az első 9 napban az indító írást eddig a pillanatig 367-en olvasták. Ez a 367 ember valamilyen formában mindeniképpen benne van az alap MINTÁBAN.


Akik bejelentkeztek közben, és adtak magukból tudatos összeadódó információt és energiát, ők adják az ÖSSZEADÓDÓdás, EGYÜTTMŰKÖDÉS, Egymás ÉRTÉKELÉSE, egymás segítése, energiákat.



Volt szerencsére szív-tér párkapcsolat tudatos együttműködés összeadódás bejelentkező, akik megosztották, hogy mit is csinálnak ez alatt az idő alatt tudatos, hozzáadva az egész hullámhoz, hogy benne legyen. Tehát az úgymond ikerláng együttműködő szerelem, és egymás értékelése, együtt tudatos szív-tér teremtés mintája belekerült a hullámba. Hála érte nekik!


Belekerült olyan rész is, ahol együttműködően, összeadódóan, a saját eredetterv szerinti legmagasabb szolgálat feladatukba álltak be egy-egy rövid időre társaink, és így megjelenhet a hullámban az, hogy ha a helyünkön vagyunk, akkor MINDEN VAN, amire szükségünk van, mert mindenki hozott hozzá valamit magából, így se éhen nem haltunk közben, -tehát volt étel bőségese-, és volt mindenünk amire nem is gondoltunk volna, de valakinek eszébe jutott hogy hozza, és hozzárakja, így BŐSÉG volt, sőt többlet… Ez is belekerült a hullám mintába..


Talán ez a két legfontosabb elem ami a stabil alapját képezi annak, hogy bátran merjék elengedni a társaink a régi képet, a régi mozit, a régi, mentális tartópilléreket, a régi csüngő, támasztó, használó, egymásból élő, egymást ragasztó kapcsolódásokat.


 


Ami még meghatározó volt az ÉRTÉKELÉS átfordítása, a külső értékmérőről a Belső Értékmérőre, a külső fedezetről a belső, arany frekvencia fedezetre. A Pénz mátrixot immár 3-4 éve kezdtük el lebontani, és az indulásnál a Adamus vezérelte a bolygó szintű háttér központi tudatba való bejutást, és belülről nézhettem meg, érezhettük át azt a kollektív tudati minőséget, aki ezt eddig fenntartotta, és működtette. megdöbbentő érzés volt.. majd ha úgy adódik a részleteket is megosztjuk. Ez volt a nulla pontja, a központi magja, és most itt a hullám időszakban megjelent a hullám másik vége, a legszélső pontja, a periféria, a legalsó tartó pillér, aminek elindult a kihúzása, így ennek a teremtéshullámnak elindult az összeomlása energetikailag. Ehhez is mind hozzájárultatok, akik belehallgattak, belementek.


És már most előre vetítem a holnapi napot, mivel nagyon jó híreket kaptunk, holnap a mag-mágus család, eredetmag-családi találkozó lesz, és Anyuban leszünk, és lesz köztünk szerelem párkapcsolódás is, aki hozzáadják a mintát, milyen az eredetmag családi szerelemben létezés.


És van még 4 nap a Teremtés-Hullámból hátra.


08.09-08.12.


Ez alatt az idő alatt még a Mag-indító hullámon belül vagyunk.


Még visszanézhetünk az elmúlt 9 napra, és mindent a magon belül TUDATOSAN MÓDOSÍTHATUNK MAGUNKBAN.


Akkor lesz valós a módosítás a fentiek fényében, ha ez cselekvővé is válik.


Tehát nem elég egy szándék, mivel a Szív-Tér Teremtés az maga a


CSELEKVŐ-SZERET, amikor


Tudod-Látod-Érzed-Teszed Egyben, abban a pillanatban!


Tehát még van idő módosítani és tenni máshogyan valósan, akár újra beleérezve abba, hogy


igen, a szív-teret választom és a szívkapcsolódásokat, és akkor össze is kapcsolódok velük valósan, élően, cselekvően.


igen, a legmagasabb perspektívámat választom, és akkor megyek és teszem azt cselekvően.


igen, tiszta szándékkal kapcsolódok a saját magasabb részeimhez,


igen, elfogadom és megengedem a teljes vezettetést, és ezt cselekvően teszem is,


igen, tiszta szándékom van arra, hogy összekapcsolódjak a lélekcsaládommal, az eredettestvéreimmel, a szív-tér társaimmal, az eredet-terv feladat, a szolgálat társaimmal,  és ezt cselekvően elindítom és teszem.


igen, szándékom van a közösség hasznos, együttműködő tagjává válni,mivel most nemzeti tudatsíkig indítjuk a teremtés-hullámot, így az azt jelenti, hogy kinyílok az egyéni kis érdekeimből az országos szintű, közösség-nézőpontomba, és mindenkit egyben egy családtagnak tekintek, és megpróbálom az elhatárolódásaimat, a elválasztódásaimat megszüntetni a többi, nemzeti szintű családtagjaimmal.


igen, szándékom van, és hajlandó vagyok az egy hazán, vagyis egy házon belül mindenemet megosztani a társaimmal, hozzáadva magamat a közöshöz azzal, amit eddig én szereztem, teremtettem mindannyiunkért.


igen, szándékom van élően, cselekvően együttműködő társteremtővé válni Földanya magasabb dimenziós oktávjával


……


..


.


És természetesen rakja hozzá maga mindenki a MAG-áét, immár újra indítva az összeadódás energiát magában, a szívből, hogy a legkíméletesebben, a leg zökkenő mentesebben, a legszebb és legegyszerűbb módon sikerüljön az átmenet, a fordulás az egész nemzetünknek egy-tudatban, egy-testben, egy-lélekben, egy-lényként a 3.dimenzós mátrixból, az 5.dimenzós kristályhálóra, és így a vaskorból az aranykorba.


Tegye fel a kezét, aki nem ezt szeretné?


Ugye?


Hát van-e értelme bárkit minősíteni, vagy bárkitől elhatárolódni, hogy jó, de én nem így, hanem én úgy szeretném?


Tudhatod-e te ebben a pillanatban, hogy mi számodra a legjobb?


Ha feladtad a csomagodat a legmagasabb perspektívának, akkor neked nem kell tudni a hogyant, az lesz számodra a legjobb, bármi is történik veled, ami történik, mert a javadat szolgálja egyénileg az egészen belül, a legjobb módon, hogy a legtisztább minőségedbe csiszolódhass, hogy valósan átjuss, át tudj fordulni a többi társaddal te is az 5.dimenziós létezésmódba.


És most ennek nézhettétek meg a KÖZÖS TUDATOS ÖSSZEADÓDÓ, EGYÜTTMŰKÖDŐ TEREMTÉS valós elindítását, és lehettek tudatos részesei.


Ez az első úgymond leckétek, hogy 5. dimenziós tudatos, felelős teremtővé váljatok.


Mivel az 5.dimenzióban nyíltság, tisztaság, átláthatóság és csak együttműködő teremtés létezik, azt most gyakorolhatjátok tudatosan, ezen keresztül.


Ennek a tanító, és kísérői vagyunk mi a SzívTudat Központban, ezért jöttünk, hogy erre emlékeztessünk mindenkit, és megmutassuk gyakorlatiasan, cselekvően, hogyan is történik mikor ezt valósan tesszük.


Ennek váltál most a részesévé ha olvasod ezeket a sorokat.


Isten hozott a közös teremtésben, tudatosan.


 


Szeretettel


A SzívTudat Központ mint földi megjelenés és ennek Égi vetülete az Arany Templom Tanítói égi-földi összeadódó-együttműködésben


 


Teremtés napok 


 

 
 

    IX. VÍZVÁLASZTÓ-SZÉTVÁLÁS és ÁTRENDEZŐDÉS

BLOG | 2014-08-08 17:22  
Shana

VÍZVÁLASZTÓ-SZÉTVÁLÁS
Nagyon fura időszakban vagyunk.


Sosem gondoltam volna, hogy a vízválasztó, vagy maga a szétválás, és leválások ténylegesen történni fognak úgy, ahogy előre mondták évek óta a különböző éteri segítők...


Most látom a valóságban TÖRTÉNNI, hogy maga az ENERGIA MINŐSÉG, a valós LÉLEKMINŐSÉG ENERGIÁJA és a TUDATOSSÁG maga a szétválasztó energetikailag.


Döbbenetes végig nézni, hogy azok akik azt hitték valakik, és képzeltek és profin eljátszottak valamilyen energiát mintha azok lennének, meg hogy ők már itt-ott vannak, egy pillanat alatt odarántódnak, ahol a valós belső energiaminőségeik vannak.


Tényleg elindult az ÁTRENDEZŐDÉS, és ezt nem mi csináljuk, hanem az ENERGIA... A fej meg vagy kapaszkodik a régibe, vagy kapaszkodik olyan új helyre ahol nincs is valósan, csak szeretne lenni.


huhh...


Élesben megyünk!


Shana


 


Péter Imre és ez ÍGY VAN.... én is megélem, (marha nehéz, de ugyan akkor felszabadító is) látom magamban is ezt az energia rendeződést, és látom másokban is az átrendeződést, vagy annak kimaradását, és az abban levő emberi sors következményeket, lélek felelősséget. Élesbe mennek a "tanúságtételek", Áldás!


régi tétel, hogy azt teremtjük amire fókuszálunk, vagy amibe energiát helyezünk, energiát adunk - táplálunk, éltetjük életünkben. Most kezd ez el igazán elindulni mindenki saját útján, mire fókuszál, és mire pazarolja a szabad akaratát..... (a szabad akarat mindig pazarlás energiában fensőbb aspektusból). A heti viharok és a villámok, egy energia özön volt, ami nagyságrendileg óriási mértékű energia felszabadulás és kitörés. Az ezekkel az energiákba való kapcsolódás, vagy "belépés" a teremtés forrásához kapcsol, amiben a szeretet energiája koherenciába kerül rezgés szinten a természeti energiákkal, mert az önmaga az az energia. 
Az elválasztódás minden szinten történik, s a maradó lelkek, nem mernek szembe nézni a változásokkal.
Nekem az a "játék, ezt táplálom, a forráshoz vezető energetikai utat,,, érdekes dolgok történtek a villámlásokban levő Egységben. Ezt csak azért írtam le, hogy mindenki teremti a saját átrendeződésének a lehetőségeinek a megnyitását, kivé válunk. Áldás!


Shana Judit szia Péter.. éppen MOST éppen ezt írom le kb szó szerint... EGYBEN VAGYUNK... így be is emelem ezt az írásrészedet, az általam íródóba, ha nem gond.. mert hozzáad... kiegészíti, megerősíti ugyan azt.. Ölellek! 


Péter Imre ölelés és Áldás! - Szeretet mindenkinek, leginkább a rászorulóknak...


 


 "a szabad akarat mindig pazarlás energiában fensőbb aspektusból"


Erről még az jut eszembe, hogy a VALÓSÁG az nagyon praktikus energiagazdálkodás szempontjából.


Motto: A legkisebb energia befektetéssel a legtöbbet elérni" 

 
 

    VIII. Hullámvarázs 9. napja 1. Ingatlan, Kapcsolatteremtés, Ikerlángtól a kit tudja milyen szintű párig. Hova és hogyan megyünk tovább? Hogyan történik az eddig nem ismert minőségek Értékelése Ingatlan esetében?

BLOG | 2014-08-08 15:21  
Shana


Viki és István


Készítette: VNTV


ELÉG A BUJKÁLÁSBÓL, LASSAN 4 ÉVE, HOGY ÖSSZEKÖTÖTTÜK A SORSUNKAT VIKIVEL, NAP MINT NAP KÉRDEZITEK MI VAN VELETEK? SZEPTEMBER 15 TŐL ÚJABB KÖZÖS FILMEK….A MAGÁNÉLETÜNK RÁNK TARTOZIK…VALÓBAN GYAKRAN KAPUNK AJÁNLATOKAT MINDKETTEN,,,DE MI TUDJUK, HOGY LÉLEKTÁRSAK VAGYUNK . EGYELŐRE NEM TUDOM, HOGY EZ ÁLDÁS -E MINDKETTŐNKNEK, DE A FÉRFI NŐI KAPCSOLAT IS TALÁLKOZÁSUNK BOLDOG RÉSZE. KÖSZÖNJÜK, HOGY SZERETTEK BENNÜNKET, MI IS SZERETÜNK BENNETEKET ÉS EGYMÁST. ÁLDÁS


https://www.facebook.com/vivanaturatv?fref=ts


ha rákattintotok a linkre, kicsit meglepődhettek, hogy már nem az van, amit az ember(István) kirakott... és próbál még gondolni, de nekem ezzel nincs dolgom... (amúgy ez is mennyire ismerős, hány százan jöttek hozzám, beragadva korábbi képekbe, vetítésekbe a volt párjaikról... sokaknak nehéz lejönni róla az tuti.. wink)


Bevallom magam is fellélegeztem tőle, hogy már nem kell visszafelé menni senki irányába..., folyamatosan egyre valódibba kerülünk, egyre magasabb oktávon, és ez is mutatja, hogy fölösleges a régi kapcsolódásokat, még akár ilyen mélységűeket is visszasírni, mert aztán más van, és megint más, míg HAZA nem érkeztek.


wink


 De egy más nézőpontból ettől MOST nagyon meghatódtam, mert többen voltunk 4 éve akik ugyan így egyszerre kapcsolódtak össze a párjaikhoz.


Emlékeszem István ott ült előttem a Eric(Plejádi tesónk) Kapcsolatteremtőjén, és ott akkor több összekapcsolás is született nagy-lélek szintű párok között. Egy ideig még követtük is egymás útját, és néztük az azonosságokat...


Azt nem tudom ők ott találkoztak e, de a segítséget akkor a kapcsolatteremtés adta meg nekünk, az rántott minket a helyünkre, az akkori helyünkre, az akkori párunkhoz, akivel tovább haladtunk magasabb, összeadódóbb szív-kapcsolat-feladatban.


Jó látni, hogy ők tényleg csinálták is együtt, és most ez ki is derülhetett egy még mélyebb szinten.


Az én akkori párommal más volt a közös feladat, és tovább is haladtunk egy idő után...


Bár a fizikai terünk még látszatra egy, közös, de már mennünk kéne szét ezen a szinten is, legalább is ezt érezzük. Mivel a MI közös házunk a Szív-Térben jött létre, és nagyon sok olyan energia került be a házba, amit bizony csak egy hasonló tudatosságú és minőségű pár képes élvezni és tovább rezgetni, így kissé nehezített a fizikai világ szerinti hitrendszerek általi tovább adása az ingatlanunknak.


Hosszú évek óta tudatos teremtőként tudom, hogy a házam én vagyok, az én kivetülésem, mindig engem tükröz vissza magamnak. Mivel ez a volt párommal közös teremtésünk, így kettőnket tükröz vissza egyben. Nem tudja egyikünk sem kivonni magát belőle.


Sok kérdés vetül fel, hogyan lehetséges úgy együttműködő teremtéssel közös, összeadódó módon úgy átadni a házunkat egy olyan párnak, aki ide kompatibilis lenne párként energetikailag.


2,5 éve figyelgetem, hogyan jönnek mennek a vevő jelöltek. Milyenek azok akiket a volt társam húz be, és milyen módokon képes ezt tenni, milyen külső segéd eszközöket, közvetítőket használ hozzá, és milyenek azok a nézelődök, akiket az én szívmágnesem húz be, és annak mennyiféle formája, lehetséges megoldási módjai voltak már, olyanok is, amiket álmomban el sem tudtam volna elképzelni. Sokáig azt éreztem, még nem jött el az ideje a tovább haladásnak, így magam részről nem is raktam hozzá a tovább adás szándékát. Tehát két külön szándékba, egymásnak ellentmondó szándékban voltunk sokáig.


 


Most, hogy már én is érzem a tovább haladást, már húz és lök az energia, továbbra is két ellentétes szándékban vagyunk, egyrészt a módot illetően, más részt az értéket illetően,  mint kiinduló alap, így ezek egymást kiütik, és marad a megrekedés.


A párom tovább meneküléssel, szabadulással, leértékeléssel menne, szeretne tovább haladni, hiszen ő úgy élte meg a szívkapcsolódásunkat, hogy számára ez kedvezőtlenül alakult, mivel majdnem belehalt a fizikai szinten, annyira leégette a személyiség részeit a köztünk lévő láng energia.


Ezt az ikerláng jellegű energiát akkor még én sem ismertem, számomra is nagyon viharos volt, számomra is ezerszer meghalás volt.


A különbség az volt csak köztünk, hogy én ráültem az energiára, és engedtem a bomlást, bontást, és tudatosan fordultam benne egyre mélyebbre és így egyre beljebbre magamba, és ez által egyre feljebb, míg ő a lefelé utat járta be, a bezáródást, a védekezést, az összetöpörödést, a pusztulást, egészen majdnem a fizikai halálig. Itt szét kellett válnunk, hiszen ellentétes irányba indultunk el. A szétválasztásunk is fájdalmas volt, de túl lettünk rajta.


Tehát most egyszerre rezeg a házunk energiájában a lent és fent, a bezáródás, és a kinyílás, a magba bejutás, a legmélyebb szeretetbe kerülés, és a legtávolabbi anyagba merülés, a test szintje.


A teljes alfa-omega jelenik meg energiában a házban.


De ennél sokkal több is, hiszen több százan jártak itt, sok ember lett átfordítva krisztusi minőségébe, sok ember lett valósan emlékeztetve saját magára, sok emberrel a legmagasabb bolygó szintű munkákat végeztük ebben a házban. Ebben a térben az egész felemelkedés minden lépése megjelenik információban, energiában. Minden szomszéd reprezentáns minőségek, persze tudattalanul, de valahogy mégis tudatosan, mert mindig tudták a dolgukat.


Szóval itt most megállunk, mert azt látjuk, hogy ez a ház nem tud már a 3.dimenziós ingatlan adás-vétel hitrendszerek szerint elmenni, mint fizikai tárgy.


Az meg még nincs bent a kollektív tudatban, hogy mi van ez után, ha ennél magasabb minőségben nézzük meg a valóság szerint az adott tereket, és aszerint értékeljük.


Na akkor vajon mi van?


Amikor Fabijenna, akinek erre képessége van, csak a kanapémról olyan energetikai jellemzést adott, hogy ő még "ennyi szeretetet sosem érzett", hogy a kanapé az maga a HAZA-találás kanapéja. Amikor végig gondoltam, hogy hányan és kik és milyen rezgésben, és energiában ültek, vagy feküdtek benne, rajta, akkor értettem meg, hogy de hisz nem csoda, mert bizony a legtöbb csoda azon a kanapén történt. Majd már magától mindig mindenki oda akart leülni, húzta oda az energia, és így egyre több lett benne ugyan abból, és ez csak sokszorozódott.


Ha megnézzünk egy régi bútort, mondjuk 200 éves antikot, abban is ott rezegnek az információk, bizony, hisz azt tudjuk, van amelyik nyomaszt, van amilyentől kiráz a hideg, és van amelyik meg behúz minket a múltba, és abban tart, mondjuk megrekedve. Tehát a régi bútorok tárgyak is hatnak, és mókás módon az antik tárgyaknak volt a kifordult, fonák világ szerint Értéke, becsüse, és minél régebbi volt, annál drágább volt külső értékmérőben. Vagyis minél több mások mindenféle rezgését, emléktárát, történetét tartalmazta és rezegte, akár milyen minőségű is legyen az, csak az számított, hogy régi legyen.


Akik le vannak zárva magukra és az energiára, persze nekik elvileg, látszata mindegy, és ezért van szükségük külső értékbecslőkre, akik a külső érték címkéket találtak ki. Na de az energiát nem nagyon érdekli, hogy te le vagy e zárva, az bizony attól még rezeg, benned is, és rajtad kívül is, és pont azt fogod magadhoz rántani, ami veled azonos minőség éppen akkor.


Aztán ha változik a benned lévő energetikai minőség, akkor meg mások kerülnek köréd, és más terek és más környezet fog körülölelni, ami már megfelel az adott, benned lévő jelen minőségednek.


Ahogy haladunk egyre beljebb magunkba, ahogy egyre több régi, ósdi, megkövült rétegünk szakad le rólunk, hántódik le az energiaterünkből, úgy kezdjük egyre rosszabbul érezni magunkat a régi, ósdi, megkövült történetek díszletei között, és építményeiben, és egyre inkább egyre tisztább, tágasabb, egyszerűbb, finomabban rezgő terekben érezzük jól magunkat.


Ami bennünk van, pont abban.


De így van ez a társainkkal is, erről már sokat írtam.


Még nem látom, hogyan is fogunk átrendeződni, de már sokakat nyom, feszít, az eddigi közege, vagy már lökné ki magából, már tolná tovább, vagy húz, hajt, vonz egy másik közeg, ahol már sokkal inkább egyben rezeg a térrel és az ott élőkkel.


Vajon ki jön ide a helyünkre a házba, és vajon kivel és hova és hogyan megyünk mi innen tovább már külön válva a volt páromtól?


Az utóbbi hetekben az én rendszerem szerint már pár naponta bekopogtak hozzám párok, becsöngettek a semmiből, átszóltak egy másik ház erkélyéről, hogy megnézhetnék e, dobtak be a postaládámba levelet, hogy had jöhessenek megnézni,  és annyiféle mókás módja volt a kapcsolatteremtésnek közvetlenül, hogy már felsorolni sem tudom. Tehát ennek van most itt az ideje, és az univerzum az én részemről már ezer módot odarak, csak haladjunk már tovább.


A másik oldalról viszont be voltunk eddig ragadva az egyetlen lehetséges megoldási módba, hogy ingatlanos közvetítő kell, ami a valódi kapcsolatteremtés fonák teremtés szövet verziója, és pont annyira kifordítottan is működik, minden elemében.


Ha van az embernek valós kapcsolata, akkor bizony nincs szüksége a fonák, megélhetési kapcsolatteremtőkre saját maga és a saját maga külvilága között.


És ez most mókás, hogy Viki és István által jutottam idáig, hisz István is a kapcsolatteremtésnek és az önmagával való kapcsolatnak köszönheti, hogy Vikivel összetalálkozott ugyan abban az évben, mint ahogy mi is a saját magunkkal való kapcsolatteremtésnek köszönhettük, hogy összetalálkoztunk. A kapcsolatteremtő frekvenciák annyira viccesek, hogy még így is emlékeztetnek magunkra, és tanítanak is ezen keresztül az éteri kapcsolataink, hogy vedd észre drága ember, ha már létezik a saját magaddal való kapcsolat, mert visszakötődtél már 4 éve legalább, akkor miért is kéne fenntartani egy külső, fonák kapocslattartó rendszert ugyan arra?


Vagy ez van, vagy az.


Vagy a fonák teremtés van, akinek külső emberekre van szüksége, hogy elérjen valamit maga és a saját világa között, és használjon embereket, vagy megvásároljon embereket, vagy tartson embereket és rendszereket ezért, vagy pedig a másik, ahol a saját magjából közvetlenül kapcsolódik a saját teljes világával, és akkor bizony minden és mindenki benne van, és akkor mindenkivel kapcsolatban van közvetlenül.


Ezt nem lehet eljátszani, ezt nem lehet csak szóban mondogatni, mert a valóság úgy is mutatni fogja. Értelmetlen olyat állítgatni fejben, ami látszik a valós megnyilvánulásokból, hogy nem úgy van. A történetek, a cselekmények mutatni fogják.


És akkor vissza oda, hogyan fogjuk így átadni a házat azoknak, akik utánunk jönnek?


most itt megállok.. és a kérdést feltettem, lássuk a választ...


 


és most jött egy válasz.. így folytatom…


Bizony volt tovább is a párom után, mert Ő még számomra egy duális, nagylélek-szintű kapcsolódás volt, ami nekem segített hogy  tovább tudjak haladni a saját még mélyebb kapcsolódásaim felé és az önmagamra ismerésben, hogy egyre inkább a helyemre kerüljek.


Utána következett még nagylélek-rész szintű pár, akivel kiegyenlítenem kellett, hogy  teljessé válhassak önmagamban.


Majd így találkoztam eredettestvér energiámmal, aki szintén egy kis időre még párként is jelen volt. Majd még beljebb kerültem, még mélyebbre, és így jött be a kozmikus szintű szellem társam, ami már a eredetmagon is túl van.


Azt is megláttuk, hogy a duális társamnak , akivel közös a terünk, kapcsolódtam, találkoztam egy testvér energiájával, akivel azonosak, és ő segített minket tovább azon a szinten, amiben a testvére megrekedt. Most is kapcsolódunk egy-szívben vagyunk vele és a párjával, és közösen teremtjük a haladást ebből az irányból, hogy a fizikai síkig szétválhassunk végre.


Majd a szellemi társamnak is bejött egy eredettársa, akivel azonosak, és ő is segített abban, hogy a köztünk lévő még távol tartó polárisból vagy duálisból hozott rétegek leválhassanak, mint elválasztó részek, és ne vetüljön semmi közénk, ami téves leválasztódás, és nem valós köztünk.


Most itt tartunk, és bizony ez is rezeg ebben a házban.


A hullámvarázs indulása előtt együtt dolgoztunk itt, és eljutottunk a kristályminőségben, a krisztusi minőségben,  sőt még beljebb kozmikus minőségben a „tékozló fiú hazatér” energiáig a fiúkkal.


A megbocsájtó, kiengesztelő, felbomló  fájdalom energiájáig, ahol a fiú hazatér vissza a szívbe anyához, és a férfi a nőhöz, de még kijjebb nyitva mindenki gyermekként visszatér a kozmikus anyához, haza, hazatalálás, otthon.


Utána indult el a Haza felé haladás energiája, amiben most is vagyunk, utána mentünk együtt 444 méter magasra, a Börzsönybe anya-korona csakrájához, és jött be az információja az egész hazafelé vezető útnak…


Ezt sokan nem értik, de rettentő sokat, sok évet dolgoztunk mind ezen, akik ebben tudatosak voltunk, így a szellemi társammal is többek között.


Ennek a hazafelé vezető Útnak virtuális felülete a SzívTudat Központ, a virtuális Otthon, ez a fizikai ház pedig, egy fizikai vetülete ugyan ennek.


Ami egy KAPU, itt van egy kapu ami kiépült… és ÉL, és a vihar óta ki is nyílt.


Előtte pár héttel már megjelent a dupla szivárvány, a kapu túl oldalán ott a forrás, ahova már többeket elvittem.


Minden szimbolikus, és minden kivetül ide amolyan vetített moziként, valósan megélhetően is.


most itt tartok…


 


hamarosan folytatom az ingatlan Energetikai értékelésével...

 
 
1 db hozzászólás

    sárkány szelidítés :)

BLOG | 2014-08-05 13:13  

Az előző bejegyzésemben sárkányként beszéltem saját árnyoldalamról. Hát ma igazából megmutatta magát:


Shana küldött egy e-mailt, hogy hívjam fel és beszéljek az én "sárkányaimról". Innentől bemásolom a levelezésünk:


Drága Shana! Szívesen felhívlak, de nem igazán tudok mit mondani róla. Egyszerűen így neveztem el (nyílván valaha hallottam, olvastam róla...) az árnyoldalamat, mindazt amit eddig nem tudtam , akartam meglátni :)

 

huhh... Ági.. ennek amit msot írtál, volt egy nagyon erős energiaelszívó energiája...
 

huhh...

 

szabályosan húztad ki vele az energiát az erőközpontomból beakaszkodva...

 

Te tudsz erről, hogyan működsz?

 

huhh...

ezt még ki kell lélegeznem magamból...

 

Ez egy eszméletlen erős MENTÁLIS-3-as csakrás életenergia elszívó működési mód...

 

JAAJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ.....nem ezt nem tudom, látom....de most megrettentem...mindig attól féltem, hogy én igazából rossz vagyok....féltem a tisztánlátóktól, mesterektől...hogy ők meglátják, hogy én ki is vagyok valójában és kiderül, hogy nem is vagyok jó....



 

Átlélegeztem magam a kétségbeesésen és önsajnálaton, aztán jött a gondolat, hogy "sárkányt akartam" hát tessék...Kértem az önvalóm, hogy segítsen meglátnom ezt a működési mintát.
 Azt tudtam, láttam, hogy nagyon kicsinek, erőtlennek éltem meg magam és másoktól szedtem az energiát a figyelmen keresztül vagy akár a segítő identitáson keresztül.
 Próbálok beleérezni abba, amit írtam...nem látom tisztán, mélyen....lekicsinylem magam és ebből próbálok energiát nyerni?

Nem tudok, merek most segítséget kérni tőled....

Ma pont ezen filozofáltam, próbáltam megfejteni, hogyan lehet jól segíteni másoknak, hogy ne nyomjam össze őket és most az a kérdés bennem, hogyan lehet úgy segítséget kérni, hogy ne nyomjam össze magam ill. ne szívjak el energiát mástól???

 

nah.. MOST teljesen tiszta voltál... ezekben a sorokban semmilyen elszívó és lenyomó sem volt... ez TISZTA volt...
 

őszinte...

 

az elsőben pedig az volt... figyelj:

 

szííííveseeeeeen  seeeeeegííííítek...., (nyúlós, poláris, megmentős....) ,

DE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (ennek ez volt az energiája)

nem igazán tudok mit mondani róla. (vagyis nem segítettél semmit, nem mondtál semmi valósat ami tényleges segítség lett volna, amiért, és amire kértelek.)

aztán már, ahogy elhúztad a szívesen segítek mézesmadzagot, és magad irányába fordítottad az energiát, már magadról beszéltél, szintén látszatra, mert semmilyen valós, használható, összeadódó, másikat segítő információ nincs benne:

Egyszerűen így neveztem el (nyílván valaha hallottam, olvastam róla...). Bammm.. lezáró, még mindig magadnál tartó energiával... 

és aztán még viszel magad irányába egy kis energiát:


 az árnyoldalamat, mindazt amit eddig nem tudtam , akartam meglátni :)

 


ehhez képest amit most írtál:


 

 

"JAAJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ.....nem ezt nem tudom, látom....de most megrettentem...mindig attól féltem, hogy én igazából rossz vagyok....féltem a tisztánlátóktól, mesterektől...hogy ők meglátják, hogy én ki is vagyok valójában és kiderül, hogy nem is vagyok jó...."

 


nah, ez valós, igaz.. őszinte... és ez mindenkinek ismerős lehet, és segítség, mikor Te kimered mondani azt a félelmet, ami benned volt eddig rejtve, és ami helyett ment a maszatolás energia párbeszéd előtte, amolyan felszínes, lebegős, mondok valamit, még sem mondok semmit...... :)

 

és utána ez meg már a gyakorlati, praktikus TANÍTÁS segítség, hogyan is csináltad valósan, és abból mit lehet felismerni:





"Átlélegeztem magam a kétségbeesésen és önsajnálaton, aztán jött a gondolat, hogy "sárkányt akartam" hát tessék...Kértem az önvalóm, hogy segítsen meglátnom ezt a működési mintát.
 Azt tudtam, láttam, hogy nagyon kicsinek, erőtlennek éltem meg magam és másoktól szedtem az energiát a figyelmen keresztül vagy akár a segítő identitáson keresztül.
 Próbálok beleérezni abba, amit írtam...nem látom tisztán, mélyen....lekicsinylem magam és ebből próbálok energiát nyerni? 

Nem tudok, merek most segítséget kérni tőled....

Ma pont ezen filozofáltam, próbáltam megfejteni, hogyan lehet jól segíteni másoknak, hogy ne nyomjam össze őket és most az a kérdés bennem, hogyan lehet úgy segítséget kérni, hogy ne nyomjam össze magam ill. ne szívjak el energiát mástól???"


 

 


nagyon jó!

 

Na erre hoztuk létre a SzívTudat Központ körfórumát, hogy ez ne csak neked menjen, mert az pazarlás lenne az ÉLET az összeadódó teremtés, és létezés szempontjából, ha ezt csak te kapnád, ezért rakjuk kik, és osztjuk meg mindenkivel, hogy mindenki hozzájusson, és mindenkinek segítség legyen, és az visszafordulva minket is segít, hogy haladjunk. Ez egy tiszta kör. Így. Legalább is a mi oldalunkról... :)

 

ezt kérlek Te rakd ki.. mert akkor lesz igazán őszinte, tiszta és valós.. ha ezt te is érzed így, és fel is vállalod...

 

Klassz vagy.. :)

 

Shana

 

Kiraktam, megosztottam :)

 

Kicsit még beleszíneztem (bocsi, be tudok menni a háttérből, szerkeszteni... és ezzel most talán még a szerves-egyben kommunikációt is gyakorlatozzuk kicsit...) Ölellek Shana...

 

Klasszak voltunk EGYÜTT :)



 
 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-08-05 08:24  

Új értelmet, mélységet kapnak jól ismert mondatok, mint pl. Az élet minden perce ajándék.


Ezt könnyű elfogadni miközben jó dolgok történnek velünk, de eddig a fájdalomban, félelemben...nem tudtam ezt felfedezni. Most viszont azt gondolom , hogy pont ezek azok a pillanatok amik a legnagyobb ajándékok önmagam számára, mert általa önmagamra láthatok, arra ahogyan működök, a "sárkányaimra" (azaz árnyoldalaimra ) és ahogy Shana mondta "ahova a Tudat fénye bevilágít, az eltűnik " :) Ez a megváltás útja, az elengedésé, átalakulásé <3

 
 

   

BLOG | 2014-08-04 23:16  

Fontosnak tartom, hogy ne csak a sikereimről, hanem a kudarcaimból (vagyis, amit annak éltem meg ) írjak. Addig könnyű békésnek és harmónikusnak lenni míg magam vagyok itthon vagy kint az erdőben...bár pont ma még így is történt valami :)


A Normafánál sétálgattam, élveztem a csendet, a Nap melegét , az erdő illatát...egy idő után úgy döntöttem letérek a szélesebb ösvényről egy kevésbé járt útra...pár métert mentem, amikor hatalmas reccsenéssel olyan 10-12m magasról letört egy ág és beleállt a földbe tőlem pár méterre....Nagyon megijedtem, főleg azután tört rám a félelem, mikor tudatosult bennem, hogy mi történhetett volna, ha történetesen alatta állok...Feltettem magamnak a kérdést, hogy ez vajon mit jelent számomra, hiszen ÉN vetítettem ki ezt a történetet önmagam számára. Elsőre az jött, hogy visszaforduljak, ne menjek tovább arra. Aztán hazafelé az a gondolat jött, hogy igazából a puszta tény az az, hogy letört egy ág, jelentést én adtam neki....és akár teljesen másképp is megélhettem volna. Igazából így van ez mindennel az életben :)


Ma este egy gyönyörűséges koncertre mentem. Kíváncsi voltam, hogy emberek között (volt néhány ismerősöm is ) hogyan tudom megőrizni a tudatosságomat? Hihetetlen volt látnom, tapasztalnom, hogy mennyire autómatikusan a régi rendszer lépett működésbe: a figyelmem kifelé írányult és elkezdtem szerepet játszani...belépett a megfelelési kényszerem, ami a szép, jó, kedves Ági szerepet mutatta kifelé. Persze mindezt már ott is láttam. Amint tehettem a figyelmemet igyekeztem befelé irányítani, tudatosan lélegezni, elengedni és beengedni azt, aki valóban én vagyok...Nagyon nehezen ment az elengedés, annyira erős volt bennem a kontroll....Elsőként kudarcnak éltem meg, aztán jött az a gondolat, hogy nincs más dolgom ezzel sem, mint elfogadni most ezt így éltem meg, itt tartok és ez így rendben is van...és ezzel vissza is tért a békém :)


 

 
 
1 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-08-03 11:35  

A napokban ajándékozott meg az ÉNem  a következő történettel:


A Filozófusok kertjében jártam (a Gellérthegy oldalában ). Biztosan ismeritek: kör alakban állnak régi nagy filozófusaink, mint Jézus, Lao-ce, Ábrahám...Kitaláltam, hogy beülök ebbe a körbe és csukott szemmel próbáltam érzékelni...intenzív melegség érzetem volt és mintha egy gömb burokban lettem volna....sajnos ennél mélyebbre nem jutottam mert, először is megjelentek a gyerekek, akik Ábrahámot csúszdának használták :)), aztán pedig egy férfi , aki magát idegenvezetőnek nevezte-néhány emberrel. Ez a férfi elkezdett kigúnyolni engem és együtt nevettek a többiekkel rajtam, amiért bent ültem a szoborpark közepén....Fúúúúúúú, az az érzés, ami akkor ott rám tört...nagyon intenzív szégyen érzet...könnyek gyűltek a szemembe és elmenekültem onnan. Néhány mély lélegzet után ránéztem, hogy mi is játszódott le bennem és megláttam, hogy mennyire félek nevetségessé válni és ez az, ami megakadályozott idáig abban, hogy felvállaljam magam, megmutassam valódi önmagam. Nem véletlen kerültem ebbe a helyzetbe, mert az a szándékom, hogy átlátszó legyek, teljesen őszinte, hű önmagamhoz, aki bátran felvállalja önmagát mindig, minden helyzetben. Hálás vagyok a tapasztalásért, mert ezáltal megláttam egy akadályt, ami utamban állt :)


Ezek után elmondok valamit, amiért lehet sokan ki fogtok nevetni, de most már nem zavar :)) ( azért itt a gyomrom tájékán megjelent a szokásos félelem érzet , most hogy írok :))


Még télen kezdődött, amikor észrevettem, hogy munkába menet van egy nagy szívecske formájú befagyott víztócsa. Nap mint nap gyönyörködtem benne és mindig mosolyra húzódott a szám, mikor megláttam. Ahogy tavaszodott ebben a formában az esővíz állt. Aztán elkezdtem észrevenni szív formájú felhőket, egyre többször láttam ilyet. Akkor az az érzésem támadt, hogy ezek nekem szólnak és a számomra szóló üzenetük, hogy szeretve vagyok és soha nem vagyok egyedül <3 Most már körbevesznek a szívecskék mindig mindenhol: kisebb-nagyobb kövek formájában, vagy az út repedésében, az árnyék által, virágszirom formájában, az almán a piros folt, olajfolt az úton...tényleg, mindig-mindenhol meglátom őket. Ezek számomra útjelzők. Tudom, hogy ezt mind én (=ÉN) vetítem ki magamnak (teszem oda). Csodálom saját teremtő erőmet és ez persze megerősít abban, hogy én teremtem a saját világom. Úgyhogy ÉBRESZTŐ!!!! Az üzenet önmagamnak: használd az erődet és állítsd a szeretet szolgálatába!!!! :)



 
 
2 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-08-02 09:24  
Shana

Zsuzsi-Tuli osztotta meg a facén... 


Orbán Viktor fiatalon magáról beszél 5 percben,.,


https://www.youtube.com/watch?v=HydCOeQhJUc


 


és most valami nagyon furát érzek, hogy megnéztem.. meg kéne kérni az eredetnevét... mert nagyon érzem...


 


és már érhető is, miért vagyunk ilyen központosított, agresszív-rendőrállam-kontroll alatt tartva...


 Hát ilyen apu mintával mégis mit vetítene egy személyiség program?


most csak ide rakom ezt..., hogy el ne tűnjön...


ebbe bele fogok menni.. Itt az IDEJE, mivel Zsuzsi iderakta..  


figyelek!


 

 
 

   

BLOG | 2014-08-01 22:12  

Felismerek- elengedek :)


10 napja találkoztam Shanával. Akkor azt szerettem volna, ha legalább egy kis rést üt azon a burkon, amiben voltam, hogy egy kis fény bejöhessen, hogy legalább lássam az irányt....Nos nem egy kis rést ütött, hanem kinyílt egy hatalmas kapu, amin keresztül ömlik a fény és betölt, eláraszt... :)


Figyelmem egyre több dologra kiterjed, nemcsak a körülöttem lévő embereket, helyzeteket, hanem az érzéseimet, reakcióimat, gondolataimat is észlelem (már amikor észlelem :))


Piacon jártam, gyönyörű almát vettem. Fogtam a kezemben és teljesen beteltem tökéletes szépségével. Beleharaptam és élveztem ahogy az édes-savanyú íz szétárad a számban...aztán már csak azt vettem észre, hogy az almacsutkánál tartok....Nos pont ugyanígy maradok le az életemről, mint ennek az almának az élvezetéről. Hogy hol voltam közben....hmmm???? DE legalább az első falatnál jelen voltam :D


Csütörtök esti találkozóra szerettem volna vinni valamit, de nem akartam cipekedni. Szeretem a "véletleneket" (ami egyébként megnövekedett az utóbbi időben az életemben ) mert úgy adódott, hogy a cél állomás közelében egy zöldséges volt és gyönyörű dinnyék kínálták magukat. Megfordult a fejemben, hogy vihetnék dinnyét, de tovább mentem. Rossz érzésem volt a kihagyott lehetőség miatt így visszafordultam és vettem egy dinnyét, és immár jó érzésekkel folytattam az utam :)


Azért írom le ezeket az apró, pici élethelyzeteket, mert így emberibb , kézzelfoghatóbb az a szó, hogy jelenlét, tudatosság. Idáig gondot okozott az elmélet megélése, lehozatala a Földre a hétköznapjaimba és most ez a folyamat elindult :)


 


 


 

 
 
3 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-07-30 09:02  

Csak azt láthatom, amiről hiszem, hogy láthatom. Addig, amíg nem tudok valamiről, nem is tud megjelenni a világomban . Most, hogy tudok róla már nem tudok úgy élni mintha nem lenne :)


Eddig a "kicsi" én tudatában (annak képességei, hitei, meggyőződései alapján) éltem, most, hogy tudatában vagyok a "nagy" ÉN minőségeinek szeretném ennek tudatában élni az életem. A gyakorlatban ez most úgy néz ki, hogy elsőként még a szokásos régi reakcióim működnek (érzem a gyomrom összehúzódását, az adott érzelem megjelenését mint pl. félelem, szégyen, aggódás...) , Mindennek tudatában vagyok, majd veszek néhány mély lélegzetet amivel elengedem a bennem lévő érzést és átadom magam az Isteni Önvalómnak, hogy azon a minőségen keresztül tapasztaljam meg az adott dolgot. Minden alkalommal felszabadító a "nagy" ÉN nézőpontjából rálátni az eseményre, mert megértés és elfogadás születik bennem :)

 
 
22 db hozzászólás
1 db hozzászólás
2 db hozzászólás

   

BLOG | 2014-07-27 10:23  

Nagy bizonytalanság volt-van bennem, hogy hogyan tovább? A vetített kép még mindig ugyanaz, mint tegnap, tegnapelőtt....Aztán rájöttem immár sokadszorra, hogy a körülmények, helyzetek azok, amik (leginkább korábban elindított teremtésköreim eredményei :)) amit most tehetek, hogy elfogadom létezésüket (nem állok ellen), felelősséget vállalok értük (az én teremtményeim), megélem őket és továbblépek. A változás lehetőségét abban látom, hogy hogyan élem meg? A régi nézőpontból (a "kicsi Ági ") szemén keresztül vagy az Én (a "nagy Ági") keresztül.


Tegnap este koncerten voltam. Az emberek többsége nem egyedül megy koncertre, hanem a barátaival, kedvesével...Én mint oly sokszor idáig megint egyedül voltam. Az egyedüllétet is meg lehet élni többféleképpen. A több óra alatt hullámzott bennem a magány és a "boldogan vagyok önmagam" érzése..azt hiszem a magány érzés győzött végül is :(  Már korábban kapott üzenet erre:" A magány érzés is illúzió, amit arra használunk, hogy más illúziókat kergessünk."

 
 

   

BLOG | 2014-07-25 22:42  

Ma két tapasztalásom is volt azzal kapcsolatban, hogy hogy is állok a kontrollal? (Ugye a cél az volna, hogy képes legyek elengedni az irányítást és át tudjam adni, azaz oda tudjam adni magam  a valódi ÉNemnek.)


Amikor csak tehetem kimegyek a természetbe, mert ott otthon érzem magam. Feltölt, ellazít. Szeretem az erdő csendjét , békéjét. Ott minden olyan egyértelmű: minden éli önmagát. Ma is így történt. A Látóhegy oldalán egy sziklán ücsörögtem.Az a gondolat jutott eszembe, hogy csak azt tudom megtapasztalni, amiről elhiszem. Tehát addig, amíg nem tudtam "finomabb" minőségeimről, addig ugye meg sem tapasztalhattam őket. De most, hogy tudok róla szeretném érezni, kapcsolódni hozzá.Beszéltem a "rendszeremhez" (ezt Shanától tanultam :), hogy nyugodtan megengedhetem magamnak, biztonságos, hiszen önmagam részeivel szeretnék kapcsolódni (ugyanis a régi program szerint félek az ismeretlentől).  Eleinte nyitott szemmel figyeltem a tájat, a körülöttem zajló életet: pillangók reptét, méhek zümmögését...Próbáltam ítélkezés mentesen jelen lenni, csak figyelni és észlelni. Egy idő után becsuktam a szemem és figyelmem kiterjesztettem a hangokra, majd a testérzetekre: éreztem a Nap melegét, a szél simogatását, a legyek csiklandozását..Az érzékelést próbáltam finomítani a testemet körülvevő közvetlen térre. Finom bizsergést éreztem, meleg hullámokat...Egy idő után azt vettem észre, hogy feszült figyelemmel próbálom kontrollálni a folyamatot, ami persze csak akkor történhet meg, ha beleengedem magam... :)


A másik történetem: este Szívtánc nevet viselő programra mentem, ami úgy volt meghírdetve, hogy improvizatív szabad tánc élő zenére. Ezt a műfajt szeretem, itt már egyre inkább képes vagyok kontroll nélküli mozgásra.Nem kell senkire és semmire sem figyelnem, mozoghatok, ahogy jól esik.Tetszett, hogy a hangunkkal is játszottunk....A baj akkor kezdődött mikor elkezdtünk egymással kapcsolódni...olyankor ugye  rá kell hangolódni a másikra, elengedni az irányítást..na ez nekem nem megy:rögtön elbizonytalanodom, kiszolgáltatottnak érzem magam, nem tudom mi fog történni, feszült leszek...Ez bizony  a régi minta...


Mi a tanulság? Talán csak annyi, hogy legalább látom hol is tartok :)


Az új mantrám: "Megadom magam" :)

 
 

    Külső-Belső Gyümölcsöm szüretelése. Hogyan tör be az Élet a 3.d-ben a tudati cellácskánkba.. :)

BLOG | 2014-07-24 13:45  
Shana

Tavaly ültettem ezt a gyönyörűséget,


500Ft-ért vettem, egy picurka vesszőt...


Mivel a világomban minden engem tükröz, magamat olvasom vissza mindenből odakint, így az általam tudatosan, információval ellátva ültetett növényeim meg még több üzenetet, visszacsatolást hordoznak rólam, a belső folyamataimról, mivel hol tartok.


Ez az, amikor szellemmel és tudatossággal átitatott minden anyagi élő és élettelen körülöttem.


A bennem lévő varázs-mágus így működik, mindenből tudok olvasni, ha előtte tudatosítom, mit is mutasson nekem magamról.


 


Néztem már korábban tudatosan beültetett ikervirágokon keresztül például a férfi-női részeimet, több körben száradtak ki, és adták meg magukat az enyészetnek, mikor lejárt annak a kapcsolatnak az ideje. wink


 


Most jól látható, hogy beérett az első gyümölcsöm kívül és belül, amit már szüretelhetek.


A belső érés nem tavaly kezdődött, de legalább 9 éve, több körben, ciklusban... 


Most viszont már kívül-belül megjelenik, így is úgy is.



 


A másik móka, és szimbólum:


2012-ben Münchenben a Kryon fesztiválon kaptam két álmot. Az egyik álom amúgy alapját képezte a spirituális-biznisz kollektív tudati folyosó képnek is, azt a részét sok hónapon keresztül kaptam, szültem, mindig egyre több részletet meglátva belőle. De most egy másik részét mutatnám meg az álomnak, ami megjelent most itt az időben, és tudom, hogy ez mit is jelent számomra, hova értem el a saját történetemben.


A tudatos álomkép az volt, hogy egy sok emeletes panel kocka háznak látszó építményben egy kocka cellában-szobában laktam a volt párommal, egyben jöttünk be ide. Tudtam már az álomban is, hogy ez ezt a dimenziót szemlélteti, ahogy beálmodtuk, befókuszáltuk ide magunkat a valódi 5.dimenziós tudatsíkunkról.


Ketten kaptunk egy tudati cellácskát, és egy ágyunk volt, ami egyszemélyes volt. Ahhoz, hogy elférjünk, a párom széket húzott az ágyhoz, és arra raktuk a lelógó lábainkat. A szék is megjelent az időben egy ponton valóságosan is, mikor már végleg elköltözött a közös terünkből,- mivel tényleg kicsi lett kettőnk tudatának és szellemének a közös tér-, és elvitte az összes bútort, és újra kellett vennem ebédlő asztalt székekkel. Majd megjelent egy alkalommal és ő maga segített a székek összeszerelésében. Akkor bevillant az álom, és visszacsatolt magára, hol is tartok az előre bevetített szimbólumaimmal a történetben.


A cellánk egy folyosóra nyílt, ahol sokan rohangáltak, és mindenki kereste vagy a saját tudati-celláját, vagy másokhoz ment be, nyitogatott be, rövidebb-hosszabb időre.


Megjelent egy akkori barátnőféle is az álomban, aki benyitott hozzánk is, immár többedszer, és csak annyit mondtam neki, hogy


"drágám, nem, nem, ez nem a te szobád, ne másolj már senkit, mert az nem te vagy, menj már, keresd már meg a te saját cellácskádat, mert az addig üresen vár téged..."


A lány tényleg arról volt híres, hogy fogalma nem volt saját magáról, és sok-sok helyre járkált, sok embert másolgatott, hogy valakinek érezze magát. Aztán persze, mindenhonnan továbbrándult, hiszen azok nem voltak valódiak benne.


A cellácskánk ablaka faltól falig ablak volt, és kívülről ez úgy látszott, hogy a nagyobb részeim, aki én valójában vagyok, és ide nem fért be, az onnan, mint egy üvegkalitkát nézte, és azon keresztül figyelte az egész történetet. De abból a nézőpontomból nem csak a saját kalitkámat, cellácskámat láttam, hanem az egész kocka-panel ház minden ablakát, amolyan sok képernyős moziként. Tehát akik bent voltak a cellácskájukban, azokra ugyan úgy ráláttam, vagy láttam, hogy ki kihez ment át, ki hol járkál, szaladgál.


Ennek az üvegablaknak volt fent egy bukóablak része, ami egyszer csak kicsapódott, és a kinti eszméletlen burjánzó természet, dús, zsenge növényzet, indák, húsos levelek elkezdtek betüremkedni rajta. Próbáltuk visszazárni, de nem sikerült, egész egyszerűen betört az élet a közös tudati cellánkba, immár visszafordíthatatlanul.


Aztán folytatódott még ez a képsor, de ott még nem tartunk a történetben...


Most viszont ennek szimbóluma jelezte magát, hogy bizony itt tartok, és ez így mutatkozott meg a kettőnk közös terében a fizikai síkon:



 


Ugyan itt a 3.d-ben kissé szolidabban tör befelé, és nem is az ablakon, hanem az ajtón, de magától bejött ez a drága futónövény, kúszik, mászik befelé, és mivel felismertem benne a saját magamnak odarakott üzenetet, hogy hol is tartok, így nincs szívem megállítani ezt az életet, ahogy utat tör magának kintről befelé...


a Természet, az ÉLET utat tör magának immár megállíthatatlanulwink


 


 

 
 

   

BLOG | 2014-07-24 12:20  

Sziasztok!


Életem első blogja :) Azt sem tudom hol kezdjem..? Igazából elsősorban magamért írom és ha ezzel másoknak is tudok adni, az bónusz ajándék :)


Átalakulás címet adtam a blogomnak, mert azt a folyamatot szeretném rögzíteni, amin átmegyek az itt és mostból reményeim szerint egy tágabb valóságba vagy inkább egyszerűen csak a valóságba, ahol saját önvalómmal kapcsolódva megélhetem azt, aki valójában vagyok.


Tegnap felkerestem Shanát. Önismereti, spirituális utamat járva eljutottam oda, hogy egyre tisztábban látom a szerepeimet, mintáimat. Tudom, hogy mindezek nem vagyok. Azt kértem tőle, hogy segítsen meglátni, megtapasztalni, hogy ki vagyok valójában, ha mindezek nem?


Tegnap az Ő tudati nézőpontjából jól ráláthattam a saját "játszóteremre", hol? és hogyan? kapcsolódom a mátrixhoz, milyen mintázatok (ellenállások) alapján teremtem világom. Shana megmutatta, hogy milyen valódi minőségeim vannak, amikhez kapcsolódhatok a régi mintákat elengedve.


Az 5 órás közös "munka" után nagyon fáradt voltam . Mély álomba zuhantam és mikor felébredtem, nem tudtam hol vagyok. Ilyet rég nem éltem át.


A fejem fájt és azon pörgött, hogy most hogyan tovább? Mit kellene csinálnom? Egyre kétségbeesettebb lettem, és nőtt bennem a feszültség...Aztán egyszercsak úgy döntöttem, hogy mindezt elengedem, átadom magam az isteni (valódi) énemnek...vettem néhány mély lélegzetet és ezzel béke költözött belém :) Rájöttem, hogy semmit nem kell tennem, hogy belül, ha megszületik az új kapcsolódás akkor magától fog változni a külvilág is :)


Ezzel a békével a szívemben aludtam el. Nagyon intenzív, fájdalmas álmom volt. A kétségbeesés újból rámtört...nagyon egyedül érzem magam...összeomlott a rendszerem és még nincs meg az a biztos pont (itt belül, nem kívül, mert akkor csak egy újabb illúziót teremtenék)...Hmmm, most látom, hogy de mégiscsak kívül kerestem kapaszkodót, hiszen mindezt leírtam Shanának, azzal a hátsó szándékkal, hogy majd Ő segít :) Na de Ő arra buzdított, hogy mindezt írjam le nemcsak a magam üdvéért (hogy visszanézve lássam a lépcsőfokaim, amin keresztül megyek), hanem hogy ezzel másoknak is utat mutassak.


Itt tartok most a történetemben. Újból megjött a válasz önmagamtól: nincs más dolgom, mint megélni azt, ami van. Átadni az irányítást , megadni magam ÖNMAGAMNAK :)


 


 


 


 


 

 
 

    4 éves ciklus zárás Shana módra

BLOG | 2014-07-24 10:33  
Shana

Kin7 Kék Rezonáns Kéz 07.24
--- Állatidomár ---
A Sárga Galaktikus Mag év utolsó napja egy 4 éves ciklus lezárási pontja. 2010 óta ösztöneink figyelmünket igénylő erőállatait gondoztuk és ápoltuk: a csapdába szorult megtévesztetteket, a természetükből kifordítottá idomított vadakat, a házikedvencségre született torzonborz kóborlókat, a nyitva álló kalitkából kiröppenni képtelen „pityuka vagyok” aspektusokat. A mai napon a Kéz energiája sebeiket begyógyítja. Elengedjük, lezárjuk ezt a ciklust, mellyel egyben teret is nyitunk életünkben az új év lehetőségei számára.


Matics Judit


 


Zárás, nagy ciklus összegzés Shana módra:


ciklus indulás 2010.:


24 éves házasságból (poláris történetből) ki-> poláris identitás lebontás, belső gyermek születés


duális kapcsolat indítás, új, közös élettér létrehozás, duális-nagy-lélekszintű részeim integrálása, felismerése, női-férfi részeim kiegyensúlyozása, külső pár leválása, kristálymagba bejutás, teljesség elérése önmagamban.


Ennek átadása, mint kívülről megtartó közeg, ezt megelőzően és közben átadás módjának szülése, formába rendezése, egyre tisztábbá csiszolása, sok rétegben szinten. A fő cél az átadás, megosztás.


Hol volt a legnagyobb elcsúszásom, kibillenésem saját magamból?


A férfi-női részemen. Ahol leginkább megtagadtam magam, feladtam magam, az a férfihoz való kapcsolódásom, a mély szerelembe, mély érzésekbe merülési vágyam, hogy még mélyebb érzéseimen keresztül fedezzem fel önmagam mélységeit, magasságait. /Ismerős lehet a plejádokon belüli Elektra történetből/ Komoly kihívások, fájdalmak, és szépségek duális, fent-lent megtapasztalások.


Megtapasztaltam, majd elhagytam a különböző szerelemben elveszés, feloldódási szintjeimet, és visszatértem önmagamba. Önmagam teljességébe mindig egyre mélyebben és egyre magasabban, egyre stabilabban tértem vissza egy-egy mély-merülés után.


Az összegzés itt olvasható a három szintről: 


Iker-Írás: Poláris-Duális-Kozmikus szintű kapcsolatok-Szerelem Minőségek, Összegzés. Indító írás: Mikor, hol, hogyan értelmezhető a pozitív érzés, öröm, szerelem


Nagylélek szintű emlékezés saját magamra, földtörténeti szinten, csillagtudatosság szinten, majd kozmikus szinten. Forrásba visszajutás a saját belső létrámon, stabilan megtartva saját magam saját magamból felépülve.


Hol volt a szellemi szintű legnagyobb elbillenésem?


A bennem lévő férfi mentálnak való ellenállás, ütközés a női úttal, szellemi szintű egymásnak feszülés, a női képességek, képességeimnek nem elfogadása, a női érzékelésem teljes lenyomása, megnyomorítása, lekicsinylése, hogy a férfi rész érezhesse magát valakinek, a forrástól elszakítottan. Hagytam, és gyógyítottam ezt az elszakított részt, kívül, belül. Belül sikerült egybekerülniük, hogy kívül ez hogyan jelenik meg, majd látjuk. Minden esetre magamban egybe olvadt.


Honnan indultam?


Az anyagi szintről rugaszkodtam el, és a lélek szintemen át jutottam el a saját szellemi forrásomba, a közös Ős-forrásba vissza. Ezt az anyagi síkhoz képest tettem, ahova most visszazárul a kör, önmagába.


A nagy körcilkusról így lehet tovább lépni, ha visszanézünk, összegzünk valósan, és amiket betudtunk zárni, amiből, amilyen tapasztalásból megszületett a kiérlelt eszencia, azt tovább visszük, az lesz az új kör, újabb ciklus stabil alapja, amit még nem sikerült felismerni, bezárni, azt meg nyitva visszük tovább, és azzal bizony majd találkozhatunk újra, egy más módon. Vagy visszük tovább a hozzájuk tartozó szereplő gárdát, ha tudnak velünk jönni, vagy elhagyjuk a szereplőket is, és kapunk helyettük újabbakat, akik már más minőségben mutatják magunk még fel nem ismert, ki nem munkált részeit.


Gyermeki kíváncsisággal várom az újabb történetekbe ágyazott felismeréseket, tapasztalásokat.


Lássuk mit írtunk, mit indítottunk el magunkból, és az hogyan nyilvánul meg...


nálam így...wink


 


és az időzítő leírása szerinti megfogalmazásban:


http://idozito.com/2014/07/24/kin-7-kek-rezonans-kez-07-24/


Kin 7* Kék Rezonáns Kéz* 07. 24


A mai napunk az Önelfogadásról, a kiteljesedésről és a lezárásról szól.
Elérkeztünk a Sárga Galaktikus Mag év utolsó napjához. Ez az év az Önmegvalósítás időszaka volt, mely egy 4 éves ciklus lezárása is egyben. Az elmúlt évben felkutattuk, gondoztuk és ápoltuk a bennünk rejlő készségeket, erőforrásokat, mint valamiféle magokat, melyek mára szépséges virággá fejlődtek ki.


Úgy érzem, hogy hatalmas változások álltak be Mindannyiunk életében. Küzdelmes időszak áll mögöttünk, melyben sebeket is szereztünk, de végül sikereket is arattunk! A mai napon a Kéz energiája lesz segítségünkre, hogy ezeket a sebeket begyógyítsuk, elengedjük az elmúlt év tapasztalásait és lezárjuk mindezt. Váljunk nyitottá és lássuk meg ma az elért eredményeket, a gyönyörű „virágos kertünket” is!


El kell engedjük, le kell zárjuk ezt a ciklust, hogy július 26-án, az Új év, Új lehetőségei kaphassanak teret életünkben! Kapcsolódjunk össze ma a Forrással, hogy feltöltődhessünk misztikus erejével, így újult erővel állhatunk az új éve elébe.


 


Shana-shalala...


 

 
 

    Fordulásban. Ki irányít és honnan? A személyiségek vagy a Mag-od? Kinek is felelünk meg?

BLOG | 2014-07-23 23:13  
Shana

Tegnap esti felismerés és fordulás bennem


Előzmény:


Kiküldtünk egy körlevelet az eredet-MAG testvéreinknek (10 ember), találkozóra invitálva őket.


Mivel nagyon megengedő, mindenkit tisztelő energetikából működök, így hagytuk, hogy feldobjanak időpontot, bízván abban, hogy könnyen megtaláljuk a közös pontot, hisz ha a MAG-ja húzza az embert, akkor hasonló módon rá fognak, fogunk egymásra rezonálni.


Ehhez képest a 10-ből 3-an válaszoltak összesen, és a válaszok is leginkább arról szóltak, hogy kinek mikor nem jó... Ha ez alapján akarnánk összefésülni egy közös találkozót, akkor várhatunk a következő 26 ezer éves ciklus zárásáig is, hátha addigra beérkeznek.surprised


 


Mit is láttam meg?


Hosszú évek óta a legmagasabb perspektíva vezettetésében állok és onnan működöm.


Tehát mindig a jelenben vagyok, és nagyon rugalmasan alakul minden nap, attól függően hogyan alakulnak az energiák. 


 


Mély tisztelettel és belső figyelemmel hangolódom rá minden nap, hogy


"lássuk mi ma a mindenki számára legjobb",


"mi ma a legmagasabb perspektíva, ami mindenkit a leginkább szolgál".


Semmit nem találok ki fejben, mindenben a legfelsőbb "akaratnak" vetem alá magam, tudván, hogy engem is ez fog a leginkább szolgálni, és mindenki mást is.


 


Majd mikor ez megérkezik belém, akkor is rugalmasan engedem, hogy ha mégis változás áll be, akkor legyen más, legyen az ami a leghasznosabb.


Amikor "kliensek" jelentkeztek be hozzám korábban, mindig azt kérdezték, hogy mikor érek rá, mikor tudom őket fogadni.


Én meg csak annyit válaszoltam, hogy mivel a jelenben vagyok, és a jelenben most te jelentél meg, így akár most is jöhetsz. Ekkor általában megtorpant a lelkesedésük, mert arra számítottak, hogy majd valamikor, egyszer, szakítok rájuk egy kis időt, a jövőben.


A következő kérdés ilyenkor az szokott lenni, hogy mivel te vagy nagyon elfoglalt a világodban mindenféle fontosnak látszó dologgal, így mond meg te mikor érsz rá MAG-adra egy kis időre, mikor tudsz saját egyetlen valós magadra egy pici időt szakítani, a nagyon fontos, felépített világodban.


Felfogjuk mit jelent ez?


Hogy ki is diktál ilyenkor bennünk és kinek?


Kinek is engedtem eddig, hogy szórakozzon velünk, helyettünk döntsön?


 


Most fogtam föl, hogy álljon csak meg a menet!!!


 


Kit is udvarolunk ilyenkor körbe, kire is várunk?


Nem a társunkra, nem a valódira, hanem arra, hogy az egó, a téves identitás, a személyiség megengedje nekünk, hogy találkozzunk VALÓSAN magunkkal és egymással.


És én eddig ehhez asszisztáltam!


Hagytam, egy téves megengedő képből kifolyólag, hogy az egó diktálja a valóságot helyettünk!


 


Vagyis, ha nagyon mag-amba nézek, akkor bizony egy megfelelési kényszert működtettem, tévesen, immár saját MAG-amat megtagadva ezzel!


Úúú!!! Micsoda átverés, micsoda hamis működés!


 


Ki az aki nem ér rá, ki az akinek fontos dolgai vannak?


Az egy program, egy hamis személyiség identitás, pont az akit lebontani szeretne az ember, és aki helyette éli a hamis életét, és addig a lelke alszik, a lélekterve, az eredetterve vár, és mindenki más is vár addig.


Hát kedves személyiségek, kedves hamis identitások, most fordítunk a fontossági sorrenden.


Hiszen az egyetlen ami belőletek valós, az az eredetmagotok.


Minden más hamis, illúzió, és nem valós.


Minden olyan kapcsolódás, ami nem az eredetmagban kapcsolódik veled, az nem valós, és minden idő amit arra fordítasz saját valódi, egyetlen valós önmagadtól rabolja el az életidődet.


Mivel egy helyen tudsz csak lenni, egy helyre tudod egyszerre rakni a fókuszt, így különösen nem mindegy, hogy mivel, kivel töltöd az életidődet, és mit tartasz fent, és mit nem csinálsz addig az egyetlen valós módodon.


Lehetséges e, hogy sokféle mátrix emeletre beragadt személyiségekbe tévelygő testvéreinket egy közös helyre és időbe betereljük úgy, hogy a különböző szintű, és saját fontosságukat szem előtt tartó egórészeket próbálunk meg összeegyeztetni?


Nem nem lehetséges.


Ezért megfordítjuk és a kiindulópont a legmagasabb perspektíva lesz, és ha esetleg a személyiség nem ér rá MAG-ára, mert fontosabb dolga van más személyiségekkel inkább, akkor az csak annyit jelent, hogy ő még nem ér rá saját MAg-ára, és számára még saját MAG-a nem fontos annyira mint a külsőbb indentitás kapcsolódásai, programijai, és akkor ő még nem érkezik be mag-ába. Ennyi. 


Mi a tisztelet ön-MAG-unk felé?


Ha fontosabbak a külsőbb kapcsolódások, a külsőbb személyiség találkozások, akkor még nem tiszteli saját MAG-át.


Kinek is felel meg?


Amíg fontosabb egy külsőbb személyiség identitás kapcsolódásnak való megfelelés, ha ahhoz, azokhoz igazítjuk saját MAG-unkat, akkor bizony ezzel eláruljuk azt a MAG-unkat aki mi valójában vagyunk. És más személyiségeknek akarunk ez által megfelelni, nem saját magunknak.


 


Elnézést mindenkitől, de leginkább saját MAG-amtól, hogy én eddig ehhez egy téves megengedő képből kifolyólag asszisztáltam.


Ennek ezennel, ezzel a felismerésemmel vége.


Mivel én be tudok menni a legmélyebb pontomba, ahonnan érzékelhető a Mindenki Számára Legjobb Valóság, így bizony innentől kezdve ezt ki fogom kommunikálni.


Ha valaki képes beleállni, azt jelenti, hogy Ő is a legmagasabb perspektívát, a közös legnagyobb jót választotta velem együtt.


Ha valaki ebbe még képtelen beleállni, akkor az azt jelenti, hogy Ő inkább egy külsőbb, egy téves, hamis indetást választott inkább maga helyett.


És ez így már REND-ben lesz.


Így ez is a helyére kerül.


Így nincs semmi baj azzal, ha valaki még képtelen beállni a legmagasabbjába, hisz ha nincs rá kész, akkor az teljesen rendben van, hogy máshol lesz, még külsőbb kapcsolódásokban inkább.


De magát az alap nézőpontot megfordítottuk ezzel, hogy tudja, hogy hol van a mag-jához képest.


hm...


ide jutottam most Mag-omban... innocent


 


és ehhez ebben a percben érkezett meg ez az írás, ami megerősít Mag-amban:


A szeretet királyi ereje (Veres Mónika)


 


 


Úgy hogy mostantól lesz lehetőség, hogy Ti is gyakorolhassátok a legmagasabb oktávotokat, hogy milyen érzés az egót, a személyiséget egy kicsit feladni azért, hogy önmagatokra áldozatok, hogy önmagatokkal legyetek együtt, olyan közegben, olyan társsal, aki már szintén bent van magában...


tehát lesznek alkalmak amikor élőben közös mag-ba, közös szívbe kapcsolódhatunk, és amikor minden figyelmet csak saját magatokra szánhattok, velem együtt.


szülök.. wink


 


Láttam egy reakciót a fenti írásra:


"Hú, Shana, ez ütött..."


Mi az ütés?


Ki hol érez, érzékel ütést?


Ahol a határa van, ahol már nem áteresztő, ahol lezárja magát, ott van az ütés pontja, felülete...


Ki üt ilyenkor?


Nem az, akinek az információja fennakad rajtad, hanem az aki lehatárolja magát az információval szemben, az bizony saját magát üti meg a saját határán (mentális fala határán verődik vissza saját magára)


 


 


 


 


 


 


 


 


 

 
 

    Mi van a technikán túl? Hogyan tudood a problémákat feloldani?

BLOG | 2014-07-23 09:45  
Shana

Mi van a technikán túl?


Te magad vagy!


Mi adja a megoldást?


A Mag-oldás.


Hogyan?


Egyedien. Mindig máshogyan.


Miért?


Mert feszít, mert borít, mert nyom, mert húz, mert fáj, mert üt... stb...


Mikor?


Mindig akkor, mikor az adott helyzetben vagy a jelenben.


------------


Na ezért nem működnek a technikák, mert ha arra rakod a figyelmet, ott nincs jelen a probléma,


csak a probléma megoldásának akarása, ami maga tartja fent a problémát.


------------


 

 
 

    II. Összeadódás azonos eredet névvel bíróknál vázlat

BLOG | 2014-07-22 16:23  
Shana

A minta példát a Selinákon keresztül mutatjuk meg:


 


Kik a Selinák?


Jézus-Lady Nada (Mária Magdolna) krisztusi frekvenciás eredettestvérek, immár 13-an ismertek magukra.


 


Velem, Shanaként az elmúlt 2-3 évben majd a fele kapcsolódott már, és dolgoztam velük egymástól függetlenül, így igen jó rálátásom van mindegyikükre egyénenként(az egyéni történetükre)  és összeadódóan is.


 


Mit jelent ez, kik ők így együtt?


Azonos eredetnévhez tartozó lélekrészek, külön álló testben.


Mind egyedi résszel, részképességekkel születtek be,  jöttek be, és amikor ezek a részképességeik, feladatrészeik összeadódnak, akkor bizony sokkal többek lesznek mind, de nem csak ők, hanem mindenki.


 


Shana minőség hogyan kapcsolódik hozzájuk?


Lady Nada (Mária Magdolna) szintén Merlin energiáján belül van, vagyis nekem amolyan testvér, nővér energiám.


Így Shana minőség mint egy amolyan "kozmikus nagynéni" energetikai szerepet tölt be a Selináknál. Érzem őket, bennem vannak mind, rájuk látok, egyben látom és érzem őket a szívemben, és az energiatestemben.


 


Pár hónapja felvázolásra került, hogyan lehetséges az összeadódásuk valósan energetikailag.


Azon kívül elindult a közös munka velük, hogy milyen az, amikor megtalálják a helyüket egymáshoz képest, és összadódottan dolgoznak akár egyénen, akár csoportokon, közösségeken.


ebből olvashattok részletet innen http://szivtudatkozpont.hu/blog.php?id=1404882277654:


előző részlet a Selinákról:


Ki hiszi magát egyedinek?


Az a forma, az a test, amiben most jelen vagy.


Az csak egy ici-pici része a valódidnak.


És (ahogy már láthatjátok)  bizony sok testben jöttünk le, mert egy test-egy élet szintjére képtelenség lett volna beszuszakolni sokaknak a teljes nagy történetüket, hogy átfuttassák, emlékezzenek, felgöngyöljék, kiegyenlítsenek, és lezárják, bezárják.


A képességeket mögötte és belőle kiérleljék, kinyissák, megéljék, és majd összeadják!


És így érkeztünk el valósan oda, hogy mit is jelent az Egy-Test, Egy-Lény Együttműködése.


Első körben saját magad részeivel működsz együtt, és adod össze magad és a képességeiteket, egymásnak át, hogy kiegyenlítődjetek, összeadódjatok.


És akkor majd igazán nagy csodát fogtok látni (amiből már láttunk pici megnyilvánult részeket, ahogy mondjuk 3 Jézus-Mária Magdolna kozmikus szülő gyermek Selinák bizony körbeálltak, körbe vettek egy fiút, és ahogy megtalálták a térben a helyüket körülötte, és én meg szintén ebben is a valódi feladatomat tettem, hogy kívülről irányítsam a történést, eszméletlen gyorsított módon, Hatalmas összeadódott Kegyelem, Szeretet, Szándék,Akarat Igazság és Törvény 4 pillér energiatér aktiválódott körülötte (ami az övé, csak eddig nem tudott róla, nem emlékezett rá), és olyan gyorsan tűnt el egy hatalmas gólem része (akinek eddig hitte magát, amibe kihelyezte magából a bizalmat, majd átadta maga felett a hatalmát) , és gyorsan kapcsolt át és kezdett kiteljesedni az, aki ő valójában (mondjuk is ki, Nama’Ba’Ronis egyik emberi testben lévő része), hogy öröm volt nézni.


Hogyan történt?


Gyorsan, kíméletesen, valósan, szeretetteljesen, könnyedén, egyszerűen. Pont annyi történt vele és a többiekkel is, amennyit elbírt.


Mi volt a szűk keresztmetszet, ameddig haladni tudtunk?


A test.


A lélek és az elme az bírta, hiszen ideje sem volt felfogni mi is történik vele. Addig mentünk, ami a test határa volt. Amennyit elbírt ebből a változásból, átalakulásból, visszakapcsolódásból saját maga Teljességére.


Mi történik még ilyenkor, ha egy testnyi lélekrésszel ekkora változás történik?


Az bizony kihat a többi részére is, másik testben lévő részére. Ha nem tud róla ez a része akkor is történik vele, hiszen részei egymásnak. Ezt fogja úgy érzékelni, hogy valami történt vele, amit már megint nem ért, mert látszólag nem tett semmit....


 


a vázlat, hogyan történik az összeadódódásuk energetikailag:


 




 



 


folytatás hamarosan...

 
 

    I. Összeadódás tapasztalás szándék elindítása

BLOG | 2014-07-22 10:48  
Shana

pár hónappal ez előtt írtam egyik hajnalban magamnak:


 


Ami megjelenik benned, a fejedben, hogy tedd meg, engedd el, hagyd abba, zárd le, és ellenállsz neki, NE HALOGASD, mert közben amire vársz a másik oldalon, az addig nem tud megtörténni.


Kicsi ellenállással szembenézés, kicsi nem kedvelt, halogatás dolog megcselekvése által lesz hely arra, hogy bejöjjön a tapasztalás szintjére, amire vársz.


Tehát nincs olyan önmagában, hogy te kész vagy, és te csak vársz, várod, hogy a társak beérkezzenek.


 


Van ennek egy tágabb oktávja is:


Amikor mindenki a másikra vár, hogy majd megtörténik egy nagyobb, globálisabb összkép változás.


Sokan úgy érzik, hogy ők mindent megtesznek a változásért, de az alvók miatt, meg sok-sok mások miatt nem történik meg.


Ezt már többször leírtam, hogy van egy szint, ameddig lehet egyedül haladni önmagunkban, de utána viszont ha nem emelődünk át a közösségi szintünkre, és kezdjük el az együttműködő teremtést, akkor megrekedés van.


Ha képesek vagyunk kinyílni, és azt hozzáadni magunkból a közösséghez amink jelen pillanatban van, legyen az bármi, akár


anyagi (ingó, ingatlan),


lelki értékeink,


szellemi értékeink,


amíg azt nem nyitjuk ki a mások felé, amíg azt zárva tartjuk mások elől, és csak a külső felületünkön kapcsolódunk, de aztán visszamegyünk a saját kis zárt gömbvalóságunkba, addig nincs együttműködés.


A gömbvalóságunk egy zárt világunk, a személyiségkapcsolódásaink zárt világa.


Sokan nem tudják megkülönböztetni a személyiség kapcsolódásokat, amiket elhagyni kéne, amikről leválni kéne, amiket megnyitni kéne, és a mélyebb kapcsolódások közötti különbséget.


Úgy látom több éve a társaimat, akik hozzám jönnek, hogy olyankor kijön, átjön hozzám, az én valóságomba, arra az időre ott hagyja  saját maga kis zárt vetített valóságát, majd ha itt megkapta a magáét, akkor szépen visszamegy ugyan úgy a saját kis bugyrába, és visszazárul.


Még senkit nem láttam, aki valósan megnyitotta volna saját eddigi vetített gömbjét, és kapcsolódásait felém valósan.Tehát ilyen formában mindenki csak innen vesz el, azt haza viszi, és megtartja magának. Ezért vagy fizetett nekem korábban, ha terapeuta-kliens kapcsolódásban jött át hozzám, vagy ha bármi más, eddig ismert kapcsolódási módokban, mondjuk nevezzük "barátnak", párnak", stb... nevezett kapcsolódásban, akkor csak simán vette, vitte, amennyit elbírt, amíg nem telítődött, de mivel semmit nem adott ki visszafelé magából, így egy idő után tele lett, és akkor azzal elment, és visszazárult.


Még nincs olyan valós tapasztalásom, hogy ugyan úgy megnyílik valaki, és az egész világát megnyitja rám, és összenyitjuk a két világunkat. 


Miből látszik, hogy összenyílik e két világ, két vetítés, két valóság?


Abból, hogy láthatóan megmozdulnak a vetített valósága elemei, támasztékai, akár leválásként, mondjuk eltűnnek örökre, vagy úgy mozdulnak meg, hogy bejönnek, és kapcsolódnak mindkettőnkhöz.


Ez az emberi kapcsolatok része.


De abból is látszik, hogy a fizikai megtartó támasztékait mennyire adja bele, osztja meg a másikkal.


Ha valósan megnyílnak, ott eltűnik az enyém-tied, mert a szívkapcsolódás szintjén nincs birtokviszony.


Amíg van bírtok viszony, és elzárja a másiktól, levédi a másiktól, és nem adja oda, bele a másikkal közösbe, vagy mérlegelnek, elszámolgatnak egymás között (bizniszelnek ), akkor ott bizony nem szívkapcsolódás van, hanem még mindig egymás használása, ami poláris-duális, és ott bizony az egyik mindenképpen rosszabbul jár. Az jár rosszabbul, aki nyitottabb állapotban van, aki már megosztja magát önzetlenül, aki még erre képtelen, az meg valójában ezt kihasználja.


Ezt akár pici jelekből is láthatjuk...


mondjuk egy közös találkozón, ki mennyit hoz bele, mit ad bele. Mondjuk ha az egyik társunknak már nincs pénze, elnézik e a többi társak, hogy csak az fizessen, aki erre már ki van nyílva, és ők meg csak a sajátjukat fizetik továbbra is.


Most sok minden kavarog bennem.


Mert kétszer voltunk most úgy együtt találkozón, ahol ezeket az elemeket megfigyelhettem, hogy kik mennyire csak saját magukra figyelnek, és csak a saját kis dolgaik érdeklik, hogy ők kapjanak (akár mit is beszél a szájuk, és gondol magukról a fejük), és mennyire nem veszik észre a másikat, akinek nincs, akit ki kéne segíteni, hogy ő is együtt tudjon lenni velünk, és mennyire természetes nekik, hogy majd mindig más tartja meg a többi társat, és ők maradhatnak bezárva, és csak használó, elvivő üzemmódban.


Most figyelem magam, mélyen a szívemben, hogyan tovább ezek után.


Ismét szülés következik.


 


Ha mélyen magamba nézek, még párral sem tapasztaltam soha valós egybe nyílást azonos módon.


A 24 éves poláris párkapcsolatban úgy voltunk együtt, hogy ugyan a fizikai rész egybe nyílt (közös ház, közös kassza), de se lelki, se szellemi szinten nem történt meg a kinyílás, sőt mindkettőnknek volt külön "személyiség" kapcsolódás világa egymástól függetlenül, és volt közös is, egy kisebb felületen, de azok is csak időlegesek voltak. Maga a külvilág kapcsolódás világa nem nyílt ki felém soha, és nem is volt kíváncsi az én külvilágomra. A szellemi részről már nem is beszélve, ott szinte kifejezett elzárkózás volt, lezárás, hárítás. Hatalmas szellemi és lelki különbözőség volt köztünk. Ez egy halálra ítélt, véges kapcsolódás, pont addig életképes, amíg az ember lelke és szelleme nem akar végre kiszabadulni ebből a fajta rabságból, bezártságból.


 


Aztán volt a duális pár minőség, ahol a fizikai részünk kiegyenlítetten lett összeadva, és létrehoztunk közös, egyenlő módon összeadódott fizikai teret.


Itt egy ideig volt lelki és szellemi megnyílás, amennyit elbírt, amennyire képes volt nyílni, de ezen a két síkon nem sikerült az egyenrangú együttműködést megvalósítani. A korábbi valóság világát sem nyitotta meg ránk, a közös valóságunkra, ugyan úgy elzárva, bezárva tartotta őket, valójában sosem jöttek be a közös terünkbe, és az én valóságom kapcsolódásaira sem volt igazán kíváncsi, sőt kifejezetten elzárkózott tőle. A szellemi szint is csak egy kicsi, rövidke ideig tudott egybe nyílni, míg ki nem derült, hogy a valós szellemiség ami belülről jön, és a szerzett, kívülről, másoktól összetákolt szellemiség mekkora feszültséget szül, az értékeléstől kezdve egészen az irigységig akár. Itt a belső önértékelés és a külső értékelések miatti ördögi körből szabadítottam fel a lelkem és a szellemem.


Aztán volt egy harmadik típusú kapcsolódás, ahol mit is láttam, tapasztaltam?


Most ezt fogom a belső világomban körbepásztázni a tiszta tudat fényével, hogy láthatóvá váljon számomra a valós kapcsolódás, és megnyílás szintje.


Amíg ezzel elvagyok, nézzük az eddigieket:


Hol is tartunk most valósan?


Jó.


Tehát egyelőre ott tartok, hogy se párkapcsolati szinten, se semmilyen más szinten nincs még élő, valós tapasztalásom a teljes megnyílásról, a teljes egybe adódásról, a teljes összeadódásról.


Mivel a tapasztalást a szándék szüli, így most ez következik...


lássuk hogy történhet ez valósan...


 mikor fizikai, lelki és szellemi szinten megtörténik a teljes megnyílás, és összeadódás...


szeretném megtapasztalni párral, és szeretném megtapasztalni közösséggel olyan formában, ahol minden elválasztó elemet lebontunk közben egymás között.


 


Vajon milyen érzés lehet ez, milyen lehet egy ilyen jellegű együtt élés, együttműködés?


Hol találhatunk magunkban, a lelkünkben, az emléktárunkban erre példát?


Talán a gyermeki énünkben, ahol még nem volt megkülönböztetés, ahol ez még értelmezhetetlen volt számunkra...


 


 


 


 


 


 


 

 
 
1 db hozzászólás
2 db hozzászólás

    jelen helyzet, regisztrációs információk, történetünk, és társaink aktivitásra buzdítása

BLOG | 2014-07-01 00:56  
Shana

Sziasztok!


Kemény időszakon mentünk keresztül az elmúlt hetekben.


Hiszen ez a honlap nem a mátrixban eddig mások által összerakott sablonokból épül fel, hanem MAG-unkból építjük fel.


Az alap belőlem született meg. A Szívközpont adja az alapot.


 


Komoly kihívás egy informatikus mentál-agynak átállnia a SZÍV-információs struktúrára.


Jani (aki a honlapot hozza létre) feje egy az egyben a mátrixra van még kötve, és minden információ kicsike fakkokba elraktározva van jelen az egyedi mentális terében.


Icipici fiókokban, nagyon széttöredezetten, és minden fióknak van egy címkéje, jól be van zárva, és nagyon bonyolult kapocslási rajzzal tud eljutni ezekhez az információkhoz. Ez lassú, nehézkes, görcsös, nagyon sok energiát von el tőle, ahogy akarattal próbálja egyben tartani az összes kis fiókot, ami egy Óriás mentális könyvtár. Ebből dolgozik és ebből teremt, ebből vetíti a valóságát maga köré. Tehát a fejéből vetít, és a kollektív mátrixból összerakott egyedi információs eszköztárából képes bármit létrehozni. Egyelőre.


 Ki a Jani?


Februárban leszakadt a redőnyöm, és beírtam a facebookra, hogy szeretnék kérni egy "férfi embert", aki képes megszerelni, nem mint szolgáltató, hanem mint olyan férfi, akivel esetleg majd lebartelezzük az egyedi képességeimmel.


Mikor bejött, egyből láttam, hogy itt másról van szó, nem a redőnyről. Egy 29 éves, nagyon zárt fiúcska jelent meg, akiben valami rettentő öreg energiák voltak jelen. Látszatra még csak 29 éves, de valójában egy lelassult, belassult, megfáradt öreg ember képét mutatta.


Miután a valóságban nem a fej találja ki, hogy mi miért történik, egyből azt néztem, hogy miért is lettünk összerakva.


Amióta csak a valóságban teszem azt, amiért vagyok, senki sem jöhet be véletlenül, senki nem kapcsolódhat hozzám véletlenül, és nincs olyan, hogy most csak valami kis lényegtelen dolog történik.


Bárki, aki nálam megjelenik, aki velem kapcsolatba kerül, az csak és kizárólag azért lehet, mert a Legnagyobb perspektíva szerint ezzel szolgálunk, és a legnagyobb eredetterv szerinti feladatainkat csináljuk együtt.


Zseniálisan fifikás trükkökkel pöccintődnek az adott helyekre, kapcsolódásokba, a mátrixba ragadt fejjel bíró tesók, számukra valahogy be kell csepegtetni az információt, hogy odamenjen az adott pontra, találkozásra.


Ilyenkor kezdődik a kicsomagolás, és az előhívás, hogy lássuk mi is volt a valódi ok, amiért összekerültünk.


Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy "na lássuk, ki is vagy te valójában, és miért is jöhettél már be valósan ide".


Jó.


Jani is így jött, és szinte percek alatt kiderült, hogy valójában a honlap miatt van itt, és a közösségi szerveződés miatt, hiszen már ebben a  fázisban tartottunk Gáborral.


Ki a Gábor?


Gábor a 2013-ban a nyári napforduló után keresett meg e-mailben. A napfordulót a dobogókői Rám sziklán virrasztva töltötte,  és ott találkozott P. Dórával. Ahogy beszélgettek kiderült Gáborról Solara, AN, 11:11. Kiderült, hogy Ő is mennyi bolygó szintű munkát végzett... stb...


Nagyon megörültem neki, hisz már vártam, hogy felbukkanjon a bolygó és kozmikus szintű társenergia, akivel indulhatunk.


Hozta is hozzá az egész eddigi gyakorlatozási tapasztalatot, és egyre egyértelműbbé vált, hogy ki is Ő.


Sok nyitás és közös belső és külső munkában voltunk együtt, eszméletlen magasságok nyíltak ki, és hatalmas még egyedi szintű feltáratlan rétegeink is. Nagyon sokat dolgoztunk, és eszméletlen sokat haladhattam magam is az anyaggal rajta keresztül és vele együtt. Olyan szívkapcsolódásokat éltünk át, ami akkora hullámokat vetett az energiatérbe, hogy akik velem kapcsolatban voltak, a saját otthonunkban megérezték a hullámokat. A kettőnk szívéből képződött ez az ÚJ TÉR, ez az alap, ahova be tudtok jönni, be tudtok kapcsolódni. Ez átjáró, kapu, amit a saját közös szívterünkön keresztül építünk kifelé. Minél nagyobb ez a közös szívtér, annál tágabb lesz a kapu, és annál többen tudtok Ti magatok is bekapcsolódni, hogy tovább növeljük ezt a szívteret.


Valójában egy átjáró van, ami a közös szívünkből képződik. Egyben vagyunk, és együtt tudunk átfordulni ebből a mentális-mátrix vetítésből, egy szívbe bekapcsolódva. Tehát mind össze fogunk kapcsolódni előbb, utóbb. A kettőnk szívterét szítottuk tovább Erdélyben Andi-Ádámmal, amiről a régi honlapon olvashattatok, hogyan kerültünk 4-en egy-szívbe és az milyen érzés volt.


Így tágul a kapu, így nő az átjáró szívkapuja, energetikai kivezetője. Mindenki aki hozzáadja magát, és a szívét, és egybe kapcsolódik velünk, az szít, és tágít.


Ahogy kiderült, hogy azonos feladatunk, benne is az van mint bennem, és elindultak a közös munkák, így indítottuk el a Szívközpont közösségi szervezését, nyitását is.


Majd egy ponton ez már meghaladta a kettőnk egyedi képességeit, így jött be Jani (redőnyösnek álcázva wink), és emlékezni kezdett a lélekprogramjára,  hogy benne meg ez a közösségi honlap készítés fut, de eddig valahogy sosem tudott valósan létre jönni, mivel az eddigi kapcsolódásai mind szétmentek egy idő után. De itt elindultunk, és haladunk.


Közben Gábor ütődött ki a térből, miközben Ő képezi energetikailag az alapot, és sok képessége, feladat, ami az övé lenne, az addig áll és haladunk azzal amivel tudunk.


Az én feladatom az információ átadása, és a munka az emberekkel, kicsomagolásuk, bontásuk, tanításuk, emlékeztetésük, és az egészet átlátni, minden szinten, az egyénitől, az Egység szintjéig, mind a három szinten egyszerre működni. Nagyon összetett ez egy testben, miközben persze az enyém is nyílik ki, mindig annyi, amennyi már nyílhat, hogy ne torzítsuk el a tervet, és ne vigye el senkinek a feje, egója.


 


Most olyan fázisba értünk, hogy bizony azt látom a Jani mentális struktúrája éppen szétesőben van. Ami szuper jó, csak ettől eszméletlen nehéz a haladás, hiszen mikor valami éppen szétesőben van, akkor az úgy tűnik, mintha az eddig összetartott és tartozó részek között nem lenne kommunikáció. Na ezt szokták nagyon beszűkült szakmaisággal skizofrénnek diagnosztizálni. 


Nem, nem.


Ilyenkor pont, hogy nincs baj, ez nagyon is rendben van, csak ha nincs ott egy olyan tudatosság aki tudja kísérni a széteső mentált, és tud segíteni, hogy hova is kötődik át helyette, hogy ne szűnjön meg, akkor van bibi. 


Hova is kötődünk át helyette?


A Szívbe!


Na de amíg nincs nyitva valakinek a szíve, addig nem tud önmaga magasabb oktávjára átkapcsolni. Addig marad számára  a mentál-akarat háló kapcsolat.


A nagyon öreg, megfáradt lelkeknek hatalmas páncél van a lelkük körül, hiszen nem csak ez a kis jelen élet, anyuci-apuci fájdalomrétegeik vannak (megjegyzem senkinek sem, ezért nincs is megoldás, csak a jelen kis életszakaszban keresgélni csupán).


Ezért segítettek a krisztusi eredettestvérek Janinak a vezetésemmel egy gyors, és kíméletes nagyobb bontásban, hogy ne kelljen ezeket a régi lelki rétegeket már magától megbontani, hiszen ez látható, hogy képtelen volt eddig rá, annyira be volt fagyva. Mivel a Jani nagy-lélekszintjén és eredetmag szintjén nem csak egy testben született le, -mint mind akik ma itt lent vagyunk-, így a saját eredettestvére is ugyan ezekkel az emlékekkel bír. Vele találkoztam elsőként még tavaly, így mikor Janiról kiderült, hogy kivel azonosak, már tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá, hisz szép gyakorlatot szereztem tavaly a testvéréből. 600 oldalnyi mentállal való levelezés által. surprised


Ő még inkább a mentálba van felkötve, talán azt mondhatom, hogy ilyet még nem is láttam, pedig ugye ez a specialitásom bolygó szinten, ezért vagyok itt. Az egész bolygó mentál struktúráját bontjuk kíméletesen, hogy a legkisebb fájdalommal járjon a bekötött és beragadt lelkek számára a leválás és átkötődés az új hálóra valósan.


 Vissza a honlaphoz:


 A valóság az, hogy minden a mi kivetülésünk, és minden minket tükröz vissza magunknak. Mindenen keresztül leolvashatjuk azt, hogy éppen miben vagyunk, mi történik velünk. Addig nincs gond, míg valaki csak egyéni szinten halad (ezt tettem ugye az elmúlt 9 évben), de most elérkeztünk a valós közösségi szinthez, ahol már közös társ-teremtésben vagyunk.


Mivel még senki sincs kész magával, és minden hozott valóságunk, akár képességeink, akár még feltáratlan részeink, azok bizony hatnak egymásra, oda-vissza, jó kis kavarodást okozva az eddigi már kiérlelt egyedi, tudatos egyensúlyunkhoz képest.


Amikor valaki már eljut az egyedi szintjében a saját teljes átjárhatóságába, az bizony mindenre átjárható, és mindenre és mindenkire nyitott. Ahhoz, hogy a magasabb perspektíváimmal egyfolytában nyitott, tiszta kapcsolatban lehessek, mindenre áteresztőnek kell lennem. Nem minősítek, hogy mi micsoda, honnan jön, az átmegy rajtam. Amikor ilyen bezárt társak jönnek be ebbe a nyitott magtérbe, és összeadódunk, akkor bizony ami bennük lenyomva van, az rajtam keresztül a felszínre jön, hogy láthatóvá váljon, hogy tudjuk tudatosítani, és tudjunk áttranszformálni. 


A honlappal és minden közös teremtésrészünkkel pont annyit és pont úgy tudunk haladni, amennyi éppen feljön, ami láthatóvá válik, és amit már át tud dolgozni magán a társunk. Amikor még nem kész egy réteg, egy információ, egy energia minta, vagy egy emléktárrész elfogadására és szembenézésre, ott megakadás van, akár egészen a kiütődésig, és visszarántódásig a régi vetítésbe, és visszafordul ismét, kifordul a tudat a mátrixba. Ott mindent fonákul fordít, és ami előtte tiszta volt számára itt a magban, az odakint, a kifordult, fonák mátrix teremtésszövetben éppen az ellenkezője lesz számára. A feje mindent negatívnak fog fordítani. Ezt évek óta látjuk, látom, hogyan működnek, mikor visszamennek a régi valósággömbjük vetítésébe.


Amikor megpróbáltok regisztrálni a honlapra, akkor ott bizony már nem csak az én nyitott szív-mágnes-mag energiámmal találkoztok, és nem csak a Gáborral együtt szított szívtérrel,  ami berántott, behúzott ide titeket, hanem ott jelen van a Jani egyelőre nagyon nagy mátrixban lenyomott energiája is. Sőt benne van a testvére energiája is. Mivel a Jani tudatosan engedi a változást, felfogja mi ez, és szépen dolgozik magán segítségemmel, azt látom, hogy amíg a testvér energiája erre nem lesz tudatos, nem engedni a változást, az is nehezíti a valós bontást. Itt nekik már össze kéne fogniuk, és együtt kidolgozni az adott részeket magukból, hogy már ne épüljön vissza  a minta, vagy ne legyen nagyon fájdalmas és nehézkes egy testvérnek, lélekrésznek, míg a másik teljesen mást csinál addig. Tehát ezen a szinten is lassan elérkezünk a nagyobb tudatosságban összefogás szintjére.


 


Igen, azokra is nagyon erősen hat minden itt történő változás, akinek az eredetnevében szerepel az az alapminőség amiből magam is vagyok. Mindenki aki valaha bármilyen szinten mágikus beavatásban részesült, közelébe került az a mágikus tudásunknak, azokra hat minden itteni mozdulás, rezdülés.


/Itt vetném közbe, hogy az összes MAG-Mágus képességünk, energiánk (akinek ide van kötése, kötődése), pár hónappal ez előtt teljesen ki lett vonva a 3.dimenziós mátrix struktúrából, és valójában minden testvérünktől, társunktól vissza lett vonva. Ez természetesen a nagyobb nézőpontunk szintjén közösen történt, most csak az emberi részeinkben is tudatosítjuk, hogy MI ide már semmit nem tudunk teremteni. Tehát aki érzi magában a Mag-Mágus kapcsolatunkat, azok ne csodálkozzanak, ha már nem működnek egyáltalán a poláris teremtésszövetben a terveik, szándékaik, és éppen azt élik meg hogy teljesen leépül körülöttük minden.  Minden közös energiánkat összeadódóan már a fordulásba helyeztük át, és egy hatalmas közös erőtérben várja sorsát az összeadódott teremtő magtűz energiánk.wink/


Célszerű lassan ezt tudatosítani, és egy kicsit feljebb emelni a kicsi, egyedi emberi szintről a tudatosságot, mivel itt haladunk, és könnyebb úgy a haladás, ha megadjuk magunkat ezeknek az információknak, felesleges ellen tartani valami külsőbb hitrendszerekbe és vágyképekbe beakadva, hiszen azok úgy is lebomlanak szépen, ahogy haladunk. 


Akiknek még sok ez az információ, mert még valahol máshol vannak bekötve a mátrixba, és még mást képzelnek, azok nyilván elfognak távolodni egy időre.


A feladatom tartani a legmagasabb perspektívát.


De akik már megtudnak itt maradni, azokat meg arra kérjük, hogy csillapítsák ezt a nagy frekvencia különbséget és kommunikáljanak maguk is a már bejövő társainkkal, felismerve az esetleges beakadásiakat, programjaikat, sablonjaikat...


Gyakorlati javaslat a regisztrációs ellentartásokra, kiütődésekre tudatosan:


ha bármi feszítene, zavarna, dühítene, kiütne a regisztráció és a technikai akadályoztatások kapcsán, akkor állj meg, és végy egy mély levegőt, és tudatosítsd, hogy konkrétan mi az ami befeszült benned, mi az ami kiütött, ami megjelent benned. 


Elsőként tudatosítsd, majd szépen szívd vissza magadba, és engedd hogy a fenti információk folytán változzon az energia benned és a honlappal és a technika részekkel kapcsolatban.


Hatalmas feszültség van az általunk beszülető és teremtődő információs felület és annak manifesztálása, és az eddigi keretek, mentális terek, fakkok rendszere között. Nagyon icipici, szűk, és kocka tudati tereket tágítunk, bontunk napi szinten, hogy egyáltalán beférjünk ide.


Látszatra ezért haladunk ennyire lassan az eddig megszokott sablon és rutin 3.dimenziós rendszerek létrehozásához képet.


Nagyon izgalmas, és kihívásokkal teli minden pillanatunk.


Amiben kérnénk még segítséget, hogy ha bárkinek van weblap szerkesztő és programozó gyakorlata, vagy képes a gyakorlati technikai dologban közreműködni, akkor bátran jelentkezzen.


Tudom, hogy mind nagyon-nagyon kishitűek vagytok (én is az voltam... sőt néha még erősen bekapcsol nálam is) 


ha valamiben, akkor ebben igazán Élen járunk szinte bolygó szinten.


Nem véletlenül, hiszen mi nem tudunk valósan Élni és működni, mikor kifordult teremtésszövetben vagyunk, mivel a Mag-magyarok akkor képesek Élni és Létezni, amikor átfordulunk az arany frekvenciánkba. 


Ezért nagyon csendesek, visszahúzódóak, igen kivárósak, és passzívak vagyunk.


Alig lehet minket kirobbantani, a rejtőzködésünkből. Igaz? Ki érzi még ezt? Ismerős?


Hát most Drágáim Itt az Idő!


Ne várjatok tovább, ne rejtőzködjetek tovább, mert nagy szükség van rátok, hogy összefogjunk és hozzárakjátok magatokat, amire eddig készültetek.


szóval jelentkezzetek...


 


Ölelés


Shana és Jani


 


 


 


 


 


 


 

 
 

    Önellátás, túlélő üzemmód, átmeneti időszak. HANG-anyaghoz

BLOG | 2014-06-26 11:21  
Shana

Önellátás, túlélő üzemmód, átmeneti időszak. HANG-anyaghoz:


 


Hogyan is működünk együtt az EGYSÉG nézőpontjából a családi gazdaságok helyett és után!


Egy-Lényként Egy-Testként való Együttműködésünk!


Családi kötelékek, zárt rendszerek kinyílása, felbomlása.


 


folytatás itt…


 


Azt hisszük, hogy ezt nekünk MOST kell kitalálni, hogyan is működjünk így együtt.


20 évvel ezelőtt írt erről Osho, hogy majd egyszer, valamikor így kéne működnie az emberiségnek, ha el jut oda (shalala.. :) )


 


Hát akkor ezt most megfordítjuk, és megmutatjuk Oshonak is, és magunkat is emlékeztetjük rá, legalább azokkal, akik annak idején ebben már VALÓSAN részt vettek, még jóval Osho és sok gondolkodó előtt, és már meg is valósították, és csinálták. Ezt hallgathatjátok meg a TÜNDÉRKERT hanganyagban is többek között. Ezt már megcsináltuk Élően és működött. Csak nem hagyták, nem hagytátok, hogy működjön! ;)


Tehát amit ezek a csodás eddig nagy "megvilágosodott" gondolkodóitok betoltak, leírtak, ők valójában a MÚLT Emléktárába Kapcsolódtak vissza, és onnan halásztak lefelé.


Megjegyzem, ha megnéztek régebbi Osho felvételeket, akkor látszik, hogy théta agyhullámban van, nagyon lassan, amolyan félálomszerű, súlyos állapotban. A théta agyhullámban -ezt mindenki tudja ugye-, hogy a Tudat-Alatti emléktárhoz lehet hozzáférni. Az a MÚLT!!!


 


 Az nem a JELEN VALÓSÁGA!


 


Hanem egy hatalmas Kollektív tudati közös múlt emléktárunk!


 


Arra szolgál, ha oda bemész, hogy kotorássz a közös múltban, és szedd ki belőle a sajátodat, ami abból egyedien a tied. Nem mint jelen kicsike életecske (70-80év emberinek hitt valaki), hanem a Nagy-Lélekszintű Teljes történetedet szedd össze, és rendezd, és rendszerezd, és dolgozd fel, és ki, a mögötte lévő érzéstartalmakat, és zárd be, és hagyd abba ezt a tudattalan vetítés játékodat, ami onnan fut. Nem is azért kerülsz a théta közelébe, hogy te ebből elkezdj megélni, és ennek legyél a tanítója, és ebből egy hatalmas rendszert építs ki, csak emlékeztess, mutasd meg azt, hogyan  a legegyszerűbb hozzáférni a tudatalattihoz, és ne akarj vele semmifélét csinálni, főleg nem csereberélgetni, mert azzal benne tartod magad, és te magad is növeszted tovább ezt a tudattalan kollektív emléktárunkat, és nem hogy csökkenne, nem hogy kifelé jönnének belőle az emberek, hanem gyere jobban belemerülnek, egyre jobban elvesznek benne, hogy alig lehet őket visszafordítani abból a tudati térből.


Tehát, még egyszer.


Ne képezz a továbbiakban múlt megélhetési "terapeutákat", mert ezzel beragasztod őket. Ne is játszadozzatok túl sokat benne, mert bizony minél nagyobbra építed magad körül ezt az ideiglenes identitást, hogy Te annak képzeled és játszod most magad, annál nehezebb lesz még azt is lebontani, hogy aztán hozzájuss a saját, ez alatt lévő valódi emléktáradhoz. (ez kijött valakinek rajtam keresztül, vagy sokaknak rajtam keresztül, aki érintett, vegye-vigye és kezdjen vele amit akar, vagy bír, vagy tud.. :) )


Vagyis még egyszer:


Hagyd abba, próbálj meg leszokni róla, hogy azt játszod, hogy másoknak akarsz segíteni, miközben az egész rólad szól. Valójában magadnak segítesz, magadért teszed, és magad részeivel találkozol, akikkel dolgozol kívülről magad helyett, és magadtól kérsz pénzt, amikor dolgozol saját magaddal. :) Jó kis kör-biznisz saját magaddal játék... bele is lehet tekeredni jó alaposan... :)


 


És akkor vissza az egység-közösségi együttműködéshez:


 


Tehát NEM kell most kitalálni újra, hogyan működünk együtt, és ne is akarjátok a részeket, részleteket valahogyan mediálisan összehalászgatni a tudati térből, mert az töredezett, és a valós, beindító, gyújtóponti energiája, vagyis forrás-mag energiája  nincs benne. Ezért nem működik hosszútávon és azért sem, mert amit most a gondolati térből lehalászva, gondolva most szeretnétek úgy megvalósítani,


az nem most van, és most nem az van!. Az egy Múlt, csoporttudati emléktár csupán, tehát az múlt, és Nem a Jelen.


A jelen információi és az, hogy MOST, ebben az életünkben, és az összeadódott kollektív tudati és lélekevolúciós folyamatunknak ebben a jelen pillanati szakászában hogyan csináljuk, azt MOST mondjuk, itt a jelenben. Szintén ugyan az, és ugyan azok, akik mindig is mondták, mindig is tudták, mert ez volt a dolguk, hogy mondják és mutassák.


 


Kinek van erre rálátása, és képessége?


 


Annak aki erre lett TEREMTVE.


 (az enyémen keresztül nézhetitek, hogy vajon mi lehet a tietek)


Mint például a Tündérkertes hanganyag is mutatja, hogy akkor is az én feladatom volt a beindítás, és akkor is én szültem be, hogyan is csináljuk akkor, ott, abban a tudati és eszköz és keretrendszerben.


Sőt, van olyan emléktáram, mikor búrként bizony mi mentünk oda Dél-Afrikába, és a semmiből megteremtettük a paradicsomot, mert akkor is, és mindig erre volt képességem, mivel erre vagyok a teremtésen belül kitalálva. És bizony akkor meg jöttek az angolok és szépen elszedték tőlünk. Ezt ismerhetitek búr háborúknak odalent. Nem mostanában kezdődött számomra az, hogy mindig beteremtek, beszülök, mivel erre vagyok, hiszen Shana Arany frekvenciájú Mágikus Tűzfénynek mindig is ez volt a dolga.


Nem tudtam mást csinálni, így minden korban, térben, időben az adott kornak, korszaknak megfelelően teremtettünk új, csodás paradicsomi közösségi, együttműködő tereket, és mindig voltak ebben a kifordult játékban –szintén minden térben, és időben- olyan játékos társak, akik meg elszakadva voltak a forrástól, és saját maguktól is, és így jobb híján mindig elvették azoktól, akiknek volt erre képességük és létre tudtak hozni dolgokat önmagukból.


Hova futott ki mindig, minden alkalommal eddig minden valós, élő teremtésünk?


még egyszer:


Hát oda, hogy ezt bizony valakik, kedves más játszótársak, akiknek nem volt közvetlen kapcsoltunk se a saját belső forrásukhoz, se a központi forráshoz, ezért kénytelenek voltak mindig azoktól elvenni, akik bizony bármilyen körülmények között meg tudták tartani ezt a tiszta forrás kapcsolatot. 


Majd, hogy ez ki ne derüljön, csellel, csalafinta trükkökkel rendszeresen likvidáltak.


Nagyon-nagyon sok ilyen emléktáram nyílt ki magamról, így nagy-lélek szintemen, ami életeket és korszakokat és a földi történeteinken is túl mutató, bizony nagyon mély és súlyos sebeket hagyott bennem. Ezt szokták tévesen, és szintén fél információk alapján innen lentről okoskodva karmának nevezni. Ez nem karma, hanem egy  valós, egységes tapasztalás történet. (nem kell sajnálkozni, hiszen ez most azért nyílhatott ki, mert már itt tartunk, és már nem érint, de a tudatossága viszont kellett ahhoz, hogy haladni tudjunk tovább.. )


Hogyan is lehetséges ezt?


Úgy, hogy amióta az eredetemből a létbe hívódtam, soha nem tudtam más lenni, mint ami vagyok. Az alap energia minőség amiből teremtődtem, az meghatározza, hogy ki vagyok, ki lehetek, és így ki voltam, egy-egy tapasztalás befejelésnél. Értsd úgy, hogy egy-egy beszületésnél, arra a 70-80 évre nagyjából.


Valójában mindig ugyan azt játszottam, nem tudtam mást, csak mindig más volt a díszlet, korszakonként. Azt mondanám, hogy még a szereplő társak sem változtak túlzottan, szinte mindig mindenki ugyan úgy jelen volt minden történetben, csak egyrészt amnéziában, ugye a beszületéssel járó felejtés fátyla, leple alatt, másrészt mindig egy kicsit más formában, szerepkörben.


Innen nézve is látszik, hogy mindenki mindig ugyan azt az egy történetet játssza le újra és újra, csak mindig egy kicsit más nézőpontból, egy kicsit mindig javítgatva, csiszolgatva rajta.


Most viszont VÉGE ennek a Történetnek minden szinten. Egészen az eredetteremtettségig zárul vissza a történet, hiszen belégzésben vagyunk és megyünk hazafelé. Tehát így mindenkinek zárul a saját egyedi története is.


Ezért is születtetek be sokan a teljes képletetekkel.


Ezért is vagyunk most itt bent a játékban annyi testként.


Valójában nem vagyunk ám ennyire sokan, mint amennyinek látszik.


Kik a valódi JÁTÉKOS TÁRSAK az emberi, testi forma rejtőzködő ruha alatt és mögött?


Erre született be az Eredetnév, hogy lássuk, hogy az "egy test" mögött valójában ki is van, ki az, kinek a kicsike lélekrésze az, aki most itt testben megjelenik.


Tehát az, akinek eddig emberi formátokban hittétek magatokat, az csak egy kicsike része annak akik Ti valójában vagytok.


Ezt fordították innen lentről nézve szintén tévesen, és nagyon távolinak tűnően, és elérhetetlennek tűnően egy csodás, meseszerű Isteni Énnek.


Hát ez az Isteni Én az bizony Te magad vagy, és aki most itt a testben tapasztal, az meg csak egy picurka része, ami befér egy testnyi kis egységbe belőled. Ezért sem emlékszel magadra, mert annyira picike tokba szuszakolódunk ilyenkor bele.


menjünk tovább:


Azt is látjuk most már az eredetnév alapján, hogy bizony ugyan azaz Eredetnevű Társunk, társaink, több testben született/születtek le. Mivel igen nagy léptékű lett volna egy testbe és egy emberi formába beszuszakolni a Teljes nagy történetet és végig futtatni, így részekre lett osztva, és mindenki kidolgozandó részminőségekre született be.


Amikor az emberi-lélekrész kész van a maga szintjén megcsinálható történetrésszel, akkor megjelennek a többi részei, az Eredettestvérei, akivel azonosak. Erre már nagyon sok példát látunk.


Kedvenc példámból bizony már 13 is van, akiről tudunk és akik tudnak egymásról. Velük már el is kezdtük azt kitalálni, hogyan tudják összeadódóan működtetni a részképességeiket.


Erről majd későbbiekben részletesebben mesélünk…


 


Tehát még egyszer:


Sokan fogjátok nem csak a saját egyediteket zárni!


Mert hát ki is az, aki egyedi?


Ki hiszi magát egyedinek?


Az a forma, az a test, amiben most jelen vagy.


Az csak egy ici-pici része a valódidnak.


És (ahogy már láthatjátok)  bizony sok testben jöttünk le, mert egy test-egy élet szintjére képtelenség lett volna beszuszakolni sokaknak a teljes nagy történetüket, hogy átfuttassák, emlékezzenek, felgöngyöljék, kiegyenlítsenek, és lezárják, bezárják.


A képességeket mögötte és belőle kiérleljék, kinyissák, megéljék, és majd összeadják!


És így érkeztünk el valósan oda, hogy mit is jelent az Egy-Test, Egy-Lény Együttműködése.


Első körben saját magad részeivel működsz együtt, és adod össze magad és a képességeiteket, egymásnak át, hogy kiegyenlítődjetek, összeadódjatok.


És akkor majd igazán nagy csodát fogtok látni (amiből már láttunk pici megnyilvánult részeket, ahogy mondjuk 3 Jézus-Mária Magdolna kozmikus szülő gyermek Selinák bizony körbeálltak, körbe vettek egy fiút, és ahogy megtalálták a térben a helyüket körülötte, és én meg szintén ebben is a valódi feladatomat tettem, hogy kívülről irányítsam a történést, eszméletlen gyorsított módon, Hatalmas összeadódott Kegyelem, Szeretet, Szándék,Akarat Igazság és Törvény 4 pillér energiatér aktiválódott körülötte (ami az övé, csak eddig nem tudott róla, nem emlékezett rá), és olyan gyorsan tűnt el egy hatalmas gólem része (akinek eddig hitte magát, amibe kihelyezte magából a bizalmat, majd átadta maga felett a hatalmát) , és gyorsan kapcsolt át és kezdett kiteljesedni az, aki ő valójában (mondjuk is ki, Nama’Ba’Ronis egyik emberi testben lévő része), hogy öröm volt nézni.


Hogyan történt?


Gyorsan, kíméletesen, valósan, szeretetteljesen, könnyedén, egyszerűen. Pont annyi történt vele és a többiekkel is, amennyit elbírt.


Mi volt a szűk keresztmetszet, ameddig haladni tudtunk?


A test.


A lélek és az elme az bírta, hiszen ideje sem volt felfogni mi is történik vele. Addig mentünk, ami a test határa volt. Amennyit elbírt ebből a változásból, átalakulásból, visszakapcsolódásból saját maga Teljességére.


Mi történik még ilyenkor, ha egy testnyi lélekrésszel ekkora változás történik?


Az bizony kihat a többi részére is, másik testben lévő részére. Ha nem tud róla ez a része akkor is történik vele, hiszen részei egymásnak. Ezt fogja úgy érzékelni, hogy valami történt vele, amit már megint nem ért, mert látszólag nem tett semmit.


 


folytatás hamarosan...

 
 

    Hanganyagokhoz segítség:

BLOG | 2014-06-23 22:53  
Shana

 


Hanganyagokhoz segítség:


 


Szeretettel Köszöntelek!


 


Egy új, igen egyedi módon fogunk innentől kezdve kapcsolódni egymással, és kommunikálni.


Egyelőre nem kaptok több megértést szolgáló külső képet, mert elérkeztünk kollektíven oda, hogy már egyre inkább forduljon befelé a figyelmetek, és kezdjétek el megszokni, hogy nem a kívül látott képre hagyatkoztok, és kívülről olvassátok el a fejetekkel az információkat.


Ez a mód segíteni fog, hogy Mag-adban találd meg a saját belső információdat az adott témában, és azt lásd meg, hogy benned hogy van jelen, és mik a Te egyedi belső képeid erről.


Ezt fogják segíteni az alábbi hanganyagok.


Lesz még benne egy két, eddig teljesen ismeretlen elem számátokra, amit most előre helyre teszünk, hogy ne akadjatok fenn rajtuk.


Három szintje lesz az információknak, hanganyagoknak.


Korábbról már is merhetitek, hogy mit is jelen a poláris, duális és kozmikus szint.


Minden információ mellett ott lesz a kis ikonja, hogy éppen milyen szintű az adott hanganyag, hol hat rád.


A Poláris jelzésű információkkal való belső munkához instrukciók:



Mivel a polaritásban nagyon erőteljes ellentétes pólusú energiák vannak jelen, így azok az információk igen erős kilengéssel hangzanak majd el.


Javaslom, hogy minden olyan résznél ahol bármi befeszít,  zavarna akár az információban, hogy nem érted, hogy nem tudod elfogadni, vagy túl erőteljes hangot érzékelnél, és annak ellen próbálnál tartani, vegyél egy mély levegőt, és csak tudd, hogy bekapcsolt a benned egy saját lenyomott érzéstartalmat, ami eddig rejtve volt a saját érzelemtestedben. Csak lélegezz rá, és engedd tovább, ne akard megérteni, ne is ütődj ki tőle, csak emelkedj felül rajta, és hallgasd tovább az anyagot. Javaslom, hogy azokat az anyagokat, amik bármit bemozdítanak benned, többször hallgasd meg, akár egészen addig, míg már semmilyen érzést és ellentartás nem okoz, és még esetleg rá is látsz, megjelenik benned is belül ugyan az a kép és információ egyensúlyban, kiegyenlítetten.


Ha a hang erő zavarna –sokan lesztek így, hiszen abba szocializálódtatok, hogy a jó kislány, jó kisfiú halk, visszafogott, csendes, és nem mutatja ki az érzéseit-, akkor ha nagyon bátor vagy, akkor próbálj meg esetleg visszafelé ugyan akkora hangerőt magadból kitolni.  Bármit, bárhogyan.. csak jöjjön ki, jöjjön fel belőled. Told ki bátran, ami a torkodon kifér…  a szomszédokat nyugtasd meg, valami frappáns szöveggel, hogy jól vagy, csak éppen hangerő próbát tartasz.. Tényleg fel fog jönni és türemkedni fog egy idő után belőletek a hang, és a lenyomott erőtök.. és ahhoz, hogy bejuss a saját forrásodba, és be tudj állni a saját erődbe, ahhoz előbb visszafelé  haladva át kell vergődnöd magad az eddig nagyon erős kontrollal lenyomott .érzés tartalmaidon. A valós saját energiádba beálláshoz ez egy kihagyhatatlan és elkerülhetetlen fázis. Magyarul így jövünk le a jó kislány és a jó kisfiú elfojtásainkról. Az eddig ismert spirituális hitrendszereidet is próbáld meg elengedni, hogy csak kedvesen, és szépen, és lágyan, és csendben vagy igazán spirituális. Ez egy álságos, téves elvárás információ, ami még inkább lenyomva tartja a valódi erődet, és még távolabb tol ki a saját belső erődtől és forrásodtól.


 


A Duális jelzésű hangfelvételeknél:



még beljebbi rétegeidbe viszlek be, és itt találkozhatsz majd a saját belső krisztus/kristály minőségeiddel, a benned lévő nő és férfi energiáiddal, amit majd ezek után egyre jobban leszel képes valósan megélni, ahhoz a női és férfi külső képhez képest, amit eddig kívülről próbáltál eljátszani. Itt fogsz belül találkozni magadban a külső értékmérőid, és külső biztonsági elemeid helyett, a belső biztosságoddal, a belső értékeiddel.


Hogy itt a te saját belső információid tudjanak benned megjelenni, és a saját energia minőségeiddel találkozhass, nagyon sok külső spirituális hitrendszert fogsz elhagyni. Tehát itt a külső hited fog ütközni a saját belső hiteddel, ott érezhetsz majd leginkább mentális feszülést. Azon kívül az eddig „jó érzésnek megélt” energiákhoz képest fogsz erőteljesebb és eddigi ismereteidtől eltérő energiákat érezni. itt gyakorolhatod majd a leszokást, a duális, szentimentális érzéstartalomhoz kötött energiákról és az eddig sötétnek, félelmetesnek,  akár luciferinek érzékelt, minősített kizárt energiának való ellentartásról. Na ez jó móka lesz .


 


A Kozmikus jelzésű hangfelvételeknél:



ami leginkább feszíthet , azaz új információ és egyre magasabb nézőpont. Itt már igen nagy frekvencia különbségek is lehetnek, ezt ezért szintén nagyon erős nyomásnak élheted meg, és itt már energiának és információnak is erősen ellen tarthatsz.


itt talán még fontosabb a becsukott szem, és a nagyon mélyre merülés magadban, hogy a saját belső képeiddel találkozz, és meglásd, megtaláld saját magadban ugyan azt az energiát és információt.


Ott van, az ezt garantálom, hiszen mindenkiben ott van, minden információ, csak még esetleg nem kibontott, megélt, felismert formában. Az biztos, ha Te már a közelébe kerültél az információdnak kívülről, akkor az azt jelenti, hogy Te már ott tartasz, hogy erre az emlékezésre van szükséged, csk legfeljebb korábbi hitrendszeri rétegeid beakadásaid megmozdulhatnak rá. Pont azok a részek fognak megmozdulni, amik eddig elválasztottak a saját benned lévő igazságodtól. Így ha valami befeszül, megmozdul, akkor ne kiütődj tőle, ne hárítsd és told el, hanem menj bele, nézd meg, és engedd el, hiszen azért mutatta meg magát, mert az a te belső akadályod, gátad, téved hitrendszeri és energetikai paneled magadban. A kozmikus információknál már olyan erős mágikus tűz energiák fognak megjelenni a hanganyagban, hogy bizony attól, hogy hallgatod már égetni fogja lefelé azt, ami már nem te vagy. Ezt csak engedd meg, és örülj neki, és használd ki. Két felől fog égetni, egyrészt ezen információkban lévő energiák kívülről is égetnek, másrészt beindítják a te saját magtüzedet, ami pedig belülről fogja kifelé égetni azokat a falaidat, amivel még saját magadtól el vagy választva.


És lesznek majd olyan hanganyagok ahol egyszerre lesz jelen mind három szintetek, érintve lesztek mélységben, magasságban, ott majd lehet kiegyensúlyozgatni a különböző tudat és lélekevolúciós szintek között, majd a végére eljuthattok oda, hogy egyben tudjátok majd érzékelni mind három szintet, síkot, és egyre inkább megtapasztalhatjátok belülről rálátva az egyéni történéseitek, és azok mit mutatnak duális és mit mutatnak kozmikus szinten, az egység szintjén.


Ezek a hanganyagok nem csatornázások, úgy ahogy ezt eddig ismerhettétek.


Hanem belőlem, Shanaból belülről jönnek fel, vagy olyan energiákat, olyan minőségeket fogok átengedni magamon összeadódóan, amire éppen szüksége van ahhoz, hogy az információ megjelenhessen.


Ez a feladatom, ezért vagyok. Minden ami elhangzik azon előbb végig mentem, és onnan mutatom, hogyan tudsz te is végig menni majd rajta  saját magad módján.


Ezért is találtuk ki ezt a "trükköt", hogy jól kicselezzük a kinti segítőktől való nagyon erős függőségeteket, a kívülről kapott információ éhségeteket,  hogy megtalálhassátok minél könnyebben magatokban a saját belső információitokat, ami ugyan ez lesz majd, de a saját egyedi módodon ugyan az.


Belső hangba, belső képbe, belső magforrásba be!


 


szeretettel


Shana


 


Indulásnak az alábbi hanganyagot ajánlom:


 


Vissza a Forrásotokba! Külső értékmérőtől(pénz) a belső Mágikus tüzetekbe


 


 

 
 

    Oktatás helyett - Jegyzetek, emlékeztetők, kidolgozandó témák

BLOG | 2014-06-13 20:31  
Shana

 Oktatás helyett - Jegyzetek, emlékeztetők, kidolgozandó témák:


 


Oktatás helyett: 


 


a visszafelé haladás a mátrixból/ felébredés és a beszületés/új gyermekek spirálja


 


2013-ban 


 


Shana:


 


„…Az elsődleges alapfogalom, ami változni fog:


 


"Ki kinek mit tanít?",


 


tehát egy kétirányú folyamat veszi hamarosan kezdetét, ahogyan fordulni fog az emberiség tudatossága, ennek az alapja maga az oktatás ÚJ nézőpontja.


 


Ezt szintén nem mi találjuk ki, már kitaláltuk, most csak kezdünk hozzá összerendeződni és hívjuk elő, hozzuk be, és kezdjük el megvalósítani.” 


 


 


Shana:


 


A kétirányúság azt jelenti nálam, hogy egyrészt a felnőttek tanulnak a beszülető gyerekektől,


 


mert ők még látják, tudják, átlátják az Egészet, ami a felnőttek rendszerében már le van zárva, tehát a felnőtt rajtuk keresztül kezd és tud emlékezni, az által, hogy őket megfigyeli, együtt van velük nyitottsággal, tehát kifejezetten a tanulási, emlékezési szándékkal...


  


 


(Mint mikor én mentem a roma gyerekekkel, és hagytam, hogy vezessenek, és ők tanítottak engem nagyon-nagyon sok mindenre az alatt az idő alatt, amíg velük voltam. Tanították, mutatták azt a természetes együttműködést, amit pl. akár a helyteremtők is most ki akarnak találni.


 


 A gyerekek egy pillanat alatt megmutatták, ők ezt hogyan is Élik szervesen jelen pillanatban, tehát ezeket elég csak tőlük lemásolni, és integrálni, vagyis inkább magunknak is visszaemlékezni erre.)


 


 Ha részletesebben érdekel, majd leírom miket láttam, és tanultam gyakorlatiasan. Csoportegységről, vezetésről, segítésről, együtt mozdulásról, együttgondolkodásról... stb... mind ezt 1 órás velük való kirándulás alatt, 3-15 éves-ig gyerekektől) 


 


A másik oldala a folyamatnak, 


 


 


hogy mi mire is „tanítjuk” a gyerekeket”.


 


A mi feladatunk valójában csak annyi, hogy a fizikai világunkban segítsük az eligazodásukat,


 


 és a legnagyobb figyelemmel ismerjük fel, hogy melyik gyermeknek mire is van szüksége,


 


 milyen háttértámogatásra, eszközökre, információkra ahhoz, hogy azt tudja egyre inkább kibontakoztatni,  amivel valójában beszületett a lélek, amilyen tervekkel jött.


 


(Mára már ott tartunk többen, hogy semmiféle korosztályi besorolást sem látunk fontosnak, azt sem, hogy legyen egy általános sablon (mint ami jelen pillanatban van bolygó szinten), hogy milyen korcsoportnak milyen alapinformációkkal kell rendelkeznie. Írás, olvasás, matematika, stb… hanyadikban mi az alapkövetelmény, alap műveltség szintű sablon elvárások mindenkitől… stb…)


 


 


 Maga a követelmény is teljesen eltűnik, mint fogalom, hisz megfordul a folyamat, és minden egy nagy „kísérletezéssé”, játékos felfedezéssé válik a gyermekek számára, bármilyen témáról legyen is szó, ők választják meg, azt is, hogy egyénileg, vagy csoportosan szeretnének inkább belemerülni, vagy mikor kivel szeretnének az adott témákban kapcsolódni, és kitől mit szeretnének hozzá beintegrálni.


 


mi feladatunk az étlapot felmutatni, és ők választanak, és a további feladtunk az eszközöket és segítséget biztosítani nekik hozzá minden módon, hogy kiteljesedjenek az adott kérdéskörökben. A gyakorlati megvalósítását persze én magam egyedül még nem látom, csak meg van bennem, és szerencsére egyre többekben ugyanaz a lélekcsomag, és amikor ezek a csomagtulajdonosok találkoznak, akkor tudjuk elő is hívni a gyakorlatban…


 


 


 


Van még több része is a csomagnak. Az átmeneti időszak, attól függően, ki hol tart, akár felnőtt, aki visszafelé halad önmagában (önismeret-emlékezés), akár a gyerekek részről, attól függően mennyire távolodott már el a valódi céljaitól, vagyis a valódi önmagától.


 


 Tehát mennyire esett már ki a jelenlegi rendszerbe, és az mennyire darabolta őt szét…


 


visszafelé haladás, az emlékezés minden tudati rétegnél más és más segítséget kíván, nem lehet lépcsőket kihagyni visszafelé sem.


 


 Ezért mentem végig iskolapéldaszerűen a visszafelé haladásban, és az átfordulásban, közben rögzítve, hogy milyen tudati lépcsőn, milyen minőségeket hív elő az ember, ami nélkül egyszerűen nincs továbblépés visszafelé, hogy jól felismerhetőek és tudatosak legyenek a lépcsőfokok, tudat és lélekfejlődési fázisok, amin keresztül mindenkit kísérnek majd a segítők visszafelé  önmagukba.


 


Az adott lelki, tudati fázisban levők, az emlékezésük adott pontján valók azonos érdeklődéssel fognak bírni, és azonos minőségek előhívásán gyakorlatoznak, akár tudnak róla akár nem…


 


Így őket is lehet akár szervezettebb együtt mozduló, együtt dolgozó (öntanuló-emlékező)csoportokba rendezni, ha ezt az igényt érzik… …


 


 Fontos, hogy minden lelki és tudati fázis fejlődési szakaszban csak és kizárólag az tud valós segítséget nyújtani bárkinek, aki azon a lélek-tudat fejlődési fázison már túlhaladt önmagán belül. Így fognak majd hamarosan a valós segítők a helyükre állni, hisz amin már valósan túlhaladtál, azt felismered, abban már tudsz együtt érző, valós támogatást nyújtani minimum a saját példádon keresztül.


 


Ez valójában ugyanaz a minőség, mint ahogy a gyerekeket megfigyeljük és másolva tanulunk tőlük, a felnőttek visszafelé haladásában is ugyan ez működik, tehát megfigyeli, együtt él, együtt mozog azokkal, akik már az adott lélekfejlődésen túl vannak, és másolva, megfigyelve egyszerűen képes lesz emlékezni rá önmagában…


 


Egyelőre ennyit írnék…  sok modell került kidolgozásra szellemi vezetés által, ahol eljátszatták velünk a különböző tudati fázisokat, nem csak az egyedit, hanem az egész bolygó szintű, emberiség szintű tudati váltást…


  


 


Ennek alapvetően 3 nagy fázisa, fordulási, felállási fázisa van, és azon belül vannak adott minőségek, amik a támasztékot adják a tudatnak…


 


Olyan, mint ahogy a pici baba elkezd a fekvő helyzetből először csak forogni, majd négykézlábra állni, majd felállni és önmagában megállni a térben, minden külső kapaszkodó nélkül.”


 


 


 



 


1.  Tudatos gyermekvárás, felkészülés a gyermek fogadására


 


2. Már gyermekkel rendelkező szülőknek:


 


Segítő-kör, hogy a gyermek EGYEDI küldetése, választott életútjának felismerése, támogatása, kísérése


 


3. Egyedi kor, és fejlődési ritmusnak megfelelőlen tapasztalat megosztó-játszó közösségekbe kapcsolódás (korhatár nélkül) ->óvoda helyett


 


4.ÉTLAP:


 


Felnőtt-Gyermekek és Gyermekek profilja, tapasztalat megosztó adatbázisa


 


5. Felnőtt-Gyermekeknek Belső Érték=Egyediség, egyéniség előhívó, segítő körök-> virtuális, és helyi

 
 

    Pénz a mátrixban jegyzetek, emlékeztetők, kidolgozandó témák... rálátások, felismerések, megélések, tapasztalások

BLOG | 2014-06-13 20:31  
Shana

Pénz a mátrixban jegyzetek, emlékeztetők, kidolgozandó témák... rálátások, felismerések, megélések, tapasztalások: 


 


 


 



 


 


 


 Mivel rekeszthetjük meg a közös haladást?


 


jegyzet 2013-ból


 


-------------------------------- 


 


A 2012-es csoportos programok elindulásakor  azért nem csináltam az átadott, előadott anyagból, tanfolyamokból végül rendszert, "iskolát", rögzítve, mert azzal képeztem volna a duális/átmeneti fázisban egy  ÚJ Tudati Teret a 4.d-s mátrixban.


Minél többen csatlakoztak volna bele ebbe a tudati térbe, csoport tudatba, annál nagyobbá vált volna. Minél többen táplálták volna, azzal egyre nagyobbra nőtt volna, és így egyre jobban elvesztek, megrekedtek volna benne a belecsatlakozók.


 


Ezzel bedugítottam volna, feltartóztattam volna a visszafelé haladást, minél nagyobb tudati szigetet, csoporttudatot duzzasztottam fel volna magam körül.


 


Ez lett volna a guru-izmus, amikor én állok középen, mindenki körém gyűlik, és rám szokik... és ezzel nem csak a felébredést, mások haladását rekesztettem volna meg, hanem bizony a magamét is.


az átmeneti fázisaimról itt olvashattok: Pénz és tanító(guru). A pénzhez és a tanításhoz való viszonyaim folyamata,tudatosság rétegenkénti változása...


 


Viszont jól eljátszhattam volna, hogy megéljek belőle... De az eredetterve Shananak nem ez volt. 


 


Ezért csak gyorsított ütemben végig mentem az ÚT-on, minden fejezetrészben csak annyit időzve, annyi embernek átadva ami valójában az ÚT szélesítéséhez kellett Magunkon keresztül.


 


Közben a legfontosabb a közvetlen ÚT, a tudati és lélekevolúciós folyamatrészek, minőségek megértése, kimunkálása, és lejegyzése volt, vagyis maga a KIVEZETŐ ÚT ÁLTALÁNOS leírása, bemutatása volt a cél.


 


Első Kör folyamatrészek nagy vonalakban:


 


Poláris/ anyu-apu genetika/jelen élet/fizikai sík-> Belső gyermekbe bejutás, anyu-apu-belső gyermek hármasság, teljesség fizikai szinten. Külső képben megjelenő férfi mintával nő-férfi fizikai sík kiegyensúlyozása


 


Második Kör folyamatrészek:


 


Duális/csillagtudatosságú bennünk élő nő/férfi, leválás az anyu-apu mintákról, lekapcsolódás, lebontása annak akinek eddig hitte magát, nagy-lélekszintű részek beintegrálása, készségek, képességek előhívása, duális párkapcsolat (ikerlángnak hitt), energetikai párkapcsolat, női-férfi sebzettségek kidolgozása, nagy-lélekszintű sebzettségek, leszakadt, befagyott lélekrészek, aspektusok gyógyítása, beintegrálása, spirituális-személyiség énkép, új identitás, meghatározottság, terjedés, növekedés.


Kristály/Krisztus lélek és tudati minőségek kimunkálása, hármasság/csillagtudatosságú nő/férfi/gyermek egység Teljesség Lelki szinten, Kristály gyermek minőség. Ikerláng minőség. Nő és férfi lelki szint kiegyensúlyozása, külső képben, megjelenő párminőségben gyakorlatozása... Korábbi még fel nem tárt részek gyógyítása. Egyediség előhívása


 


 


 


Harmadik Kör folyamatrészek:


 


Kozmikus szint/ Eredet-mag, szellemi síkú nő-férfi együttműködés, közös feladat, közös szellemi síkú eredetterv beszülése, felvállalása, szellemi síkú nő-férfi részek kiegyensúlyozása, külső képben párkapcsolatban gyakorlatozás. Egyedivé válók kapcsolódása, belső értékek összeadása, együttműködésre kinyílás, összeadódás, lélekcsaládi szint, eredet-szint, kozmikus szint...


 


----------------------------------------------------------- 


 


 


 


Pénz, Külső-Belső Értékmérő jegyzetek:


 


2013.


 


Pénz: Elmúlt 20-25 év spiritualitása és a fizetség, spirituális-biznisz válsága, okai, hogyan tovább, mi van utána :)


 


-Tradicionális spiritualitás---> valódi célja nem a megtanulás, beleragadást, hanem az egyedi emléktárra, csoporttudatba kapcsolódásra EMLÉKEZÉS


 


-Híd---> Átmeneti időszak (1987-től), új időszakos kivezető technikák beszülése... --> exponenciális tudati ugrások--> pár év múlva már elavulttá váltak az átmeneti segítő technikák. Akik az első és második hullámban ezekkel dolgoztak, leraktuk az utat, kiszélesítettük, és egyszerűsítettünk. Akik ma ébrednek, már nincs szükségük ugyan arra a hosszadalmas haladásra, hanem gyorsítottan, és egyre kevésbé fájdalommentesen haladhatnak.


 


Hol tartunk ma?


 


Hol tart ma a valós kollektív tudatosság?


 


Tanul-e még abból, ha fizet érte, és csak akkor tanul, ha megvásárolja a tudást? Nem, nem tanul... ugyan az a rendszer, és alul értékeltség, csak annak a spirituális változata. Másrészt még mindig kívülről jön, nem befelé visz, és még mindig ugyan úgy egy külső rendszert integrál be magába. Kifordult tudatállapot. Ugyan az a kifordult személyiség gyermeki tudat állapot, amikor anyu-apu mondja meg, hogy mit csináljon, vagy az általános oktatás, vagy a külső államigazgatási rendszer mondja meg.


 


Van e még a rendszerben elég "fizetőképes kereslet", aki meg tudja vásárolni?


 


Mi van, ha most váltásban vagyunk (igen abban vagyunk 2012.december 21-óta, Fordulás a valóságba az eddig gyakorlatozás, eljátszás helyett).


 


Új Módot hívunk be, olyat ami MÉG NEM VOLT. Nincs hova visszanyúlni, nincs miből meríteni, nincs mibe kapaszkodni, hiszen ilyen Tudati és Lélekevolúciós ugrásban még sosem volt az emberiség, tehát erről semmilyen írott és eddig behozott információnk nincs. Ezért szültünk, ezért modelleztünk a felsőbb perspektívákkal, sokféle módot, ami egyfolytában változásban van, attól függően, hogyan haladunk kollektíven, és keresik, keressük együtt a legegyszerűbb megoldásokat, egyszerűsítéseket. Ez nem emberi szinten történik, hanem a magasabb perspektíváinkkal.


 


Mi is történik jelen pillanatban? Az elmúlt tízen ezer év mentális információs tapasztalati eszenciák kivonása, és a szerves létezésbe való beintegrálása történik, és ezt visszük át, ezt fordítjuk át már egyben az "Aranykorba". Ezért történnek az integrálások, keleti-nyugati, tradicionális-újkori, és minden síkon. Nem azért integrálódnak egybe, hogy ezeket fenntartsuk, és ezekből létre hozzunk megélhetési, ugyan úgy kívülről oktató rendszereket. Az integrálás lényege a bezárás, emlékezés, emlékeztetés a saját egyedi bekötésekre az adott régi és újkori rendszerekbe, amik egymáshoz képest léteztek eddig, elválasztódva a kollektív tudati térben, egymást támasztva, és így az egyedi emléktárakban is. Tehát ezek bezárása történik, és bontása, leválás róla, és csak az eszencia marad meg minden léleknél amit tovább visz magában a következő körére.


 


---------------------------------------------------


 


 


 


 spiri-biznisz mátrix (tudati emeletek, folyosók), és az Önértékelés külső értékmérőben ( pénzben) kifejezve:


 


(2013.január)


 


 


 


Mikor még tartottam programokat(2012), egy idő után megláttam az egész struktúrát egyben, hogy kinek mikor, és hogyan értékes ugyan az az információ.


 


Mikor tudja befogadni, elfogadni, ha milyen a kiegyenlítés, adás-kapás. Ezek egymásra rétegzett csoporttudatok, emeletek, és mind poláris, mindnek az alap hiánya az értékelés, önértékelés. Tehát az információ és a hozzá tartozó hiánytudati minőség az adott a mátrixban, és az emberek aszerint kötődnek oda, hogy éppen milyen az önértékelésük külső értékmérőben kifejezve.


 


Összeszedtem, hogy melyik folyosón és emelten mit fognak gondolni:


 


 


 


poláris folyosók, emeletek:


 



 


"Ha számodra akkor értékes az információ ha ingyen kapod, akkor tessék, vedd magadhoz ingyen, dolgozz vele, tapaszalj általa ingyen."


 


a legszélsőségesebb megmentő-megmentendő hiánytudatos, alul értékelt, önértékelési problémás emelet, folyosók. 


 


A két oldal: adományoz, jótékonykodik, menteget állatokat, bolygót, embereket... legerősebb sajnálat és kishitűség, és mivel ő maga is mindenkire ráerőlteti magát ingyen, a külvilágától is ezt várja el, és a külvilágát sem tudja többre értékelni, muszáj még magánál is jobban lenyomnia, ledegradálni, hogy érezze magát valakinek... (tehát akik ebbe a folyosóba kötődnek, így fognak érezni és gondolkodni magukról és másokról)


 


 


 


"Ha számodra akkor van értéke az információnak, ha fizetsz érte, és azt szeretnéd megtapasztalni, hogy NEKED mennyit ér Pénzben kifejezve, akkor határozd meg, és fizesd is ki."


 


ezen a csoporttudati folyosón lehet egymás között gyakorolni a külső értékmérő meghatározást, hogy maga számára mi mennyit ér. Ehhez szükség lesz olyan folyosólakókra, akik nem határoznak meg konkrét árat, vagy tól-ig-ot fognak meghatározni, vagy adományként hirdetik meg, és rád bízzák mennyit ér neked... itt a hirdetőkben még nincs meg saját maguk által nyújtott szolgáltatás külső értékmérőben értékelésének képessége, ezért olyanokat fognak magukra rántani, akik meg éppen egy emelttel feljebb kerültek az ingyenből, éppen tanulgatják, hogy lehet, hogy értékelni kéne azt amit kapnak talán... :)


 


 a rossz, engedetlen, ellenálló gyermek, : "nekem te ne mond meg mit csináljak" :)


 


Majd innen is van tovább rántódás...


 


 


 


"Ha számodra akkor Ér valamit az információ, ha Megmondják Neked Kívülről az értékét, mert te még azt nézed, azt figyeled, kinek mi mennyit ér, és összehasonlítgatsz  a külső értékmérők szerint, akkor neked azt mondanám, hogy ennek a most olvasott információnak a pénzben kifejezett értéke, hogy ezt megtudhatod, mondjuk 150 ezer Ft... :) "


 


Ha jobban belegondolsz, hogy mennyit fizettél már ki mindenfélére, és ezt most ezzel az információs csomaggal lerövidítheted, és tovább penderülhetsz belőle, és már nem kell egy nagyon hosszú utat bejárnod, mire ide eljuss magadban, akkor nagyon sokat spórolsz időben, energiában, és külső értékmérőben... ez így egy biznisz, ahol megvásárolod kívülről azt, amit magadban kéne végig járni. Ha te még ott tartasz, hogy hogy azt gondolod ezzel lerövidítheted, és megkönnyítheted, ha megveszed, akkor fizesd ki, és a tied :)


 


Ide már illik felrakni a duálisba kötöttek képet is, mert ez a minőség, ez a megúszásra játszás, ez a megveszem kilóra és akkor meg van, ez nem csak a poláris mátrixba kötöttekre jellemző, ezt a spirituális bizniszbe átfordulva még intenzívebben éli meg az ember. Ők lesznek azok, akik aztán egyfolytában méltatlankodni fognak, hogy na ezért is jó sokat fizetett, és mégse hozta meg a várt eredményt, és mindig kívül lesz a hibás. Egészen addig, míg fel nem ismeri, hogy pénzért nem lehet semmit megvenni, az sosem lesz valósan az övé, csak ha belülről van meg :)


 


 


 


a rossz gyermek: aki másokhoz képest szeretne jobb lenni, de szüksége van, rá hogy megmondják neki, ezt hogyan tegye...


 


 


 


ha nem tud különbséget tenni igaz, vagy hamis között:


 


"azért hiszi igaznak, mert fizet érte"


 


másik oldalról:


 


"fizet, mert nem tud különbséget tenni igaz és hamis között"


 


Ha külső értékmérő a barométere, akkor azt fogja igaznak hinni amiért fizetnie kell... minél többet, annál igazabbnak hiszi...


 


----------------------------------------------------------------------


 



 


 


 


" Ha számodra akkor értékes és hasznos az információ ha erről kapsz egy Végzettséget Igazoló papírt, hogy te is végezhesd, taníthasd, mutathasd ezt másoknak, és nem tudod ezt hogyan tedd, akkor mondom:"


 


Nyomtatunk neked először is egy szép Oklevelet, hogy elvégezted 


 


Mondjuk ennek az értéke 300 ezer Ft.


 


Mondok hozzá neked egy SZJ számot is, hogy a poláris rendszerben elfogadható legyél a piacon és a rendszer szerint szabályosan játszhasd ezt a játékot.


 


Meghatározunk hozzá akár terápiás időt, mennyi idő alatt lehetsz képes ezt másoknak továbbadni, és ezért mennyit kérj.


 


Mondjuk 2 óra, és 10 ezer Ft.


 


Az első alkalom.


 


Mivel egy terápiás ülésen ezt az információt képtelenség befogadni, ezért több ülésre lesz szükség, azok már mondjuk 7 ezer Ft-ba kerüljenek.


 


 


 


a nagyon jó gyermek, : akinek nagy szüksége van rá, hogy mindent kívülről odarakjanak neki, és azt nagyon ügyesen megcsinálja, és akkor már biztos meg fog felelni és nagyon ügyesnek fogja magát érezni...


 


 


 


aztán van innen is tovább haladás:


 


 


 


FORDULÁS kintről bentre


 


 


 


Egyre inkább megfordul a külső értékmérőről a belső felé


 


1. Leszokás fázisa:  a külső értékelésről, hasonlítgatásról, és a külső értékmérő mint kifejező eszköztől való eltávolodás (nem annak a mondogatása, hogy a pénz illúzió :) )


 


 


 


"Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy milyen érzés a HÁLA frekvencia kifejezése pénzértékben, vagy bármilyen más külső értékmérőben", akkor:


 


vegyél egy mély levegőt, lazítsd el a karod, és keresd meg azt az egyedi életedben, amiért már most hálás lehetsz, hogy van (pl a legerősebb hála érzést generálhat benned a gyermekedre való gondolás)


 


Most figyeld meg, milyen szám jelenik meg benned.


 


Vagy lásd a gyermeked egy bankó közepén levő képben, és úgy érezd meg, milyen szám jelenik meg benned.


 


Vagy nézd meg, hogy az eddigi információkra gondolva jelenik e meg benned hála, hogy ezt tudhatod, láthatod, megértheted, átláthatod. ha sikerül ezért hálát érezned, akkor mi is azok leszünk ha átutalod a SzívTudat Központnak, hogy fenntartsuk nektek, és tudjunk további hasznos információkkal szolgálni. :)


 


 Eltávolodást segíti még, ha minden eddig ismert külső információt kizárva, csak az információ Rezgésére figyelsz és azt próbálod számra átfordítani


 


 


 


 nagyjából eddig tudsz haladni a külső értékmérőkkel, persze lehetsz még kreatívabb, nem soroltam fel az összes gyakorlatozást, játékot, de egy biztos, ha kijátszottad magad, és már nem ad több tapasztalásra és lélekfejlődére lehetőséget az adott játék, akkor vagy beragadsz, és körbe-körbe járkálsz, vagy tovább rántódsz. 


 


Ha maradt még ezek után külső értékmérőd bármilyen formában, pénz, ingó, ingatlan... akkor ha tudatos vagy, akkor BEFEKTETED a valódi, befelé haladásod időszakára.


 


Ha nem vagy tudatos, akkor gyorsítottabban kell előhívnod a belső értékmérőidet.


 


A befelé fordulás időszakára szerencsés a nyugalom, a biztonság, a mozdulatlanság.


 


Aki erre nem tudatos, az alól kirántódik minden, elveszt mindent, vagy lenyomódik testi szintre, és pánik beteg lesz, szorongó.


 


 


 


A lényeg, hogy fordulj meg, be, le, magadba, és irány a saját belső értéked, és a belső forrásod a külsők helyett!


 


 


 


 


 


Az óvatosak, a tudatosak ÁTFORDÍTANAK, BEFEKTETNEK minél többet a BELSŐ ÉRTÉK előhívás időszakra.


 


Hiszen tudják, hogy ahhoz, hogy biztonsággal tudjanak leszokni a külső hiányérzésről, és a Figyelmük tényleg csak befelé fordulva maradhasson, kizárva minden kifelé, visszafelé rántó tényezőt, ahhoz nyugalomra van szükség.


 


Mivel nehezebb úgy, ha közben napi szinten visszarántódik a tudat, a fókusz,a  figyelem az alapvető megélhetésre, megtartásra, a túlélésre. Az is izgalmas, és igen kihívásokkal teli lehet, ez a "szegények" útja. A tudatosak pedig befektetnek magukba, sőt ezzel ÁT is MINŐSÍTENEK belőle, és már más rezgése lesz az addigi pénznek például.


 


A Pénz is energia, mint minden. Mindig csak ugyan azzal az energiával tud visszafelé áramolni, amivel kiment, vagy amilyen energiával megszerezted, hozzájutottál.


 


Akkor van Tudatos átfordítás, és csak akkor lesz belőle Önmagad egy Újabb minőségébe befektetés, ha felismered, hogy eddig honnan és milyen energiával áramlott és azt megállítod, és egy addig számodra ismeretlen minőség irányába csoportosítod át, ami már magasabb rezgésen van, mint az eddigi áramlás köröd.


 


 


 


Honnan hova és mit tudsz átfordítani?


 


 


 



 


 


 


A poláris mátrixnak meg van a maga zárt rendszerű játékszabálya.


 


Ahány ponton ott kötve, rögzítve vagy, ott hat rád a mátrix és a szabályrendszere.


 


Nagyon fifikás egy játék ez, úgy hívják, hogy "sosem nyerhetsz benne" játék.


 


 


 


 folytatás hamarosan...


 


 


 


addig is lehet újra és újra ismételni, forgatni, kiérlelni, szülni, születni az előző honlapon található segítségekkel:


 


Pénz a Mátrixban. Összefoglaló sorozat


 


Pénz; Közvetlen tapasztalás; Írásaim 2010-2014.